A kormányhivatal a választás után elismerte, hogy Rogán Cecília engedély nélkül építkezik a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védett területén.Elismerte a kormányhivatal: engedély nélkül épít balatoni villát Rogán Antal volt felesége
Kép: Facebook/ Hadházy Ákos

Hadházy Ákos korábban beszámolt róla, hogy a propagandaminiszter második felesége Tihanyban megvett egy ingatlant, amit "felújítás" címén a földig rombolt, hogy egy teljesen új villát építsen – engedély nélkül.

Tudta, hogy illegálisan építkezik, ezt egy három méteres paravánnal próbálta leplezni.

- írta bejegyzésében a politikus. Aki szerint ennél csak az állampárt által uralt Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályának viselkedése volt a bizarrabb.

A kérdésemre arra hivatkozva késleltették a válaszadást, hogy a JÁRVÁNYVÉDELEMMEL VOLTAK ELFOGLALVA. Az építésügyön…

- tette hozzá.

A politikus elmondta, hogy a válasz azért kellően ködös, egyrészt ír arról, hogy büntettek és az építkezés leállítására szólítottak fel, de azt is írja, hogy az eddigi tevékenység nem volt engedélyköteles. Azért a hivatal megküldte a bejelentés szövegét is, amiből jól látszik, hogy miről van szó.

Mindenesetre Rogán Cecília propagandaminiszter exférje elintézte, hogy hárommillió megtévesztett magyar gondoskodjon arról: Cecília leveheti a paravánt.

- jelentette ki.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Itt semmi se törvénytelen, de ha mégis az, akkor izibe hoznak egy törvényt, hogy az legyen. .
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
A NER geciknek nem kell engedely. Azt csinalnak ebben a bolsevik kuplerajban amit csak akarnak.
Probalna ezt meg egy magyar ember, masnap mar jonnenek a dozerek.
csak úgy....
@ómió: mikor majd? ha félrekefélt és a tóni megtudja? :)
te egy ritka szellemi hátrányos eset...
percsi
Gyorsan megtörtént a kamu intézkedés. Papíron bírságot szabtak ki, amit nem fizet meg, és nem is hajtják be rajta. "Talán" nem kell leülnie sem. 5 év után pedig elévül.
Világörökségi épületet romboltatott le, és ez nem engedélyköteles?
"Balatonfelvidéki Nemzeti Park világörökségi védettségű részén, ahol a földig rombolta azt a villát, amit 143 millióért vett meg korábban."
Hmm, jóó olcsón vette!
Ezek mindent tönkre tesznek! FELHÁBORÍTÓ!

Hadházy a posztjában megosztotta a kormányhivatal válaszát tartalmazó dokumentumot. Ebből az derül ki, hogy

- örökségvédelmi bírságot szabtak ki „a jelzett ingatlanon folyó tevékenységgel kapcsolatban”
- az építőipari kivitelezési tevékenységet (azaz az építkezést) megtiltották ezen az ingatlanon;
- az építtetőt pedig hiányosságok pótlására szólították fel.

A hivatal ugyanakkor azt is megállapította, hogy az eddig elvégzett építési tevékenység nem volt engedélyköteles, Hadházy szerint a korábban vásárolt villa elbontására vonatkozik.
telex.hu/belfold/2022/04/25/rogan-cecilia-epitkezes-birsag-balaton-tihany-hadhazy-akos
ómió
@csak úgy...: Majd te, bolsiék gyagyása, meghazudod nekünk, hogy mikor!
Toller Béla
Nincs mit tenni ! Bár még hajtogatják azt a felújítást, de hát háromszor akkora, természetvédelmi területen van és engedély sincsen rá ...muszáj valami kis büntit kiszabni rá ! Így most akkor egy hónappal később lesz kész ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.