A Politico értesülése szerint váratlanul felmondott a magyar kormány Baranyai Gábornak, a brüsszeli EU-követség második emberének. Állítólag másfél órát kapott, hogy összepakoljon az irodájában, és végleg elhagyja a brüsszeli állandó magyar képviseletet.

Kirúgták a brüsszeli magyar energiaügyi diplomatát, másfél órát kapott, hogy kiürítse az irodáját

Fotó: pixabay.com

Mint a 444.hu írja, Baranyai az úgynevezett Coreper I. nagykövet volt, ami azt jelenti, hogy hozzá tartoztak a mezőgazdaság, a halászat, a közlekedés, a távközlés, az energia, a versenyképesség, a környezetvédelem, a foglalkoztatás, a szociálpolitika, az egészségügy, a fogyasztóvédelem, az oktatás, az ifjúság és a kultúra ügyei.

A brüsszeli diplomáciában nála magasabb rangban csak a Coreper II. nagykövet van, aki elsősorban a gazdasági- és pénzügyeket viszi, illetve részt vesz a miniszterelnökök találkozóinak előkészítésében.

Nagy a jövés-menés a követségen, hiszen az előző magyar Coreper II. nagykövet júniusban mondott le, és helyére Ódor Bálintot nevezték ki a nyáron.

Baranyait éppen aznap bocsátották el, amikor elsősorban a gázárak letöréséről tárgyalnak a tagállamok miniszterelnökei – köztük Orbán Viktorral.

Címlapkép: pixabay.com

Forrás: 444.hu

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Proktor
Nem volt elég fideszes? Netán az ország érdekeit nézte és nem Stróman Lölő pénztárcájáét?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr. Proktor
Nem volt elég fideszes? Netán az ország érdekeit nézte és nem Stróman Lölő pénztárcájáét?
Gazella
Vissza nyalt a fagyi... odakoppintott Brüsszel.
NKF
Minden magyar küldöttnek a magyar érdekeket kell szem előtt tartania!
Aki nem ezt teszi HAZAÁRULÓ!
KisGenyo2
@NKF: A politikusok 99,5% az, vagyis hazaáruló, semmirekellő, sunyi, hazug, kapzsi, szemét slepp. Ha egy véletlenül nem olyan kerül közéjük, azt nagyon gyorsan kifúrkálják.
Nessy
Biztos van már valaki, aki még véletlenül sem ért sem ezekhez a témákhoz, sem a diplomáciához! Elég, ha feltudja olvasni amikor szükséges, Orbán szózatait!
balos
@Nessy: A dróid gyár neve fideSS!Mi meg fizetünk!RÁ!
Dr. Proktor
@NKF: Ó jajjj! Akkor Orbán hazaáruló? Ugyanis ő mindig a saját érdekeit védi...
gina
Mikor teszik ezt, ezzel az elmebeteg maffiózó OV val ?
jesz
ez a faszi igencsak szarul végezhette a teendőit, ha egy pillanat alatt tipliznie kell...
Lehet, hogy sok volt neki a feladat?

Sebaj, van máááásik..
ómió
Csak nem ő is hazát árult, mint az oda delegált efftársaink!?
nemkati
@ómió: De, az efftársaid mind azért mennek oda. Na meg a nagy pénzért.
ómió
@nemkati: Nafene! Az agyfogyatkozásod már olyan fokú, hogy a magadéit, az efftársaidat is képtelen vagy felismerni? Ha donor agyat ajánlanak neked, egy kutyáét válaszd, az legalább megismeri az övéit!
Németh István
Ez a KORMÁNY és nem utolsó sorban Orbán Viktor és a külügyére hibája!!! Nem gondoskodtak arról, hogy a magyarországi képviseletet tisztességesen helyre tegyék! Mindenféle szemeteket megtűrnek!
Akit kirúgtak egy aljas gazember volt! Az ujhelyi és a dobrev ember! ENNYI!!!
Németh István
Nagyon helytelen, hogy az Eu. magyarországi képviselők nem tartoznak semmiféle hazai felügyeleti szervezet alá! Az hogy a "pártok" kiküldöttei nem jelentheti azt, hogy a nemzeti érdekekkel szemben lépjenek, léphetnek fel az aljas pártérdekek előtérbe helyezésével!
Ilyen a világon egy nemzet esetében sem tapasztalható amit a magyar küldöttek megengednek maguknak ÉS kifejezetten megvalósíthatják a HAZAÁRULÁS TÉNYÉT! !!! A világ röhög rajtunk!
amortizáltok
kitellett a becsületük hát majd itt kapnak ujabb 5 millás beosztást orbán királytól nem a váci fegyházat ?1,5 óra volt a csomagolj és távozz idő hát majd kiderül mit merészeltek ott is .
laszlobihari
@Németh István: ezek szerint értette a dolgát és valószínüleg beleszart az áhítatba és nem akarta hagyni, hogy ez a lopok-csalok-hazudok tetves banda megint csak lopjon tőlünk.
Németh István
@laszlobihari: Sajnos vannak olyanok akikek semmi sem elég, Túlságosan nagyra nyitotta a zsebét a guruló dollárok előtt és a soros is megelégelte a tehetetlenségét! Ezt csak azért közlöm, hogy tudd a valósságot! (a politika olyan randa, hogy gyönyörű - érted?)
Németh István
@laszlobihari: a soros arról is gondoskodott, hogy a barom seggfej arató miként járassa le az országot a hivatlan, kéretlen makogásával! DE!! megszívta a hosszú cicmant, mert a támogatottjait járatta le! Na látod te félkegyelmű, hogy akinek hosszú a keze az a seggét könnyen kitörölheti, nem kell a nyelvedre várnia!
Lepényleső
"Orbán jött,menedzs - ment!" Ahogy egykor Géza Úr jellemezte állítólagos jellemtelen vonásai egyikét?
Dr. Proktor
Typisch ungarisch - mondta osztrák barátom...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.