Magyarország tettekre váltja ígéreteit – fogalmazott a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán az ukrajnai Bucsában egy iskola, valamint egy postával és önkormányzati hivatallal kiegészített kórház építését bejelentve.

Bucsában épít iskolát és kórházat a magyar kormányFotó: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Mikola Tocsickij ukrán külügyminiszter-helyettes (b) fogadja hivatalában Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettest, a tárca parlamenti államtitkárát Kijevben 2022. július 20-án. MTI/KKM

Magyar Levente elmondta:

a szerdai napot Kijevben és az ukrán főváros környékén töltötte, bejárva azokat a helyeket, amelyek különösen nagy kárt szenvedtek a háborúban.

Hangsúlyozta:

megrázó ezt egy olyan generáció tagjaként megtapasztalni, aki nem látott háborút. Magyarországon szerencsések vagyunk, hogy eltelt lassan hetven év anélkül, hogy bármifajta fegyveres konfliktust kellett volna átélnünk – vélekedett.

Kiemelte:

az ukrán nép iránti szolidaritás és támogatás kifejezése mellett szeretnék a szimpátiát tettekre váltani. Ennek jegyében jelentette be egy iskola újjáépítését, valamint Bucsa külterületén egy kis kórház építését postával és önkormányzati hivatallal kiegészítve.

Közfunkciót ellátó beruházást fog a magyar kormány a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül megvalósítani, ezzel is egy kis lépést téve afelé, hogy az élet visszazökkenjen a normál kerékvágásba – mondta Magyar Levente.

Mi ennyit tudunk tenni

- mondta hozzátéve, hogy Magyarország lesz az első, amelyik tettekre váltja az ígéreteket és a szimpátiát, egyértelmű üzenetként Ukrajnának, hogy "mellettük vagyunk".

Forrás: MTI

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
gina
Ez a szemét cigány provokálja a népet, hogy meddig tűrünk, már régen fel kellett volna öt az első lámpavasra...
Gazella
@Pegero: Na baszki nem tudod :D.
Ukrajnában van!
Gazella
@Pegero: téged fix hogy le sem szar :D
csak úgy....
@Pegero: nem messze van onnan pécel,hol a pi..t verik léccel..
Bogatir
Ezek a genyók már megint hűtlenül bánnak az ország erőforrásaival. Mindig is szerették a Róbert bácsit játszani, Vietnamban, Kenyában stb.jőrházakat, templomokat építeni. Vegyétek észre alja népség, mi választottunk meg benneteket, értünk vagytok felelősek.
Clavigo
@Pegero: tevebráner vagy @Pöcsgero: ( kapitális )
kisfalud
Járja a vezérünk az EU-nak a pávatáncot, Posványoson meg a medvetáncot.
Pálinkás Pál
várom,..mikor jön el a pillanat,hogy ellenzéki politikus kijelentse,orsósékat fegyverrel kell elkergetni..
Málna
@Pálinkás Pál: A helyedben keresnék másik életcélt. Hogy ne legyen csalódás a vége.
Pálinkás Pál
@Málna: nem izgat a dumád...lezárul a hagyatéki cécó...pakolok,veszek egy házat Ausztriába,aztán szarok rátok...
Nyírfa
" Magyarország lesz az első, amelyik tettekre váltja az ígéreteket és a szimpátiát, egyértelmű üzenetként Ukrajnának, hogy "mellettük vagyunk". "

Persze, hogy világelsők vagyunk, csak nem humánumból, nem szimpátiából, hanem az érdek dobogóján, no meg a hazugságén. No, ez már nem annyira szimpatikus - nekem, de gondolom, az ukránoknak sem -, különösen attól az államtól , amely a menekültek után is a markát tartja - no nem a civilszervezetek számára, amelyek eksőként és önként siettek az ukrán családok megsegítésére -, s amely a a béke szükségessége ürügyén az oroszok javára billentené a háborút.
Nézem a képet, ezt az egyszerű, megviselt ukrán férfit - ki gondolná, hogy külügyminiszter-helyettes? - és ezt a jól öltözött magyart, akinek az öltönye elegáns, de, amit képvisel, az visszataszító. Rá is van írva az arcára.
Málna
@Pálinkás Pál: Nem fog változni semmi. Itt fogsz köpködni visszafelé.
Nyírfa
@Pálinkás Pál: 08.25

Jól teszed. De ne ránk szarjál, csak a fideszre és követőire! Oké? :)
Yoda69
Nem kene megvarni vele a haboru veget?
Amit ma felepitesz, lebombazzak holnak.
Pálinkás Pál
@Málna: de legalább nem kell élveznem a koszos korcs agymenéseit..
Pálinkás Pál
@Nyírfa: szerintem ez egyértelmű..Málnának válaszoltam...:)
Málna
@Pálinkás Pál: "Koszos, korcs"? Nagyon meg akartál bántani? Vagy hogy sikerültek ezek a béna jelzők?
Én itt leszek. Ahogy te is...:-)
Nyírfa
@Pálinkás Pál: 08.31

Lehetett volna általános érvényű is, örülök, hogy egyértelműen nem az. :)
balos
Remélem,hogy akik ezt kitalálták a fizetésük legalább 27%át rákgyógyszerre költik!Akik meg a műtétjükre várnak,forduljanak bzalommal a fal felé,mert az idő pontot oda kézbesíti a pinter fődoktor(mengele)!
Toller Béla
Mi a lófüle köze van ehhez az ökumenikus akárminek ? Ők adják a pénzt ? NIncs Ukrajnában elég szakértelem ? Vagy a vallás lesz a cement a hiány közepette ? És akkor a magyar állam mit dicsekszik ezzel ? Harminc ilyent tudna építeni az egy kormányyacht árából !
Pálinkás Pál
@Málna: látod milyen ostoba vagy..szövegértésed nulla...a koszos korcs a vezéred
Málna
@Pálinkás Pál: Az nem szövegértés kérdése, hogy nem tudom, mit vagy kit takarnak nálad ezek a jelzők.
És hidd el nekem, hogy semmi nem fog változni, ugyanúgy itt fogsz lógni. Még többet is, mint eddig. Úgy jársz, mint csak úgy...
Pálinkás Pál
@Málna: az lehet hogy itt fogok lógni...és röhögni a sok fideszes csóringeren,akik télen megfagynak,vagy eladósodnak..mert azok tették ismét trónra a zsírhájt..de nektek ez kellett...hát megkaptátok...hamar a pofátokba köpött a fűreretek...
Málna
@Pálinkás Pál: Nem röhögni fogsz, hanem köpködni és várni, hogy rossz dolgok történjenek. Ahogy eddig is. Csak kintről még sürgősebb lesz.
kereső
@Toller Béla:" Harminc ilyent tudna építeni az egy kormányyacht árából !'- az most éppen Cannes.ben dekkol.
Pálinkás Pál
@Málna: igen,élvezem amikor a hülyeség elnyeri jutalmát..az értelmes emberek útra kelnek...marad nektek a sok cigó,nyugger,meg a büdös románok...szárnyalni fog az ország...
Málna
@Pálinkás Pál: Mintha nem értenéd, miről beszélek...
Pálinkás Pál
@Málna: te nem érted...nem érdekel április óta ez az ország...van mintegy 3 millió agyhalott ostoba..kb ugyanennyi aki a valagát nem emeli meg..így ezek közül senkit nem sajnálok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.