Schadl a NER-elit egyik kedvenc étteremében találkozott az alkotmánybíróval, akinek gyerekei végrehajtók. A korrupciós ügy miatt bíróság elé állított Schadl György és Völner Pál, valamint az alkotmánybíró élete több szálon is összeért. Bár az alkotmánybíró fiát és lányát is név szerint említik a Völner–Schadl-ügy nyomozati anyagában, a jelek szerint tanúként sem hallgatták ki őket – tudta meg a 24.hu.

A 24.hu által megismert dokumentumok szerint a nyomozók részletesen elemezték a végrehajtók elnökének naplóját, amit a sofőrjeként és személyi asszisztenseként dolgozó bizalmasa vezetett, Schadl utasításai alapján.

Naplója tanúsága szerint Czine Ágnes alkotmánybíróval volt megbeszélt találkozója Schadl Györgynek, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korrupciógyanú miatt letartóztatott és bíróság elé állított elnökének.

A 24.hu fedezte fel a naplóban azt a bejegyzést is, amely szerint Schadl és Czine 2021 szeptemberében a Várkert Bazárnál működő Felix étteremben találkozott. 

Azt nem tudni, hogy ennek mi volt a témája

– írta a 24.hu.

A 24.hu megkeresésére az alkotmánybíró sem adott érdemi magyarázatot erre, de nem tagadta, hogy találkozott a végrehajtók elnökével. Czine a lap megkeresésére azt írta:

Schadl György a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökeként képviselte a végrehajtói kart a jogászi hivatásrendek részére rendezett számos szakmai rendezvényen, konferencián is, ahol többször én is jelent voltam, és több alaklommal találkoztam vele. Azonban határozottan visszautasítok minden olyan feltételezést, amely azt látszatot kelti vagy keltheti, hogy a folyamatban lévő büntető üggyel kapcsolatban bármiféle érintettségem merülhetne fel.

Mivel Schadl György naplóbejegyzése nem arra utal, hogy a jogászi hivatásrendek részére rendezett szakmai rendezvényről vagy konferenciáról lett volna szó, sokkal inkább személyes találkozóra utal, a 24.hu visszakérdezett az alkotmánybírónál a 2021. szeptemberi megbeszélés részleteire, de a lap további kérdéseit Czine Ágnes már figyelmen kívül hagyta.

Schadl György a NER kedvenc éttermében találkozott Czine Ágnes alkotmánybíróval, akinek végrehajtó lánya Völner fiának cégétől bérelte irodáját

Czine Ágnes alkotmánybíró beszél az Igazságügyi Minisztérium, az Országgyűlés és a Miniszterelnökség által szervezett Párbeszéd és identitás című, az alaptörvény elfogadásának negyedik évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián a budapesti Károlyi-Csekonics Rezidencián 2015. április 23-án. Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Czine Ágnesnek egyébként mindkét gyerek végrehajtó. A fia, Fiedler Bálint – aki többször találkozott Schadllal személyesen, szintén a Felixben – előbb Szolnokon, majd Zalaegerszegen működtetett önálló végrehajtói irodát. A 24.hu szerint az iroda adatait lekérték a nyomozók a cégadatbázisból, „hasonlóan azon végrehajtókéhoz, akiket később megvádoltak”, ám a nyomozati anyagokban nincs nyoma annak, hogy Fiedlert akár csak tanúként meghallgatták volna. A nyomozati feljegyzések szerint Fiedler Bálint „láthatóan kiváló kapcsolatot ápolt” Schadl Györggyel.

Az alkotmánybíró másik gyermekét, Fiedler Laurát 2018-ban nevezték ki végrehajtónak Esztergomba. Ő egy évig ugyanabban az ingatlanban bérelt végrehajtó irodát, mint ahol a vád szerint a Schadl Györggyel korrupciós kapcsolatot kiépítő volt igazságügyi államtitkár, Völner Pál képviselői irodája volt.

Völner képviselői irodája ráadásul ugyanabban az ingatlanban volt Esztergomban, mint Fiedler Laura végrehajtó irodája. A Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlan Völner Pál fia cégének tulajdona.

A 24.hu megjegyzi, hogy „a Fiedler testvérekről egyébként egy tisztázatlan eredetű feljegyzés is készült, amit szintén tartalmaz a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyaga”. E szerint Fiedler Laura szoros barátságban van Schadl szintén megvádolt feleségével, „akivel együtt végeztek a Károli Gáspár Református Egyetemen, és »sülve-főve« együtt voltak a végrehajtói kar rendezvényein”, emellett Fiedler társtulajdonos a végrehajtói kar alelnökének, Lukács Tamásnak a pécsi végrehajtói irodájában, Lukács pedig szintén társtulajdonos lett az esztergomi végrehajtó irodában. Lukácsról nemrég jelent meg az a hír, hogy egy szakvizsgáztatás alkalmával egy, a Schadl György listáján szereplő próbált minden erővel átnyomni a vizsgán, de az annyira nem tudott semmit, hogy hiába próbálkozott.

Az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyének előkészítő ülését február közepén kezdték meg. Schadl György bilincsben, kommandósok kíséretében állt a bíróság elé, míg a szabadlábon védekező volt államtitkár, Völner Pál ügyvédeivel vonult be a tárgyalóterembe. A bíróság előtt mindketten azt mondták, hogy nem vettek részt semmilyen korrupcióban, amikor először beszéltek az ellenük felhozott vádakról.

Forrás: 24.hu, Telex, RTL

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Összenő ami öszetartozik. Így lehet jellemezni a NER politikai elitet. Az urambátyám rendszer a mai magyar közélet lényege. Korrupciós összefonódások, mutyivilág, mint a dzsentri időkben, Mikszáth novelláiban.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@justhpeter: 11.39

" Magyarországon van egy létező politikai söpredék és vele szemben egy amatőr színjátszócsoport. "

Ennél pontosabb diagnózist feállítani talán nem is lehet.
Eladott Ország
Nem látunk, nem hallunk nem beszélünk.
uploads.disquscdn.com/images/99d85e1b6942472f3ccd2e9f4ba1c99cb27cd5b45df3760fc7be16037fae6db2.png?w=600&h=294
Ideje volna, hogy Brüsszelben is megértsék, velünk még a kommunisták sem bolgogultak. Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, tüske a köröm alatt. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb ha elkerül a Góliát. Sok fideszes vadbarom ettől a képtől nő vagy 10 centit, hogy ő Európa, mit Európa? Az univerzum hőse! Legyőzzük a demokráciát!
uploads.disquscdn.com/images/0cc1d067f6ed64f50c5858f6b8f68b2f333b21eac2fa8f522ff4e9d1bb80c172.jpg?w=800&h=800
kereső
"Csak egyes emberek korruptak..."- mondta a frissen megválasztott korrupciót vizsgáló Integritási Hatóság elnöke.
Egyesk: a kormány (i)gazságügyminisztériumának államtitkára- miniszter helyettes, a birósági végrehajtói kar elnöke, 70+ birósági végrehajtó, a miniszterelnökség (rogán)vezetőjének titkára, alkotmánybiró...tényleg EGYES emberek!. De hogy mind a kormány és a végrehajtó hatalom emberei/káderei az csakis a véletlen műve lehet.
Alkotmánybiró??- nesze neked jogálllam. Most tudod-é már definiálni múvésznő?
namihami
Vajon ezen a "" nemközgyűlésen"" viselte a dekorpalacsintát és a varnyúruhát? Hogy demonstrálja, mekkora ember ő?
Egyébként biztos, hogy csak a Tippmix kitöltése volt a randi célja.
ómió
@m73: Szarkupac efftárs! A saját bárcáskurva anyádat emlegesd!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.