A magyarok 78 százaléka nem érez jelentős emelkedést a rezsiköltségekben – állítják.
A magyarok közel négyötöde nem érezte azt, hogy "nagy mértékben" nőtt volna a rezsiköltsége a tavalyi év azonos időszakához képest – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelynek összefoglalóját csütörtökön juttatták el az MTI-hez.
A felmérés szerint arra a kérdésre, hogy a "tavalyi évhez képest az előző hónapban hogyan alakultak a rezsiköltségei" decemberben a magyar választóknak a 33 százaléka azt jelezte, hogy nem történt változás, két százalékuknál pedig egyenesen csökkent a kiadási tétel összege. További 39 százaléknak pedig csak "kis mértékben nőtt" a rezsiköltsége és mindössze a magyar választók ötöde – 22 százalék – számolt be jelentős növekedésről. A megkérdezettek 6 százaléka pedig nem tudott felelni a kérdésre.
Ezek alapján elmondható, hogy decemberben a magyarok 78 százaléka nem, vagy csak kismértékben érezte a rezsiköltségeinek emelkedését az előző évhez képest
– írták.
Az összefoglalóban megjegyezték: érdekes képet mutat a pártpreferencia szerinti bontás, hiszen a rezsicsökkentés ügye már egy évtizede politikai vitatéma is.
Míg a Fidesz-szavazók 86 százaléka mondta azt, hogy nem, vagy csak kismértékben emelkedtek a tavalyihoz képest decemberre a rezsiköltségei, a baloldali szavazók 71 százaléka érezte ezt. A különbség tehát összefügg a pártszimpátiával, mégis jól látható, hogy még a baloldali választók túlnyomó többsége is saját bőrén érzi a rezsicsökkentés védelmét
– írták.
Hozzátették: "mindez magyarázhatja, hogy az ellenzéki pártok 2022-ben sem tudtak a rezsiköltségekre hivatkozva új választókat megnyerni vagy a saját választóikat mozgósítani" és ez aligha fog változni jövőre.
Nem véletlen, hogy a kormány a 2023-as büdzsét a "rezsivédelem költségvetésének" nevezi, mivel 2600 milliárd forintot különített el a rezsiköltségek támogatására – írták.
A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása december 5. és 7. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra; a mintavételi hiba 3,16 százalék – olvasható a közleményben.
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
www.facebook.com/photo/?fbid=526761529477294&set=pb.100064303554720.-2207520000
Ha a rendszerhasználat többe kerül mint a használt energia akkor biztos lehetsz, hogy átb*sztak!
twitter.com/janos_hary/status/1566315557288349696/photo/1
A rendszerhasználati díj. A k*rva anyádat Lölő❗Ócska stricik.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/305039188_473957274591211_2800578800379242325_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=dYXj52RvY0kAX9v5T7B&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBuJGsm2CM-c7vWZYbMvt4G5Q8rrz1DXirojUhFx5WUHQ&oe=63B2BF40
Új hozzászólás