A havi 240 ezres fizetés mellett kénytelenek voltak új szakma után nézni.

Villanyszerelőnek álló matematika-fizika szakos tanár: „A tanári pálya már régen elbukott”MTI/Rosta Tibor

A nepszava.hu számolt be olyan tanárok történetéről, akik egyszerűen rákényszerültek arra, hogy otthagyják az állami oktatást. Az egyikük Szász János matematika-fizika szakos tanár épp most készül pályaváltásra, pedig kollégája szerint „elhivatottsága megkérdőjelezhetetlen”. A 43 éves pécsi férfi megelégelte, hogy 15 év szakmai gyakorlattal 240 ezer forint nettó a bére, ezért kitanulta és immár gyakorolja is a villanyszerelő szakmát, amelyben háromezer forintos órabérrel eléri a havi kereset a félmilliót is.

Szász János a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) diplomázott, aztán a leendő matematika-fizika tanárokat oktatta az egyetemen. Ledoktorált, majd mivel a pénz jobb volt a közoktatásban, 2016-tól a PTE gyakorlóiskoláiban folytatta. A tanári munka mindig sok örömöt adott neki, így még nem mondott fel, kivár, de ugrásra kész. Tanít, és villanyt is szerel. Úgy véli, hogy az ő tudásával, tapasztalatával indokolt lenne a havi 400 ezres nettó pedagógusbér, ám erre nem lát esélyt, ezért látja elkerülhetetlennek a váltást.

Ez különösen fájó tekintettel arra, hogy hatalmas a hiány matematika-fizika tanárokból.

Egy másik történet Tamásról szól, aki informatika szakos tanárként dolgozik egy vidéki általános iskolában, és 25 év után szintén pályaelhagyáson gondolkodik. A lapnak elmondta, az elmúlt tíz évben rákényszerült arra, hogy az informatika területén máshol is dolgozzon, hogy kiegészítse a tanári fizetését. Ma már viszont ez sem elég, így döntenie kell: azt csinálja, amit szeret, vagy azt, amiből meg lehet élni. Jelenleg egy, a pályamódosításhoz szükséges képzésre jár, de csak titokban, mert attól fél, ha a szándékait megtudja a tankerület, keresztülhúzhatják a számításait.

Szerinte a kormány által a következő két évre megígért 10-10 százalékos béremelés, amit bérpótlék formájában kaphatnak meg, a mostani infláció mellett semmire sem lesz elég.

De nemcsak az anyagiak miatt döntött a váltás mellett: véleménye szerint a jelenlegi oktatás egy, a „kommunista időket idéző”, hatalomelvű rendszer lett, tanári szabadságról nem lehet beszélni, erőfeszítéseiket pedig sem a társadalom, sem saját vezetőik nem ismerik el.

A tanári pálya már régen elbukott. Már semmit nem várok el az egésztől, annyira sok volt az ígérgetés, hogy inkább esti tagozaton új szakmát tanultam, és abban képzelem el a jövőm.

A férfi egyébként főállása és az esti iskola mellett másodállást is vállalt, ami mellett semmire nem maradt ideje, még párkeresésre sem, ami fiatal férfi pedagógusoként egyébként sem egyszerű. „Ki akarja az életét összekötni egy éhenkórásszal, aki magát is alig tudja eltartani, nemhogy a saját családját? Sajnos már elmúltam 30 éves, ki tudja, lesz-e még alkalmam családot alapítani?” – mondta a lapnak.

Mindez azért különösen elkeserítő, mert a Pedagógusok Szakszervezete szerint jelenleg legalább 15,5 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
A "kénytelen volt" arra a 14000-re illik, akiket még az efftársak kirúgtak!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
azt a diplomás, okj-s villanyszerelőt meg kell ám fizetni, mint írja 3000.-Ft-os órabérrel...

De akad-e olyan vállalkozó, aki egy villanyszerelőt így meg tud fizetni.? Főleg abban a tudatban, hogy akármilyen diplomás tanár(volt), de villanyszerelő szakmai tapasztalata nincs...

Ez nem úgy megy, hogy gyere cipó, hamm bekaplak...
amortizáltok
de legalább nem amatőr, akár biztonságtechnika villámvédelem felülvizsgáló is lehet 8-10 szeresével tőbb
bérért mint fizikatanár ként.igy meg maszekba nem lesz senkinek a cselédje.
Csizmás Kond
...ez ismét úgy hangzik, hogy én ugyan tanárnak állok de aztán becsüljenek is meg...
Nincs elhivatott szakma csak elhivatott felfogású ember. Mindenki pénzért dolgozik és igyekszik ott elhelyezkedni ahol lehetőséget talál rá. Nem igaz, hogy nincs elég tanár, az viszont igaz, hogy a diákok fele félanalfabétaként kerül ki az iskolából, és aki nem az sem kap munkahelyet mert ma minden a kereskedelmen és a lumpoláson alapszik. Sorra szűntek meg a szakmai képzők mert nem kellett szakember csak betanított kuli. Annyi egyetemista kerül ki évente hogy a világon nincs szükség annyira, akkor mi is a baj ? Ugyanez a helyzet az egészségügyben. Minden sarkon van egy magánrendelő, egy magán klinika, egy magánorvos de a korházak konganak a szakemberhiánytól mert ott is mint mindenhol a pénz számít.
justhpeter
@jesz: De bizony már úgy megy. Magyarország már annyira előre ment és nem hátra, hogy szerintem már nem vagyunk messze a csődtől.
csak úgy....
az anyagi csödöt követi a szellemi! szegény magyarország..
Yoda69
orbanek az egeszsegugy utan az allami oktatast is lerohasztjak. Az ok egyszeru es prozai: PÉNZ. Hogy miert? Azert mert a kozep es felsoreteg, akikre orbanek apellalnak megtehetik hogy privat korhazakba jarjanak kezelesre, es privat iskolatkba jarassak csemeteiket. Viszont van az orszagban 3-4 millio melyszegenysegben elo ember (megjegyzem a fideSS szavazok tobbsege). Hogy veluk mi lesz senkit sem erdekel.
magyar1
A felfogással is baj van, mert manapság már csak a diplomás számít "embernek", ahogy Lázár mondta mindenki annyit ér amennyije van. A kapitalizmus hozadéka.
Málna
@csak úgy...: Nagyon szeretnéd, ugye? Kell az igazolás, ha már ott kint szenvedsz, hogy itthon se lenne jobb...
nejlontacskó
@Málna: nem gondolom, hogy ezt szeretné ( @csak úgy, vagy éppen bárki más ), de ez látszik körvonalazódni.
Még akkor is, ha nem vagy hajlandó mindezt meglátni és/vagy beismerni!
Málna
@nejlontacskó: Hogy mit gondolsz, az egy dolog. De én tudom, hogy ő ezt szeretné.
csak úgy....
@magyar1: te csak a fideszes magyar kapitalizmust ismered,ezért nem is csodálkozok a szomorú véleményeden! egyszer nézz körül pld. ausztriában...
csak úgy....
@Málna: 19:33 te nem tudsz semmit,te nagyon buta!:) te csak unalmadban összehordasz marhaságokat.
Málna
@csak úgy...: Egy rakás bizonyítok szolgáltatsz itt minden egyes nap...Várod az összeomlást. Pedig neked attól sem lesz jobb, hidd el.
csak úgy....
@Málna: egyszerübb egy halottat föléleszteni,mint egy bolondot a téves eszméitöl eltéríteni!
-szóval,akkor minek is erölködjek veled? :)
Málna
@csak úgy...: Nem kell erőlködnöd, felesleges. Teljesen egyértelmű a helyzet. Becsapod magad.
ómió
A "kénytelen volt" arra a 14000-re illik, akiket még az efftársak kirúgtak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.