Kismaroson emlékezett meg vasárnap Rétvári Bence a Dunakanyarból a német származásuk miatt málenkij robotra elhurcolt áldozatokról.

Rétvári: ahol a kommunisták hatalomra kerültek, mindenhol kényszermunkatáborokat hoztak létre

Fotó: MTI/Lakatos Péter

A politikus beszédében a térség KDNP-s országgyűlési képviselője arra is ki tért, hogy 76 évvel korábban csak néhány órát kapott a Dunakanyar településein élő több száz család arra, hogy összecsomagolják az életüket. Hozzátette: ezeknek az embereknek semmiféle bűnük nem volt, még csak nem is harcoltak a Szovjetunió ellen, elhurcolásuk oka az volt, hogy minden településnek teljesíteni kellett a kirótt számokat.

Az MTI tudósítása szerint Rétvári kitért arra is, hogy ahol a kommunisták a világon hatalomra kerültek, mindenhol kényszermunkatáborokat hoztak létre.

Az államtitkár az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban azt mondta, hogy annak az elején sok európai ország olyan ígéretet tett, amely szerint csak az emberi élet kioltására nem alkalmas fegyvereket adnak Ukrajnának, ez azonban mára teljesen megváltozott.

Forrás: mti.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Szita Károly titkosszolgálati múltját igazoló 6-os karton, amely szerint a fedőneve Krakus Péter volt. Csak egy szokvános fidesz-mentalitású , komcsiból lett fasiszta. Nekem jár, neked meg nem, jobbágy! Nincs itt semmi látnivaló, ilyen bunkó az összes fideszes. Szita mozgássérült. Stabilan és mozdulatlanul a mindenkori rendszer kiszolgálója, és ezzel haszonélvezője is. Ezért volt az átkosban Krakus fedőnéven spicli, ahol is nem tudni, hogy ezzel hány sorsot tett tönkre. De amíg lehetett ott is stabilan és mozdulatlanul gyártotta a jelentéseket, tehát már akkor is mozgássérült volt. Az agyilag sérült is mozgássérült, hisz az agysejt is mozog, de ez az ő esetében betonba van ágyazva. Szita egy agysérült NERbarom. Gulyás Gergely képtelen volt válaszolni arra, hogy kínosnak érzik-e, hogy egy pártban ülnek a III/II-es Szita Károllyal és utána '56-os sírokat és "málenkij roboton" elhunytakat, emlékhelyeket koszorúznak, de ezeknek a fideszes szarháziaknak nincs bőr a pofájukon! A rinocérosz segge, hozzájuk képest bababiskóta!
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fassets.4cdn.hu%2Fkraken%2F773WEYCkW8U2HwA5a.gif&key=0Sq_AfZFJZ3WddeLMcSfwg&w=800&h=625
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Erik567
Magyarországot most is egy felfújt senki vezeti, önös érdekből teszi taccsra az országot.
Neki csak egy érdeke van, hogy ne legyen demokrácia, ahol felelősségre vonhatják és elszámoltathatják. Ezért választja parnerei közé Oroszországot, Kínát, Törökország, stb.
Magyarország megint a rossz oldalon áll,.
jáger laszló
A fidexesek a kommunisták nyomdokaiba léptek
Erősen államosítanak,központosítanak és közben maguknak kommunizál
nak állami segítséggel
csak ennyi
barátilag
J.L.
Törölt Nick
Ezek a rohadt nácikeresztény fideszkommunisták már kényszermunka táborokról ábrándoznak. Ébresztőőőőő!!!
Toller Béla
Hááát, ez így talán nem, de az, hogy a fidesz meg mindent ellopott, az igaz !
bence
@KisTehen: ! Már megint másra kened amit te , TI ! tettetek !
Nyírfa
@Erik567: Bár mindenki ilyen tárgyilagosan tudna gondolkodni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.