A kormány mérhetetlen cinizmusát jelzi, hogy a hétfőn benyújtott és kivételes eljárásban 24 óra alatt lezavarni szándékozott, a kisadózók tételes adóját gyakorlatilag lenullázó új törvényhez befogadtak módosítót, de persze nem érdemit, hanem jogtechnikai és helyesírási változtatásokat tartalmazót. Az óriási felháborodás – amit az érintettek petíció aláírásával és tüntetéssel is kifejeztek – nem véletlen, mintegy 420-450 ezer embert, s rajtuk keresztül ki tudja, hány millió magyar családtagot taszítottak ezzel létbizonytalanságba. Mintha nem lenne elég a teher, amit a kétszámjegyű infláció és a rohamosan gyengülő forint ró a családokra, amelyeket – mint tudjuk – ez a kormány bődületes vehemenciával folyamatosan csak véd. 

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Mirabilis
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
@Mirabilis: Tudod,mikor ássák a saját sírjukat,akkor majd lehull a nemzethy rózsaszin köd a szemükről!A halotti lepel mindent eltakar!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.