Valamiért mégis egyfolytában plusz pénzeket tolnak bele a vállalkozásba.

Hat éve veszteséges a Kósa Lajos által pártfogolt Csíki SörMTI Fotó: Illyés Tibor

A 444.hu információi szerint igen rossz helyzetben van a Csíki Sör Magyarország Kft. annak ellenére, hogy a forgalma végre növekedésnek indult. Ebben közrejátszik, hogy a román hatóság leállíttatta a Csíki Csipsz 33 termékének a gyártását és forgalmazását, de a vállalat tulajdonosának újabb pénzeket is bele kell tolnia a cégbe, miután az 2021-ben is veszteséges lett.

A cégnek sikerült megállítania a bevételei 2017 óta, évről évre tartó csökkenését, az 1,3 milliárd forintot meghaladó forgalma ugyanis több mint a másfélszerese a tavalyelőttinek. Azonban ennek ellenére sem sikerült nyereségbe fordítaniuk a 2020-as veszteséget.

Ezért egészen logikusnak tűnhet feltenni a kérdést:

miért éri meg a romániai Sansimionban (Csíkszentsimon) bejegyzett Lixid Project Srl-nek működtetni a veszteséges vállalkozást?

Hiszen az alapítása óta, azaz immár hat éve egyfolytában negatív eredmény miatt a Lixid folyamatosan arra kényszerül, hogy friss tőkét tegyen a cégbe. Ráadásul az energiaválság és az ukrán háború után július elsejétől jövedéki adóemelés is sújtja a söripart, ami további áremelkedést fog okozni, de jó eséllyel nem haladja meg az élelmiszerek piacán tapasztalt átlagos drágulást.

Mint ismert, a fideszes Kósa Lajos javaslatára 2020 nyarán a parlament áldását adta arra a törvénymódosításra, amelynek köszönhetően a nagy sörgyártók mellett a kisebb főzdék nagyobb teret nyerjenek. Ekkor került reflektorfénybe a Csíki Sör is. Általános volt ugyanis a nézet, hogy a törvénymódosítás kedvezményezettje a 2016-ban alakult Csíki Sör volt, amely közvetett – a Lixid Projecten keresztüli – fő tulajdonosa az a Lénárd András, akit kormányközeli üzletemberként tartanak számon, s pont akkor panaszkodott a multikra, mondván, azok kiszorítják őt a szupermarketekből és az éttermekből, amikor Kósa benyújtotta a szóban forgó törvényjavaslatát – írja az mfor.hu

Forrás: 444.hu , mfor.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Csakúgy,mint orbán kisvasútja. Az is csak veszteséget termel, de mégis fenntartják, Ki tudja miért?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
JÓ NEKEM A SZLOVÁK BARNA SÖR ÉS A AKOZEL IS!!!
csipetke
Csakúgy,mint orbán kisvasútja. Az is csak veszteséget termel, de mégis fenntartják, Ki tudja miért?
Baker
Felhasaltak az irredenta-revizionista hullámra - mint anno a Kárpátia nevű mélymagyar sramli banda -, és tolják nekik a lóvét széljobberék a "márnemközpénz-alapból".

Egyébként meg leszarom, Peroni és Miller hűl a frigóban ;)
Pálinkás Pál
mi szponzoráljuk a román parazitákat is..
namihami
@csipetke: 14.17:. Mert ha Erdély, akkor kerül, amibe kerül! Elvégre ""Trianon"" és akkor jöhet a ""nagymagyar búslakodás"".
human
Az hogy versenypiaci körülmények közt nyereséges egy cég libsi trükk, ugye.
Yeromos
Talán nem közepes minőségű sört kellene gyártani és aranyáron árulni. Nem arra kellene apellálni, hogy megveszik mert Székely. Én is mevettem az elején, megkóstoltam és maradtam az olcsóbb és sokkal jobb minőségű cseh söröknél.
kisfalud
Ha a Lalának bejön úgy a csengeri örökösnő pénze, ahogy a hölgy megdobogtatta a szívét, bizonyára a csíki sör gyártóit sem kellene annyira sajnálni, mert jutna nekik a mesés hozományból!
ómió
A "szövetségeseink" által "külföldre trianonizáltjainkat" így segítjük?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.