Több intézkedéssel segíti az Ukrajnából érkező menekülteket a Fővárosi Önkormányzat; kétezer ember kaphat szállást és étkezést szinte azonnal – közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombaton az MTI-vel.

Ezekkel az intézkedésekkel segíti Budapest az Ukrajnából érkező menekülteket
Fotó: Pixabay

Úgy fogalmaztak, a Fővárosi Önkormányzat készen áll arra, hogy

a rendelkezésére álló eszközeivel segítse az Ukrajna orosz lerohanása miatt a fővárosba érkező menekültek ellátását.

Jelezték, hogy a budapesti pályaudvarokon már többen kértek segítséget az oda irányított munkatársaiktól; elhelyezésük és ellátásuk folyamatban van.

A háború elől menekülő emberek ellátására való felkészülés kedd óta intenzív fokozatba kapcsolt, erről a főpolgármester tájékoztatta a belügyminisztert, felvettük az ügyben a kapcsolatot a kerületi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel is

- írták a közleményben.

A fővárosi operatív törzs az alábbi legfontosabb feladatokat szabta intézményeinek és cégeinek:

a menekültek ellátásába bevonható szálláshelyek biztosítása, beleértve a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokat, a fővárosi intézmények által biztosítható ellátást, és szükség esetén a fővárosi cégek tulajdonában lévő üdülőket is

szükség esetén napi háromszori étkezés biztosítása

a háború elől menekülő emberek fogadása és irányítása a közlekedési csomópontokon

a közlekedési csomópontok utasforgalmi rendjének fenntartása, biztosítása.

Hozzátették, az "új kapacitásokat" a kerületi önkormányzatokkal közösen biztosítják.

A Fővárosi Önkormányzat felkészült arra is, hogy koordinálja a humanitárius segítségnyújtás különböző formáit; a budapesti polgárok részéről az elmúlt napokban is sok felajánlás érkezett. A Fővárosi Önkormányzat munkatársai kapcsolatban állnak a magyar-ukrán határszakaszon dolgozó, humanitárius segítségnyújtást végző civil szervezetekkel

- áll a közleményben.

Forrás: MTI
Címlapkép: Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Ehhez képest, még mindig csak a szöveg- és a helyi kisfalvak lakóinak köszönhetően van meleg tea, egy matrac a helyi közösségi házban, és egy szendvics, meg a helyi orvos. A kormány részéről, az egyházak részéről semmii!!- de az minden mennyiségben. Na és ott vannak a taxis hiénák- 150 ezer egy fő szállitása Bpestre. Szégyen ez az ország.
Feró25
Azért az nagyon érdekes, hogy az ukránok jöhetnek a háború elöl mert ők jó menekültek de akik ugyanúgy háború elöl menekülnek muszlimok azokat pokolra kívánják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.