Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet publicistája vehette át az ez évi, a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat csütörtökön Budapesten.

Bayer Zsolt kapott egy sajtódíjat, mert "háborús időkben nincs is másra szükségünk"

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Boros Bánk Levente, a központ igazgatója a díjátadón mondott méltatásában közölte: Bayer Zsolt háborús időben és sorsdöntő választási évben veheti át a díjat, amikor "stabil viszonyítási pontokra és az értékekért kiálló frontharcosokra van szükség". Bayer Zsolt olyan újságíró, aki "akkor szólal meg, amikor kell, és oda címezi szavait, ahova kell" – fűzte hozzá.

Ismertetése szerint a díjazott nevéhez több ezer publicisztika, 26 kötet, illetve kilenc film és sorozat kötődik.

Boros Bánk Levente azt mondta, Bayer Zsolt a megszólalásaival nem támad, hanem véd, a nemzeti oldal közösségét nem megosztja, hanem összetartja, és "háborús időkben nincs is másra szükségünk".

A káromkodásairól és ordenáré stílusáról ismert publicista a héten éppen Szabó Tímeának címezte a következő szavakat:

"Az összes létező kapcsolatoddal és a megbízóiddal együtt fogsz eltakarodni a picsába."

Forrás: MTI, Propeller

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ennyit a féltett orbáni kultúráról! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@Németh István: Árulj el nekem valamit! Neked a családban, és a munkahelyeden is ilyen alpári , bunkó a viselkedésed, a stílusod, szemtől szembe, vagy ott parírozol, és itt kiéled magad ismeretlen emberekkel szembe?
Nessy
@ómió: Amióta Bayer nem efftárs, hanem NERtárs, azóta lett ilyen ilyen modortalan bunkó! A Népszabadságban kissé más volt az elvárás, mint a jelen jobboldali, keresztény, fidesz által védett kultúrában!
Nessy
@ómió: Elnézést! Szabad Népet akartam írni! A Népszabadság már a fidesznek volt vörös posztó, meg is szüntette, ahogy lehetett!
Németh István
@Havanagi: @Nessy: Sajnos nem tudlak benneteket ember számba venni! Nincs miről beszélni!
ómió
@Nessy: A Népszabadságban, de visíthatsz Szabad Népet is, amikor még kizárólag bolsi "sajtó" működhetett - tudod: "népi demokratikusan" - tényleg "kissé más volt az elvárás"? Jó, hogy szólsz, mert "ezt sosem hittem volna"! És még dicsekszel is vele, hogy kvázi megírhatták azt, amit Sztálin és Hruscsov efftársatok után "szabadon" Rákosi és Kádár efftársatok papagájként megismételt, mert különben jött a dutyi, vagy a kötél!? Talán még vissza is sírod? Nálad hűbb efftársat, akkor, keresve is nehéz találni! Biztos, ettől vágott benneteket mellbe ez a "gonosz NER diktatúra", amiben az összes aljas hazugságaitokat megírhatják a bolsi kanászkürtjeitek! Egészen addig, amig be nem csődölnek, mint az imádott Népszabadságotok, hogy tudjatok némi "frisset" is a Fideszre hazudni!
Németh István
@Nessy: TE elbújtál mint látom a ner-es tehén seggébe és onnan dumálsz ki, tedd amíg bé nem fulladsz!
Aztán, hogy csiszolódjon a szaros elméd mielőtt feldobod a parkkert > sajnos valóban háború van! Ezt a háborút mint tudod az usa-eu., skandináv, balti tengely provokálta ki merő jó szándékkal a soros bábú aktív közreműködésével! Jószerivel mondhatnánk semmi közünk hozzá! De emberek vagyunk és azt a népet sajnáljuk és megértjük és nyilván egy adott határig segíteni is fogjuk amíg az aljas vezetőik észhez nem térnek! Ezek pedig az ukrán kormány jelenlegi szemetjei - ezeket kell hidegre tenni! A témához visszatérve A Bayer Zsoltika és a sok más és az igazságért harcoló azt megíró, annak hangot adó média harcos bizony megérdemli az elismeréseket MAGAS FOKON! Csak azért is >> hogy az olyan barmok seggéből kifele kiabáló szarfürdőzők tanuljanak valamit, mielőtt a szarba fulladnak! - ugye magadra ismertél!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.