Ahogy arról mi is beszámoltunk, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, mielőbb szeretne a kormány megállapodni „Brüsszellel", és bejelentette a miniszteri lemondásokat.
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Pálinkás József, az MTA elnöke a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Természettudományi Kutatóközpont új épületének ünnepélyes átadásán a budapesti Info Parkban 2013. november 15-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Nagy István, Szijjártó Péter, Navracsics Tibor is lemondott a vagyonkezelői alapítványok kuratóriumainak éléről.
Ez semmit nem jelent, a rendszer úgy rossz, ahogy van
– mondta a bejelentést kommentálva a Klubrádió Esti gyorsában Pálinkás József.
A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere szerint az Európai Bizottság által felvetett probléma nem az, hogy az egyetemeket működtető alapítványok kuratóriumaiban hány kormánypárti politikus ül, hanem az, hogy nem látható át, milyen szempontok alapján neveznek ki embereket a kuratóriumokba.
Nincsenek világos összeférhetetlenségi feltételek, nincs világosan meghatározott követelményrendszer, amelynek a jelöltnek meg kell felelnie és határozatlan időre szól a kuratóriumi tagság,
Ilyen sehol a világon nincs. Az előfordul, hogy egy város polgármestere törvény szerint egy egyetem kuratóriumának a tagja, de nem élethosszig, és nem avatkozhat be az egyetem autonómiájába
– tette hozzá, Pálinkás József aki a 24.hu-nak adott interjújában korábban elmondta ennek a kurzusnak ma már semmi köze az egykori, a szabad versenyen és a szilárd erkölcsi tartáson nyugvó polgári értékrendhez.
Ami ma Magyarországon történik, az bizony szabad rablás. Nem én változtam, hanem a Fidesz, nem én távolodtam el a politikai közösségtől, melynek hosszú éveken át tagja voltam, hanem a politikai közösség tőlem
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
uploads.disquscdn.com/images/90485cf33bd4812aadd546ee56709d6310f2c969a42d4d6ee4790bdd82f43e06.jpg?w=800&h=1176
Köztudottan rossz az izlésem. Nemrégen még azt mondta, akármeddig fenntartható az ársapka. Néha félreérthetően fogalmaz, mint a fajelméletnél. Repül a kucsmás ársapka...
uploads.disquscdn.com/images/c6c5c0b2ea35f469fe748492e93cb9696b9442afb1371d01768ace63f060c66d.jpg?w=800&h=389
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/137090055_112731997385918_4300034038026461948_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=Qz0PKiSHW4AAX9FHqNs&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBXW5BdHpG16YVv3YuAfWUJyTFQn3hHfjFUGUzgD5YEvA&oe=640F3167
Viktor! Nálam is így kezdődött ! Először csak kifütyültek! Remélem úgy is végződik! Őtet is utóléri a sorsa nem kell agódni a vesztébe rohan látszik napról napra! Aztán meg a golyók fütyültek...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/296361342_1394792477667322_5875023234026766073_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=z47FtLXkxUAAX-WmPiN&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBnF6D_0bdo_NJ_fTEc8k5kycurXFGjKqM0AqiFL__Nig&oe=63ED84CE
Első körben gondolj a magánnyugdíjpénztár elvételére és arra, hogy mindenkinek egyéni számlát ígérta Führered.
Lett belőle valami ? Nem.
Most lássuk a jogot:
373. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.
(2) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a csalás kisebb kárt okoz, vagy
b) a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó csalást
ba) bűnszövetségben,
bb) közveszély színhelyén,
bc) üzletszerűen,
bd) jótékony célú adománygyűjtést színlelve
követik el.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a csalás nagyobb kárt okoz, vagy
b) a kisebb kárt okozó csalást a (2) bekezdés ba)-bc) pontjában meghatározott valamely módon követik el.
(4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a csalás jelentős kárt okoz,
b) a nagyobb kárt okozó csalást a (2) bekezdés ba)-bc) pontjában meghatározott valamely módon követik el, vagy
c) a csalást a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követik el.
(5) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a csalás különösen nagy kárt okoz, vagy
b) a jelentős kárt okozó csalást a (2) bekezdés ba)-bc) pontjában meghatározott valamely módon követik el.
(6) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a csalás különösen jelentős kárt okoz, vagy
b) a különösen nagy kárt okozó csalást a (2) bekezdés ba)-bc) pontjában meg határozott valamely módon követi kel.
(7) E § alkalmazása szempontjából kárnak kell tekinteni az igénybe vett szolgáltatás meg nem fizetett ellenértékét is.
Figyelj az (6) bekezdésre és különösen a b) pontjára.
Érvényben lévő magyar torvényről van szó és semelyik pontjában nincs benne, hogy egy...
Nyomod a gázt." ugye te marha?...:))) Csúnya baleset lesz!
Új hozzászólás