Márton Roland, az MSZP székesfehérvári önkormányzati képviselője szerint lehet dühöngeni, kettős mércét, boszorkányüldözést kiabálni, de a kép pontos, a tükör nem hazudik.

"Orbánék szégyent hoztak Magyarországra és minden magyar emberre" – Márton Roland szerint az Orbán-kormánynak vállalnia kell a felelősséget
Fotó: Facebook / Márton Roland

Orbánék szégyent hoztak Magyarországra és minden magyar emberre

- fogalmazott közösségi oldalán megosztott bejegyzésében.

Az Európai Parlament nagy többséggel, 433 igen szavazattal, 123 nem szavazat ellenében elfogadta azt a jogállamisági jelentést, amely szerint Magyarország ma már nem demokrácia, hanem "egy választási autokrácia hibrid rezsimmel".

- írja bejegyzésében.

A politikus megfogalmazása szerint, "ezt a képet sikerült kialakítania Orbán Viktornak és kormányának 12 év alatt Magyarországról, hazánkról! Szégyen!"

Lehet dühöngeni, kettős mércét, boszorkányüldözést kiabálni, de a kép pontos, a tükör nem hazudik.

- tette hozzá.

A helyzet ugyanis az, hogy Magyarország momentán szinte semmiben nem felel meg azoknak a demokratikus követelményeknek, melyek alapján 2004-ben az EU tagja lett. A Fidesz-rezsim mostanra szinte teljesen lebontotta a magyar jogállamiságot. A demokratikus fékek és egyensúlyok rendszere már a múlté. Az Alkotmánybíróságban és a Kúria élén ülő fideszes káderek Orbán Viktor bábjai. A köztársasági elnök egy mindenhez asszisztáló pártkatona, aki nem tölti be a törvényhozói hatalom feletti ellenőrző funkcióját.

- nyomatékosította bejegyzésében.

Az Európai Parlament döntésének komoly politikai következményei vannak. Orbán Viktornak és a Fidesznek vállalnia kell a felelősséget ezért a szégyenért, és változtatnia kell hazug, korrupt, nemzet- és emberellenes politikáján a magyar emberek érdekében!

- tette hozzá.

A teljes bejegyzés itt olvasható:

Forrás: Facebook

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Mi a lófaszért jár ez na csüngőhasú az Adriára.
sokkal boldogabb lehetne Kamcsatkán vagy Szolovkán ott is van ám nyelvcsapkodós szanatórium.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Németh István
Úgy gondolom, hogy ideje a kormánynak észhez térnie és a nagy lojalitása mellett keményen fellépni a hazaáruló megnyilvánulások ellen! A nyilvánosan és egyértelműen magyar ellenes képviselői nyilatkozatokat tevők ellen! Mert lehet ellenzékinek lenni, de nem engedhető meg a legitim, nagy többségű kormánymegbízás alapján működő rendszerünk - a kormány tevékeny-ségének - aljas lejáratása, és nemzet érdekei elleni tevékenység és ezek hangoztatása, propagálása!
A Székesfehérvár-i képviselő aljas megnyilvánulását még több fogja követni, ha a kormány nem tesz rendet a magyar nemzet BELSŐ ellenségei körében!!
Orbán Viktor Úr!!! Neked ez irányban is tenned kell, nem csak és csupán kemény hadakozást vívni az Eu. moslék vezetésével és miközben a támaszodat jelentő nemzetedet aljas férgek igyekeznek tönkretenni! FIGYELJ a BELSŐ LÁZÍTÓ és elkeseredettségükben egyre elszemtele-nedő moslékokra! Iszonyú károkat okoznak! Ezt akár mérni is lehet FORINTBAN! nekik semmi nem számít, van anyagi kondíciójuk DE az is csak azért és úgy mert TI hagyjátok!
VAGY TALÁN LESZARJÁTOK A NEMZETETEKET??? az lehet!! DE AKKOR TI IS SZARBA FOGTOK FÜRÖDNI! EZT AKARJÁTOK???
ómió
Csak nem a brüsszeli bolsitükörbe nézett az efftárs!? Attól ez a "kótyag", vagy még de genere!?
Eladott Ország
@Németh István: @ómió: "Gyurcsány Ferenc kormánya idején átlagban 250 forint volt egy euró. Volt olyan időszak is 2008 nyarán, amikor 230 forintért lehetett venni egy eurót. Ha eléri az euró-árfolyam a 460 forintot, akkor a magyar forint fele annyit fog érni, mint Gyurcsány Ferenc kormányzása idején. A Gyurcsány-kabinet évei alatt 2007-2008-ban volt egy akkora világ-válság, hogy még az USA is beleremegett. Gyurcsány alatt az EU nem tartott vissza forrásokat, mert normálisan működött az ország, nem volt semmi kifogásolható a jogi rendszerben, a gazdaságban, az EU-s pénzek elosztásában és az emberi jogokkal kapcsolatban sem volt támadható a Gyurcsány-kormányzat.Vajon majd az 500 forintos eurónál is a nemzeti érzés ereje vagy a nem létező ellenségek ellen vívott harcok is összekovácsolják majd a fideszes tábort vagy odajut az ország, mint Dél-Amerikában szokott lenni egy politikai válság idején? A lengyel zlotyi, a cseh korona tartja magát, egyáltalán nincsenek mélyrepülésben, mint a forint. A bolgár leva tartja magát: hosszú évek óta 1 eurót 2 leváért vehetnek, pedig Bulgária az EU legszegényebb, komoly politikai, korrupciós és szociális problémákkal szinte reménytelenül küzdő országa. Sokáig úgy tűnt, hogy Magyarországon pénzügyi stabilitás van. Pedig a forint folyamatosan gyengült az euróval szemben 12 éve, 2020 óta pedig ez az aggasztó folyamat egyre gyorsuló ütemben zajlik."
nepszava.us/wp-content/uploads/2022/07/inflacios-gorbe.jpg
balos
Amit a fideSST támogatók képzelnek a nemzeth gecijről az a németeknek 20millió halottjába került!Gyorsan kalapáljatok össze még 6 milliót,hogy azért írmag is maradjon mutatóba!
Emmersson71
@KisTehen: ja..az orbáni oktatás (hiánya) érezteti már hatását.
Yoda69
@Eladott Ország: Ezt hiaba magyarazod ennek a ket idiotanak. Akkor is az orbani propagandat fogjak fujni, ha mar 500 lesz az Euro, es allamcsodben lesz az orszag.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.