Kérdés, hogy meddig lehet emelni a már így is kiemelkedően magas nyugdíjkorhatárt Magyarországon.
Jelenleg is tízezrek tiltakoznak Franciaországban Macron elnök nyugdíjreformja ellen, amely többek között 62 évről 64-re emeli a korhatárt. Ennek nyomán most egész Európában terítékre került a nyugdíjkorhatár kérdése – írja a pénzcentrum.hu.
Ugyanakkor, mint a Statista gyűjtése is emlékeztet, a folyamatosan öregedő társadalom okán nem újdonság, hogy a legtöbb fejlett országban fokozatosan emelik a nyugdíjkorhatárt. Sőt, az összeállítás szerint a francia nyugdíjkorhatár még kedvezőnek is számított Európában, és egyébként a 64 évre emeléssel sem emelkedik a csúcstartók közé.
Az öregségi nyugdíjkorhatár Magyarországon sem emelkedett 2023-ban, maradt 65 év, ami egyformán érvényes a nőkre és a férfiakra
– viszont a korábbi években egy komoly nyugdíjemelési ciklus ment le. Megmaradt ugyanakkor a nők 40 kedvezmény is, azaz ha egy nő megszerzett legalább 40 évnyi jogosító időt, az életkorra való tekintet nélkül nyugdíjba vonulhat.
A magyar nyugdíjkorhatár jelenleg Európa középmezőnyében van, a várható élettartam tekintetében a sereghajtók közé tartozunk. Ennek kapcsán Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjelemzője korábban arról beszélt a Pénzcentrumnak, hogy éppen meglehetősen kifeszített a helyzet, a közeljövőben nem is számít további korhatáremelésre.
Saját számításaim szerint 2030-ban már indokolt lehet a 66 éves nyugdíjkorhatár, 2040-re a 67 évet is elérheti, 2050-re pedig a 70 éves korhatár is eljöhet. Tehát a '70-es és '80-as években születettek már úgy készüljenek, hogy 65 éves korukban nagy valószínűséggel még dolgozniuk kell majd. Vagy esetleg a majdani nyugdíjkorhatár betöltése előtt is elmehetnek majd nyugdíjba, de csak kedvezőtlenebb feltételekkel, amint az számos országban elterjedt megoldás
- magyarázta.
Még a gyerekeiknek sem...
Mi meg csak dolgozzunk a sírig...