Mégpedig a budai Naphegyen a NER kedvelt központjában.
MTI/Bodnár Boglárka
Igen hamar, a nyitás után egy évvel bezárt Gianni Annoni étterme a Naphegyen, az Oxygen Wellness Naphegyben. A hely különlegessége, hogy különösen kedvelt NER-körökben. Úgy tűnik azonban, hogy sikerült megtalálni az utódját – mutat rá a 444.hu. Nyilvános cégadatbázisból ugyanis kiderült, hogy július 27.-én Sunhill Bistro Kft. néven új cége van Mészáros Lőrincnek, amelynek székhelye szintén a Naphegy utca 67. A főtevékenysége pedig nem más, mint az éttermi vendéglátás.
Egészen pontosan a Fájdalom-ambulancia Kft. a Sunhill Bistro tulajdonosa. Ebben a cégben 2020 decemberében lett érdekelt Orbán Viktor kormányfő barátja, ezzel pedig a sikeres vállalkozó az építőipar, a mezőgazdaság, a sport és a bankvilág után megérkezett a magánegészségügybe is. Fő szakterületük a mozgásszervi sérülések kezelése, az éttermekhez tehát sok közük eddig nem volt. Az egészségügyi cégben Mészáros Lőrinc tulajdonostársa pedig Magyar Mátyás, a Diósgyőr FC Kft. többségi tulajdonosa, aki tehát így közvetlenül a Sunhill birtokosa is lett.
Mészáros egyébként Budapesten kívül már nyitott éttermet: őt gyarapítja, aki a bodrogkeresztúri Dereszla Bisztróban fogyaszt. A fővárosban viszont ez lehet az első konyhája. Segítségére lehet Czene Ferenc, aki a Sunhill ügyvezetője, de ő a Mészáros Gasztro Kft. vezető tisztségviselője is.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
( részlet egy bolgár sorozatból)
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/165915179_506091460772068_8759536926895492430_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=HErHrT-YZB4AX9A53zM&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-rQLdZgfLvTF8N1g_zdeQaoCgsNZvn4gF1WoPbcgJEeQ&oe=6317B77A
Önt mit tenne Mészáros Lőrinc 416 ezer forintos bakancsába a Mikulás helyében? Taposóaknát. Az ő bőréből készítenék egy számmal nagyobbat...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/258841320_2977020945888919_2873057565160983986_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=fncUr8KbJQcAX-GxB7F&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_BkZsoFf_ltnlLsALBRifQQHSrGRHDgEBnJnLj7ggDXQ&oe=62F6CB51
Mészáros mindent Elvis... Egy börtönrockot egyből lenyomhatna, mielőtt megy a Markóba. Ha a női szépségversenyen Mészáros Lőrinc indulna, azt is megnyerné.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/19732259_1909386522637026_736236104780883551_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=YNz2X2vz7gYAX8bL6gb&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_9Sz7LTuCPcQUOM0q_Rf893IlQvAFOu3AxPlbJvaOibg&oe=63151C7D
Új hozzászólás