"Tapasztaljuk a világban, és tudjuk, a kereszténység a legüldözöttebb vallás" – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Komlóskán, a község központjában felépített kereszt megáldásával egybekötött ünnepségen.

Soltész Miklós: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon
Fotó: MTI/Balázs Attila

Soltész Miklós kiemelte, a hívő emberek számára érthetetlen, miért támadják a kereszténységet, hiszen a békességet és a szeretetet adják tovább az egyház vezetői, és ők maguk is.

Természetesnek nevezte, hogy a kommunizmus után több mint harminc évvel az emberek szabadon gyakorolhatják a keresztény hitet, és az egyházak jelen vannak az iskolákban, a szociális otthonokban és a kórházakban is. Hozzátette, az is teljesen természetes, hogy templomokat újítottak és építenek fel szerte a Kárpát-medencében. Ennek kapcsán külön köszönetet mondott a magyarországi nemzetiségeknek, így a helyi ruszin közösségnek is, hogy részt vettek abban a munkában, amelynek köszönhetően több mint négyszáz keresztet tudtak felújítani vagy felépíteni Magyarország különböző területein.

Az államtitkár szavai szerint a keresztek jelként működnek abban a tekintetben, hogy az embereknek a békét és a békességet kell közvetíteni, még akkor is, hogy ha szerte a világon üldözik és támadják a keresztényeket.

Zárásképpen a hallgatóságot a kormány támogatásáról biztosítva úgy fogalmazott, "a legkisebb falu is, az ország egyik legszebb, de legeldugottabb része is fontos nekünk". Hozzáfűzte, nemcsak a nagyvárosok, de a kicsiny települések lakóira is teljes mértékben számítanak.

Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében kifejezte örömét, hogy az ország azon részén lehet képviselő, ahol megbecsülik a keresztény múltat. Hangsúlyozta, a kereszteket országszerte mindenhol a hívek állították, és számára az út menti kereszt egy jel, amelynek felkiáltójelnek kell lennie korunk embere számára.

Úgy fogalmazott, a kereszt nemcsak a múltról, hanem a jelenről is szól, arról, hogy a magyarok megbecsülik a keresztény értékeket.

Beszámolt arról, hogy Zemplénben és Abaújban a kormány templommegújító munkájának köszönhetően mintegy nyolcvanöt templom és kereszt újult meg vagy épült fel az elmúlt két évben.

Hörcsik Richárd kiemelte: ez üzenet Európa számára is, mert "mi nem templomokat zárunk be és rombolunk le, mint Nyugat-Európában, hanem megőrizzük mindazt, ami számunkra fontos".

Az eseményen részt vett Keresztes Szilárd, a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye nyugalmazott püspöke és Haluska Szilvia, Komlóska független polgármestere is. A község közepén álló keresztet Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke áldotta meg.

Forrás: MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
amilyen keresztények vagytok ti, nem csoda...
human
A kereszténységre a legnagyobb veszélyt azok jelentik miatt hitelét veszti az egész. Gondolok itt az olyan álkeresztényekre akik a család fontosságáról, a kereszténységről beszlnek miközben lopnak vagy meleg orgiákra járnak vagy kurváznak vagy kábítószereznek vagy azt hazudják a hivatalban dolgoznak miközben egy az Adrián egy jacht fedélzetén süttetik a hasukat.
human
@human: ... vagy éppen gyerekeket molesztálnak.
ómió
És ebben az efftársak az egyik "eminens kaszt"!
Toller Béla
Sajnos, nem így van ! Túl szabadjára van engedve, itt nálunk mindenképpen !
drrotf
@Toller Béla: Mi van itt ebben az országban túl szabadjára engedve.Valami példát hozhatnál, mert én pont azt látom , hogy az állam mindenben , a magán életben is beavatkozik, és ezt a beavatkozást állandóan fokozza.A központosítás csak fokozódik.Ma ár mindent a hatalom vezetői, a központi hatalom mond meg , hogy hogy éljél , mi a a jó és mi a rossz, hogy ki a barát és ki a az ellenség azt a a központból mondják meg az embereknek, és akink ez nem tetszik azt a legjobb esetben deviánsnak kiáltják ki.Az önkormányzatok régen , még a 1945-ös felszabadulás előtt is maguk döntötték el, hogy a városban , a községekben milyen építmények épülhetnek, hogy mik a helyi szokások
, amiket az községben faluban lakóknak be kell tartani, az hogy helyben milyen iskolák működjenek és ki legyen a falu tanítója azok döntötték el akik ott helyben a faluban , községben éltek.Ma semmiről sem dönthetnek a helyi önkormányzatok, szinte kiüresedett a jog és hatáskörük, mert ma mindent a kormány dönt el.Tönkre teszik ezzel, a helyi közösségeket, mert nem az számít, hogy a helyi kérdésekben m ia közösség álláspontja, hanem az állam érdeke a fontos.Ők döntenek arról hogy az eddig csendes , tiszta község akkumulátor nagy teleppé változik-e vagy sem, azok aki elviselik a károkat , a szennyeződést azok élete egy fikarcnyit sem számít.És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy ha a gyár betartja az előírásokat, mer az összes környezeti kár abból származott
,hogy a gyárak nem tartották be az előírásokat, mert vagy nem lehetett betartani, vagy a termelékenység megkövetelte a szabály szegést és inkább fizették a bírságokat , de azzal a természet soha nem állt helyre! Ezért az nem védekezés és magyarázat, hogy ha a gyár majd az előírást betartja, attól még szennyezi a környezetet , amit a bírsággal nem lehet kiegyenlíteni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.