Az ellenzéki összefogás jelöltje több mindenre kitért március tizenötödikei beszédében.

Márki-Zay Pétert nem törik le a közvélemény-kutatási eredmények

Fotó: Facebook

Márki-Zay arról beszélt, hogy jó volt magyarnak lenni bárhol a világban, büszkék lehettünk rá, mert a történelem jó oldalán álltunk, de ma, 33 évvel a rendszerváltás után már nem egy nép vagyunk a világ számára, nem emberek milliói, hanem egyetlen arc.

Egy ember kisajátított minket 12 éve, elhomályosítva mindent, amit generációk építettek

– mondta.

Az ellenzéki jelöltet nem törik le a közvélemény-kutatási eredmények, ezt azzal indokolta, hogy még sosem hozták ki győztesnek a kutatások, pedig választást sem veszített még el. Márki-Zay Péter azt kérte, a 3 hét alatt mindenki győzzön meg 3 embert, hogy váltsák le a kormányt, és akkor kétharmaddal nyer az ellenzék.

Szerinte Orbán Viktor az aktuális politikai érdekei mentén rombolja a nemzetközi megítélésünket, de itthon is rettenetes bűnöket követett el, éket verve a társadalom tagjai közé, megmérgezve a nép és nemzet szavainkat. Márki-Zay szerint elfogadhatatlan, hogy kettéosztották az országot, és hogy a játéknak még a szabályait is az egyik fél írta és fogadta el, mégis minden magyar kénytelen játszani.

Márki-Zay Péter azt mondta, 22 éven át egyszerű adófizető volt és „keresztény 7 gyermekes édesapa”, meg sem fordult a fejében 4 éve, amikor csak magánbeszélgetésekben panaszkodott a kormányra, hogy most itt fog állni, és egy fél ország tőle vár reményt és megváltást. Márki-Zay azt mondta, fél ország tőle félti a nyugdíját, a pénzét, a gyerekeit egy idegen ország idegen háborújában, és naponta kap gyűlölködő üzeneteket olyanoktól, akiket sosem bántott és sosem fog bántani.

„Uniós segítség nélkül az utóbbi évtizedben sem hasznos, sem haszontalan beruházás nem készült el”

– mondta. Szerinte akik elhagyták az országot és nyugatra mentek, nem keletre, a kormányváltás után sokan haza fognak térni, hogy itt neveljék magyarnak a gyerekeiket.

A beszéd további részleteit a 444.hu oldalán olvashatja. 

Forrás: 444.hu

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
A fidesz közpénzmilliárdokat fizet a közvéleménykutatóknak, a médiáról, sajtóról nem is beszélve.
Orbán: Veszélyben az MTV – anno Mádl köztársasági elnök idején volt. Ez ma 100 x inkább igaz, és miatta!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/183181304_1104757120004194_3088406764063625644_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=7AGJVGORc5gAX_yKzAt&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_5ZYbdUPuU6LGouflSalBk7R8P4pfYMs9ibbwiLAtuOQ&oe=62579994
Béla333
Hajrá Péter! Te vagy a reménységünk!
division
@Béla333: Tőle függ majd hogyan fogsz élni? Az már régen baj.
Béla333
@division: 18.24
Meg hogy te is hogy fogsz élni! Tudod egy ország megválasztott vezetője tud olyan országot kialakítani, ahonnan az emberek százezrei menekülnek el egy élhetőbb országot keresve, de tud egy élhető országot is kialakítani.
Hihetetlen mi?
Macskaszem
Nagyon jó beszéd volt, és szinte bensőséges hangulat. MZP úgy beszélt, ahogy kezdettől fogva kellett volna. Belejött, mint kiskutya az ugatásba. Hajrá Péter!!! Orbánnál rosszabb egyszerűen nem tud lenni, mert orbánnál sz@rabb ember nincs a földön.
division
@Béla333: Miattam ne aggódj, sosem függtem egy kormánytól sem (na jó, volt egyszer egy Kádár rendszer, de annak vége). Onnantól már csak rajtunk múlt, hova jutunk.
verőce21
Mennél többször megszólal ez a farok, annál nagyobb arányban nyer a Fidesz 3-án...!

Valaki ügyelhetne a sugógépére...!
kormanyos63
@Béla333: Nekem biztosan nem, pedig gyülölöm, és megvetem a fideszt, és orbánt!
Nekem sem orbán, sem MZP nem kell, amikor meglátom, és meghallom őket, kiver a hideg veríték!
De tudod mit Béla??
Én neked adom őket, fogadd be magadhoz mindkét alakot!!
Kurvára nem bírom egyiküket sem, és nem tartom egyiküket sem alkalmasnak miniszterelnöknek!
kormanyos63
@Virág Árpád: Sajnos nagyságrendekkel többen voltak a békameneten, és a Kossuth téren a fidesz rendezvényén, mint az ellenzéki naggyűlésen!
A tények tényleg makacs dolgok!
terlasz
@kormanyos63: "nagyságrendekkel többen voltak a békameneten"
Ez csak annyit jelent, hogy a fidesz jó szervező, jól hasznosítja a lopott pénzt. A támogatók pedig a nyomulósabb, erőszakosabb rétegekből kerülnek ki.
Béla333
A szokás szerint felvezényelt közmunkásokkal sikerült megtölteni a vidékről jött buszokat. Ehhez azért komoly pénz szükséges. Nemhiába lop közpénzeket a maffia mint az állat!
Az ellenzéki megmozduláson meg jóformán csak Budapestiek illetve Pest környékiek voltak, nem volt lopott pénz amiből utaztathatták volna az embereket!
Ahhoz képest igen sokan voltak az ellenzéki tüntetésen is.
koszpeko
Annyi szavazója legyen a fityfasznak, amennyien a birkamenetben voltak.
magyar1
Azt mondja mzp, hogy választást még nem veszített el, hát már volt választás?
Mondjuk most megtapasztalja majd. De hát a pénzért neki is meg kell dolgoznia.
magyar1
Amúgy én is szeretnék egy családi házat venni de nem tudok. Vágyak lehetnek.
koszpeko
@magyar1: igen volt.
Hódmezővásárhelyen polgàrmester lett annyitisér Janit győzte le.
magyar1
@koszpeko: Helyit könnyebben nyer a nagy ígérgető, nálunk is így van, aztán bebizonyította milyen buta.
Béla333
A "közvéleménykutatók" meg Magyarországon semmi mások, mint vélemény manipulátorok!
Nemhiába van az, hogy egyik Magyarországon ténykedő "közvéleménykutató" sem tud más országban üzletet, munkát szerezni, csak ebben a magyar posványban.
Akinek meg nemzetközi hírneve van az meg kivonult az országból már évekkel ezelőtt. (Gallup)
Így az egész amit csinálnak csak hazugság, amit következmények nélkül tesznek!
kormanyos63
@koszpeko: Ez ebben a formában nem igaz, és nem pontos!
Hódmezővásárhelyen nem Lézer "mindenkiannyitisér" Janit győzte le MZP, hanem Lézer Jani bábját, Hegedűs Zoltánt kétszer is, egyszer az időközin 2018-ban(Almási polgármester halála után) és másodszor a 2019-es önkormányzati választáson!
Ami tényleg óriási fegyvertény volt egy kőfideszes fellegvárban!
kormanyos63
@magyar1: Azt nem mondanám hogy buta, és annak idején nagyon szurkoltam MZP-nek, hogy nyerjen Vásárhelyen!
De, azóta sokat változott, most már nem elég neki a polgármesteri poszt, mindenáron miniszterelnök szeretne lenni!
Kicsinálta, visszaléptetésre kényszerítette Karácsony Gergőt(én rá szavaztam az első fordulóban) és a második fordulóban Dobrev Klára ellen uszított, amikor azt mondta, hogy aki Klára asszonyra szavaz az hazaáruló, és orbánt támogatja!
Nálam teljesen kiverte a biztosítékot!
Én sosem szavaztam rá, és ezután sem fogok!
Egy beképzelt, nagyképű, betegesen hataloméhes palinak tartom, aki a hatalom megszerzése érdekében símán átgázol, mindenen, és mindenkin!
Nekem sem MZP, sem orbán nem kell, egyiküket sem tartom alkalmasnak Magyarország vezetésére!
koszpeko
@Virág Árpád: @kormanyos63: Köszönöm a javítást.
Ígazatok van.
kormanyos63
@koszpeko: Szívesen, de egyébként tényleg nagy fegyvertény volt MZP-től, hogy 2018-ban, és 2019-ben is legyőzte Lézer Jani bábját, Hegedűs Zoltánt, egy 30-év óta fideszes fellegvárban!
Akkor nagyon szorítottam MZP-nek, ezt nem is tagadom, és örültem amikor gyözött!
magyar1
@kormanyos63: Orbán alkalmas, nagyon sokat tanult emberségből is, az elején neki is igen nagy volt az arca, mi az hogy ennyi rokkant van pld? De most az ő korosztálya van rokkantsági fokon, meg különben is úgy is az van amit a milliárdosok megengednek egy kormánynak a milliárdjaik megtartása és növelése érdekében. Ezért utálom a kapitalizmust. A demokrácia szó szitok ebben a fajtában.
mzp is kinevelné a maga milliárdos rétegét, hogy hatalmon tartsák.
ómió
Szóval, a zakkantak elszántságával nyomul tovább! Igazán efftársi!
terlasz
@Virág Árpád: Ez a link talán működik. Szóval, itt sincsenek kevesen. Igaz, a fidesznél a lopott gazdagságból könnyebb összeterelni a biodíszletet. ibb.co/K2GsKhf
terlasz
@durbincs: "Maky messias" Nekem nem a messiásom, sőt! A bukás vagy győzelem kérdése némileg összetettebb szcenárió.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.