Sajátos helyzetre hívja fel a figyelmet a Portfolio.hu annak apropóján, hogy szerda este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-vel azt közölte: január közepéig beterjesztik az Országgyűlésnek a 2023-as költségvetés módosítását.

Olyan költségvetési törvényt tárgyal majd a parlament, amely már hatályba lépett

Fotó: pixabay.com

Gulyás azt mondta: bár a rendkívüli jogrend lehetőséget ad arra, hogy kormány módosítsa a már elfogadott költségvetést, a kabinet a parlament jóváhagyását kérve január első felében az országgyűlés elé terjeszti a változtatásokat – írja a Telex.

A lap szerint ez a bejelentés akár rendkívülinek is nevezhető, de mindenképpen komoly újdonság a kormány korábbi álláspontjához és kommunikációjához képest. Emellett pedig gyakorlati oldalról érdekes a dolog, hiszen a 2023-as költségvetés rendelete még idén megjelenik a Magyar Közlönyben – amire már csak három nap van –, és életbe is lép még január elseje előtt.

Tehát mire ez a tervezet a parlament elé kerül, már annak végrehajtása is elindul, vagyis

„gyakorlatilag egy olyan költségvetési módosítást tárgyal majd a parlament a következő év elején, amely már eldöntött, a képviselőket nemhogy kész tények elé állítják, hanem elméletileg már kőbe vésett folyamatok lesznek”

– írja a lap. Hozzátéve persze, hogy a hangsúly itt az elméletileg szón van.

Forrás: Telex, Portfolio

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
Menedzsment és Controlling Portál
Információvezérelt Vállalatirányítás

“Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, akkor szállj le róla!”
A menedzserek azonban gyakran kigondolnak más stratégiákat is…
1. Beszerez egy erősebb ostort.
2. Lecseréli a lovast.
3. Azt mondja: “mindig is így lovagoltunk”.
4. Felkeres helyeket, hogy lássa, hogy lovagolnak máshol döglött lovakon.
5. Kitágítja a minőségi standardokat a döglött lovak meglovagolására.
6. Létrehoz egy task force-ot a ló újraélesztésére.
7. Szervez egy tréninget, hogy jobban tudjanak lovagolni.
8. Összehasonlítja a különböző módon meghalt lovakat.
9. Megváltoztatja a kritériumokat, amely szerint a ló halott.
10. Külső embereket vesz fel, hogy ők lovagoljanak a döglött lovon.
11. Megállapítja, hogy “nem lehet egy ló annyira döglött, hogy ne lehetne azt megülni”.
12. Pótlólagos eszközöket szabadít fel, hogy a ló teljesítményét növelje.
13. Készít egy tanulmányt arról, hogy léteznek-e olcsóbb tanácsadók, akik megállapítják, hogy a ló tényleg döglött-e.
14. Megállapítja, hogy az ő lova “jobban, olcsóbban és gyorsabban” döglött.
15. Átdolgozza a teljesítményszempontokat a döglött lovak számára.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Macskaszem
Szerintem észbe kaptak, hogy ebből így nem lesz uniós pénz, hát utólag megszavaztatják a fideszparlamenttel. Remélem az unió nem dől be ilyen óvodás trükköknek. Ez olyan mint mikor valaki megerőszakol egy nőt, és utána kéri a beleegyezését.
pacal
Dilettáns gecik csak addig voltak jók, amíg hullott az országra a pénzeső.
A hogy nincs pénz, a problémamegoldó képességük is kuka!

Aki paraszt, az Gucci-ban is paraszt marad!
jáger laszló
Na és konkrétan mi volt a nk-s levelekben??Arra nagyon kíváncsi lennék,de szigorúan titkolja az apparátus!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
pacal
@Macskaszem: 1328

Volt már ilyen a történelemben. És nem kapta meg utólag az engedélyt. Helyette mást kapott...

szentiras.hu/SZIT/Ter34
balos
@sgl: Remélem ezt azért magadra vetted!Hideg van!
telegdilaci
@sgl: Ez csak vicc nincs bízva a Magyar parlamentre semmi csak diszek az Orbán bábszínházában,bár a társadalmi egyeztetés is benne van az EU-pénzek kifizetéséhez de már ez sem teljesítette Pártunk és kormányunk ahogy az összes többi vállalt kötelezettséget sem fogja!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.