A Gyurcsány vezette "dollárbaloldal ma is elmondta, amiért a külföldi megrendelőik fizetik" – írta közleményében a Fidesz, reagálva Kálmán Olga és Molnár Csaba (DK) szerdai nyilatkozatára.

Fidesz: "A dollárbaloldal ma is elmondta azt, amiért fizetik"
Fotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2023. február 24-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Mint írták, a Gyurcsány-párt ma is kijelentette, hogy "az a legfontosabb, hogy a szankciók működjenek".

Azt is elmondták, hogy az Országgyűlés elé beterjesztett békepárti határozati javaslat helyett ők egész mást akarnak

- fűzték hozzá.

A dollárbaloldal háborúpárti, háborúba akarja sodorni Magyarországot, és akkor is kiállnak a szankciók mellett, ha már egyértelmű, hogy azok nem csillapították a háborút, egekbe lökték az energiaárakat, valamint gazdasági károkat és szankciós inflációt okoztak egész Európában

- áll a Fidesz közleményében.

A DK politikusai sajtótájékoztatójukon többek között javasolták, hogy hozzanak létre egy úgynevezett energia fogyasztóvédelmi szolgálatot, ami önálló fogyasztóvédelmi intézményként könnyítené meg az energiaügyekhez kapcsolódó ügyintézést és panaszkezelést.

Molnár Csaba EP-képviselő Kálmán Olga frakciószóvivővel közösen tartott szerdai, árnyékkormányinfo elnevezésű sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy

ezt a szolgálatot széles jogkörökkel, komoly ellenőrzési hatáskörrel és bírságolási joggal kellene felruházni.

A politikus megjegyezte, hogy elvileg létezik egy ilyen hatóság, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, de "oda fordulni (...) szinte lehetetlen".

Másik témára áttérve közölte, a DK elvárja, hogy

haladéktalanul hozzák nyilvánosságra a kormány és az Európai Bizottság, illetve a kormány és az Európai Tanács között zajló, a felfüggesztett uniós forrásokhoz kapcsolódó teljes levelezést.

A kabinet még csak kísérletet sem tesz arra, hogy teljesítse az EU-támogatások megszerzéséhez fűződő feltételeket – jelentette ki.

Az igazságügyi törvényjavaslat, illetve a felsőoktatási kuratóriumok ügyében bejelentett intézkedések "elfogadhatatlanok, szégyenteljesek és manipulatívak, ezekkel nem fogunk hozzájutni az európai uniós pénzekhez"

- mondta.

A budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank, azontúl, hogy "kémbank lévén" rendkívüli nemzetbiztonsági kockázatot jelent, most már rendkívüli pénzügyi kockázatot is jelent a magyar emberek számára – fogalmazott.

A pénzügyi problémát a bank vezetése és a kormány kancelláriaminisztere is beismerte – tette hozzá az EP-képviselő.

Az "orosz kémbankból" azonnali intézkedéssel ki kell lépni

- foglalta össze pártja követelését Molnár Csaba.

Arra a kérdésre, hogy a kormánypártok a gyermekvédelmi törvény szigorítását kezdeményezik Kálmán Olga azt felelte, hogy még nem látták ezt az előterjesztést.

Kérdezték arról is, hogy a Fidesz-KDNP hétpontos békepárti határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé. A frakciószóvivő azt válaszolta, hogy a DK-nak is lesz saját hétpontos javaslata ezzel kapcsolatban.

Úgy fogalmazott: ez a hét pont az ország valós problémáival fog foglalkozni.

Az EP-képviselőt kérdezték arról, hogy hogyan segítenék, hogy Ukrajna katonai fölénybe kerüljön, vagy megnyerje a háborút?

Molnár Csaba úgy fogalmazott:

az Európai Unióval és a NATO-val való együttműködésben, az Európai Unió és a NATO szabályaival közösen, egyhangú döntések alapján.

A fegyverszállításokra vonatkozó felvetésre azt válaszolta, hogy az EU rengeteg tagállama szállít fegyvert Ukrajnának és ez az ő döntésük. Hozzátette, ők is támogatják az EU-nak azokat a közös programjait, amelyeket mindenki támogatni tud. A legfontosabbak a szankciók, a magyar kormány a tíz szankciót kivétel nélkül megszavazta – emelte ki.

Kérdezték a Demokratikus Koalíció Felleg és Neptun Bt.-hez fűződő kapcsolatáról, amire azt felelte, hogy a cég szakpolitikai munkát végez a frakciójuk mellett.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
...milyen jó lenne ha néha azt is elmesélné viktor putyinovics,hogy mi a helyzet a guruló rubelekkel?(miért áll ki nyíltan folyton-folyvást a ruszkik,illetve a puttyos mellett)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyurka80
@Aki Én: Te balfácán 2012-vel jössz? Ezek a 2022-es VÁLASZTÁS-ról szólnak.Megint a libsi terelésnek dőltél be te hülye!
Gyurka80
@Eladott Ország: A képhamisításaid jellemeznek téged, te idióta!
gina
Azokat legalább valakik fizetik , de ti meg ellopjátok a nép pénzét rohadék patkányok, na melyik jobb ?? szemetek, mindig másra kacsintgattok, de a saját mocskotokról nem igazán hallunk...
csak úgy....
dollárbaloldal! :) ezek egyszer, ha nagy nehezen kitalálnak egy baromságot, akkor azt rongyosra...
Gyurka80
@Aki Én: Egy agyhalott és hazaáruló szerint jó, ha külföldről szólnak bele a dolgunkba.
Gyurka80
@gina: Auslander vagy itt, ne beszélj be a dolgunkba!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.