Egyelőre csak tesztelik ezt a rendszert. 

A Telekom dolgozói 4 napos munkahéttel dolgozhatnak, ugyanannyi pénzért

Fotó: Ina Fassbender/AFP

A 444 írta meg, hogy milyen forradalmi munkamódszert tesztel a Telekom:

a cég közleménye szerint a pilot jelleggel indított időszakban a csapattagok változatlan alapbér mellett dolgoznak heti 4 napos munkarendben.

Azt is írják, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a gördülékeny munkaszervezésre és a tapasztalatgyűjtésre. A 4 hónapos teszt időszak legfontosabb célja az információgyűjtés. A gyakorlati adatok elemzésén túl, a munkaerőpiac összes szereplőjének véleményére is kíváncsi a Telekom, éppen ezért országos reprezentatív kutatást is indítanak a témában.

A négynapos munkahetet most tesztelik az Egyesült Királyságban is: hatvan brit vállalat 3 ezer alkalmazottja vesz részt a kísérletben június 1-től. A rövidített munkahét célja, hogy az alkalmazottaknak kevesebbet kelljen dolgozni ugyanannyi fizetésért, miközben a munkavégzés hatékonyságát növelni tudják. A 444 írt arról is, hogy hatalmas siker a négynapos munkahét Izlandon.

Forrás: 444.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Uriel
@Maccska: Faszszopó fideszes zombi köcsög, semmit nem érnek a hozzászólásaid. Kontraproduktív vagy - csak!
Macskaszem
@Maccska: Kinek jelentenek jólétet? Mert nem a szalagmunkásoknak, az biztos.
rokker33
Magyarországon 2060 ban lesz az első és az utolsó teszt :) Nekünk jó a 400 órás túlóra 3 éven belüli kifizetéssel!
Emmersson71
@Maccska: Nem EZÉRT duplázódik! Jelenleg nincsen boltzár vasárnap!
Emmersson71
@Maccska: Csakhogy Magyarország államformája jó ideje összeszerelő üzem :( Európa Vietnámja ez a kis ország.
namihami
Ez ugyan Angliában van. De biztos vagyok benne, hogy az átlag angol munkavállalók és főleg az ezen cég előfizetői se felhőtlenül boldogok attól, hogy a Telekom dolgozók 4 napi munkáért a régi bért kaphatják, miközben (a hazai állapotokat is látva) a díjak (mindegyiknél) folyamatosan emelkednek. Ez legfeljebb azoknak okoz örömet, akik benne lehetnek..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.