Az egy évvel korábbinál jóval többen mennének nyaralni belföldre vagy külföldre az idén. Az idén közel 250 ezer forintot költenének a vakációra átlagosan a nyaralást tervezők – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Ez az összeg lényegében megegyezik a pandémia előtti szinttel.

Általában negyedmilliót tervez költeni a magyar a nyári kiruccanásra

Fotó: pixabay.com

A vakációzók 55 százaléka 100-500 ezer forintos utazási költségvetéssel számol. Döntően a saját jövedelmükből finanszírozzák a nyaralást, a SZÉP Kártyára 28 százalékuk támaszkodik, a családtagoktól pedig 16 százalékuk kap erre a célra támogatást – írja a Piac és Profit.

A kutatásból kiderül az is, hogy mekkora összeget szánnak az utazók az idei nyaralásra. Az átlagos utazási költségvetés közel negyedmillió, egész pontosan 247,4 ezer forint. Ez az összeg lényegében megegyezik azzal, amit a pandémia előtt – 2019-ben – tettek félre vakációzásra az utazni vágyók, ugyanakkor a tavalyi 183 ezer forinthoz képest 35 százalékos növekedést jelent.

Címlapkép: pixabay.com

Forrás: Piac és Profit

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Nem a zsemle kicsi, elvtársak, hanem a pofátok nagy!" Ez jutott eszembe a magyarázatukról. Marosán György született Buci Gyuri. A lesajnált lei-ről annyit, hogy az euróhoz mérten alig 2 százalékot gyengült egy év alatt, míg a forint közel 20 százalékot. Erre varjatok gombot hazudós banda.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Gondolom, a növekedés az árak változásából ered.

Nem kötelező a nyaralás, a többség nem utazik el nyaralásra, örül, hogy megél.
Rockxy
ezkérem elírás, vagy téves kapcsolódás.
negyvenmilliót!
persze, csakis csirkefarháton lovagolva.
kotos
Fejenként? Naponta? Nettó + áfa 27%? Talán elég lesz.
namihami
@kotos: Pont erre gondoltam. Az a negyedmilla, mint kiadás az vagy csak ""kiruccanni"" elég vagy pofánként ennyi.
Bár, maholnap már negyedmilla lassan ""otthonmaradni"" is kevés.
simmering73
Ez kábé úgy viszonyul az egyszerű bérből és fizetésből élő emberekhez, mint a fél millió feletti fizetés.
fergeteg
Krétán én csak az utazáson és szálláson kívül költöttem 300-at.
KisTehen
"A vakációzók 55 százaléka 100-500 ezer forintos utazási költségvetéssel számol. Döntően a saját jövedelmükből finanszírozzák a nyaralást"

szarul élünk, na
verőce21
Rengeteg pénze van a magyaroknak! 2 nap alatt 7 milliót küldtek az Átriumnak...
Szarházinak is összedobtak két nap alatt hatmilliót...!
Annyi kidobnivaló pénze van a magyaroknak, miért ne futná akár nyaralåsra is...!
Eladott Ország
Ha fűteni nem kell, akkor felkerekedünk, és elporzunk nyaralni. Legalábbis az MKB felmérése szerint ezt tesszük, a felmérés eredményét boldogan hozta le az MTI. Sajnos a brutális infláció miatt, az élelmiszeráremelkedések elérik a 30-35%-ot is, ezek tények! Nagyon sok kiskeresetű, és alacsony nyugdíjat kapó honfitársunk már most sem tudja megfizetni a boltokban szinte mindennap emelkedő élelmiszerárakat! Abban is biztos vagyok, hogy a magyar lakosság jókora többségének nincsen pénze nyaralásra, nemcsak külföldire, hanem belföldire sem, inkább azon filózik, hogy hogyan jöjjön ki a méltatlanul kevés fizetéséből, és nyugdíjából hónap végéig! Amúgy pedig szinte már az egész Balaton Mészáros Viktor, és Tiborcz István kezében, és tulajdonában van, a nemzet gázszerelője, és a nemzet fatolvaja tulajdonában van szinte az összes szálloda, kemping, és kikötő! A 400-forintos Euróra, a világ legmagasabb áfájára (27%) a brutális inflációra, a kurva alacsony bérekre, és nyugdíjakra remélem nagyon büszke az Orbán rezsim! És ez mind a kormány elb*szott unortodox (by Matolccsy) gazdaságpolitikája miatt van, és azért, mert lopnak mint az állat! Mert Magyarország előre megy nem csirkefar (HÁTRA) ! És egy versike a végére: Piros lett a paradicsom nem sárga, Orbán Viktor takarodj a p*csába!
nejlontacskó
"Az egy évvel korábbinál jóval többen mennének nyaralni belföldre vagy külföldre az idén."
Hála istennek, mi vagyunk az egyetlen olyan ország, ahol a covid idején nem, hogy visszaesett volna a gazdaság, de még ki is lőtt, mint Putyin szuperszonikus rakétái...
Eladott Ország
Uram irgalmazz! És ezek a hógolyók vannak hatalmon. Meg a búbánatos hernyótalp, az. O1G mindent megmagyaráz : Nem az én fütykösöm lett kissebb , a női mókusok lettek nagyobbak ! Brávó fityesz !
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/291355721_2122818984589491_5013816124928086430_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=oRGacnahVSYAX_bxr8e&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-AT-MSKU1nptNTAMeQmAyKnnRZ3u7fkAv8I3rjPXb8NQ&oe=62C5C060
Eladott Ország
"Nem a zsemle kicsi, elvtársak, hanem a pofátok nagy!" Ez jutott eszembe a magyarázatukról. Marosán György született Buci Gyuri. A lesajnált lei-ről annyit, hogy az euróhoz mérten alig 2 százalékot gyengült egy év alatt, míg a forint közel 20 százalékot. Erre varjatok gombot hazudós banda.
KisTehen
@nejlontacskó: hát ja ... teljesen igazad van ... az EU azonnal vissza is nyeste a felzárkóztatási pénzünket, mert ekkor növekedésre kevesebb jár
namihami
@KisTehen: Lehet, hogy a hamis adatközlés, családi és baráti csalások és az állandó orbáni ""vétóhiszti"" váltotta ki az EU-nál a fordított pénzutalási reakciót?
Megunták, hogy egy magyar ""gyerekkoribarát"" lett a világ leggyorsabban gazdagodó ""cukkerbegje""?
Persze, azok a brüsszeli libsik, azok a hülyék. Nem képesek átlátni, hogy ez csupán a hazai barátok lehetőségekhez juttatása...
KisTehen
@namihami: azért remélem, hogy nyugaton még fenn próbálják tartani a törvényesség látszatát és nem liberális újságcikkek alapján döntik el a dolgokat
namihami
@KisTehen: Azok a nyugatiak általában nem újságcikkeből, hanem saját tapasztalatból szoktak itélkezni.
Az összes fenti észrevételem látható, hallható volt a Mi Istenünk hazai vagy kinti szerpléseiben.
Pl kinn megszavaz vagy szavaztat valamit--aztán itthon az ellenkezőjét mondja a híveknek. És azt hiszi, hogy ez itthoni hír marad. Csak azt felejti el, hogy jelen korunkban egy hír 6-8 óra alatt körbeszalad a világban. A kintiek is látják-hallják a viselt dolgait, de politikusként viselkednek.
De:. Fehérember nem felejt. És ennek most kezdjük inni a levét. Ott is fogy a pénz, nyilván nem akarják egy keleti oligarcha családjára költeni.
teuton
Ja, a "femereses statisztika"... Josolgatunk, tenyek es adatok nelkül??? Meg hogy Magyraorszag jobban teljesit! Meg nhogy közel 500000 ft az atlagkereset... Esetleges a NERes milliardosok nyilatkoztak? Erdekes modon a balatoni vendeglatosok/szallashelyek 20-30% kevesebb forgalmat jelentenek, mint tavaly, a covid idejen!!!
Málna
@teuton: Persze, hogy kevesebb a Balatonon a forgalom, hiszen sokan külföldön nyaralnak. Érted, analfabéta?:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.