Határozatlan idejű országos sztrájkot hirdetett a két tanári szakszervezet szerda reggeltől, egyelőre még nem tudni, hogy hány iskola és tanár fog csatlakozni a sztrájkhoz. A napokban több városban is lesznek megmozdulások a tanárok mellett, szombaton a két szakszervezet hívja a Parlament elé a sztrájkoló tanárokat, szülőket, diákokat és a támogatókat.

A Telex cikke szerint szerda reggel 8 órától hirdette meg a határozatlan idejű sztrájkot a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), ám azt egyelőre nem tudni még, hogy a kezdeményezéshez hány iskola és hány tanár fog csatlakozni. 

Szerda reggel 8-kor indul a tanársztrájk

A fővárosi Kölcsey Gimnázium falán az üzenet

Fotó: Illusztráció/Facebook/Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

A cikk szerint a sztrájkhoz csatlakozó tanárok nem fogják megtartani az óráik nagy részét, ám lesz gyerekfelügyelet az iskolákban. Az elégséges szolgáltatásokról szóló kormányrendelet értelmében a középiskolákban a végzősöknek az érettségi tantárgyakból meg kell tartani az összes órát, a többieknek pedig az órák felét. 

A két szakszervezet korábban azt kérte a szülőktől, hogy aki teheti, ne hozza be az iskolába a gyerekét március 16-án, 17-én és 18-án. 

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Telexnek elmondta, amennyiben látják, hogy a kormány valóban kész konkrétumokban megállapodni a szakszervezetekkel, úgy megszüntetik a határozatlan idejű sztrájkot.

Diákok is kiállnak a tanáraik mellett, tüntetni is fognak

Több megmozdulás is várható szerdán a fővárosban és más városokban is a cikk szerint, Budapesten a diákok is kifejezik szolidaritásukat a tanáraik mellett 9:30-tól, ők három helyszínen fognak gyülekezni (Fővám tér, Hősök tere és Széll Kálmán tér). Innen fognak a Kossuth térre vonulni, majd déltől beszédek is lesznek. A "Diáktüntetés a tanárainkért" elnevezésű eseményt az ADOM diákmozgalom és az aHang támogatja. 

A fővároson kívül három helyszínen lesznek megmozdulások az országban:

Székesfehérváron szerdán 15 órakor diákok és hallgatók a város országalmájánál tartanak találkozót, a pedagógusok élhetőbb munkakörnyezetéért és tisztességes fizetéséért állnak ki.

Pécsen civil szervezetek szerveznek programokat azoknak a diákoknak, akik nem mennének iskolába a sztrájk miatt.

Szegeden délután 4 órától a Szegedi Tudományegyetem diákjai a Klauzál téren találkoznak, ahol a tanszabadság, a tisztes megélhetés és a társadalmi megbecsülés biztosításáért, az iskolák felszereléséért, a tanári munkakörülmények javításáért állnak ki.

A cikk szerint március 18-án is lesz egy diákok által szervezett szolidaritási akció, "Üljünk ki a tanárainkért" elnevezéssel. Aznap civil szervezetek fognak programokat tartani a diákoknak a Parlament előtt. 

Március 19-én, szombaton egy közös találkozó lesz a fővárosi Kossuth téren, ahova a szakszervezetek a sztrájkoló tanárokat, szülőket, diákokat és támogatóikat várják.

Hogy mi vezetett a határozatlan idejű sztrájkig, hány hónapon keresztül igyekezett megegyezni a kormánnyal a két szakszervezet a bérhelyzet és más kérdések rendezésében, hogyan tartották meg az első figyelmeztető sztrájkjukat, erre föl hogyan írta át a kormány a sztrájk szabályozását – az mind kiderül a Telex cikkéből.

Forrás: telex.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Designer
@Németh István: Ez itt nem A FELE SEM IGAZ! vetélkedőműsor...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Németh István
Volt, hogy szerettem és tiszteltem a tanáraimat! Felnéztem rájuk!
MA UNDORODOM az un. TANÁROKTÓL, mert egy moslék, szar PÉNZÉHES BANDA A SEMMI TETTEKÉRT! A két pedagógus szakszervezet a rohadt tetves zsidó és nagyon szemét zsidófajtából álló kommunista csőcselék körébe tartozik! A magát szakszervezetnek nevező moslékok gyülekezete potyaleső ingyenélő nagyon szar banda! A negyede fizetést nem adnám ennek a csürhének!
jesz
hát igen..alakul...egyedül az érettségi előtt állók lesznek bajban...de a tanárok ezt biztosan megoldják...
Designer
@Németh István: Ez itt nem A FELE SEM IGAZ! vetélkedőműsor...
driv3r
Lerohasztották, lebutították a kultúrát és az oktatást.
Ez mit árul el Orbánról és a Fideszről?
Azt, hogy aki úgy totyog, mint egy kacsa, úgy hápog mint egy kacsa...
A fasizmus jellemzői között van:

"A művészetek megvetése és a haladó gondolkodók üldözése, kiirtása."
ómió
Az efftársi szemetet megint összefútta a szél?
Nessy
Vannak akiket a stílusuk alapján nem a család és az iskola, hanem a kihalt utca nevelt!
Nyírfa
Végre, már nagyon ideje volt! Gratulálok, és drukkolok nektek, értetek!
Németh István
@driv3r: @Designer: @Nessy: @Nyírfa: A tanárok a tehetetlen és tehetségtelen moslék népség rohasztotta le az iskolákat! szart trógerek és még ők követelődznek! Ez különben a nagyon moslék mszp-szdsz időre vezethető vissza amikor nem tűntetgettek mert moslék nyalógépek voltak, mint most is! A moslék kuncze és a familiája seggfej magyar bálinttal szétzúztak mindent! teljesen tönkre vágták az oktatást! Miről tetszenek beszélni! A jelenlegi kormány legalább a jövedelmeiket rendezgette és nagyrészt helyre is tette DE NEM ÉRDEMELTÉK MEG!!!
Designer
@Németh István: Na, álljunk meg egy pillanatra! Nekem külön válaszolj, légy szíves! (Tisztelem a többieket annyira, hogy nekem is van saját vélemményem! Még véletlenül sem hasonlít az enyém másokéhoz!)
Én politikamentesen fogalmaztam... próbáld már meg te is!
Ja, ma sem sztrájkolok, januárban sem... Dolgozom! Most van egy kis ebédszünetem, aztán ... meló megint!
driv3r
@Németh István: Te megveszekedett csököttagyú orbánista fasz, végtelenül ostoba vagy!
Németh István
@Designer: POLITIKA MENTESEN írtam mindent! A tényeket! sajnos a tények csak száraz tények a valóság pedig, hogy az szdsz-mszp moslékok kezdték a tanári pálya tönkretételét! A kuncze nyanya útján lettek így milliárdosok, csak több eszük van annál, hogy nagydobra verjék! máról holnapra nem lehet csodát tenni! - a két szakszervezet meg gátja mindennek! De majd ha a tanárok is észreveszik, a politikai kötődéseket akkor esetleg jöhet váltózás! >@driv3r: különösen elvárom, hogy te is értsd ezeket a tényeket! Holnap visszamondod - érted, mint az egykori iskolába a gyerekek a verseket!
Designer
@Németh István: Na, a remény hal meg utoljára!
Aki Én
@ómió: @Németh István: Két ilyen végtelenül buta, aljas, tanulatlan korcsot, mint ti...
ómió
@Aki Én: Ha buta, aljas, tanulatlan bolsi korcsot láttál és nem tetszett, mondtam már, kerüld a tükörbe nézést, bolsiék fajkreténje! Ennyit nem bírsz megérteni ott az elmeosztályon!?
Aki Én
@ómió: Két ilyen végtelenül buta, aljas, tanulatlan korcsot, mint ti...
ómió
@Aki Én: Elmebeteg ágyadból, bolsiék fajkreténje, mindig ilyen "pesszimista" a "hangvételed", vagy most "csak" rohamod van?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.