Karácsony Gergely budapesti főpolgármester szerda reggel mutatta be a főváros intézkedési tervét.

Nem finanszírozza tovább a kormányt Budapest

Karácsony Gergely perre megy a Fidesz-kormány elvonásai miatt. Forrás: Youtube

A csomag célja, hogy Budapest elkerülje a csődöt, a mostani kilátások szerint ugyanis augusztusra akár 76 milliárd forintos költségvetési hiánya is lehet az önkormányzatnak – írja a 444. „A Fővárosi Önkormányzat felfüggeszti a kormány finanszírozását a következő hónapokban” – összegzett Karácsony.

Karácsony szerint a főváros meg tudja oldani azokat a válságokat, amik nem belpolitikai természetűek (covid, energiaválság), de a kormány „Budapest-ellenes politika mellett kötelezte el magát”. Ennek jele, hogy 2018-ban, Tarlós István idején csak 5 milliárd forint szolidaritási adót kellett befizetniük az államnak, idén viszont 58 milliárdot.

Ebből Budapest 25 milliárdot törvénytelennek tart, ezért nem fogja befizetni a kormánynak. Karácsony szerint inkasszálni sem lehet majd, mert nem lesz pénz a főváros számláján.

Azért éppen 25 milliárd forintot tartanak vissza, mert a főváros ennyivel többet fizet be jelenleg a költségvetésbe, mint amennyi állami támogatást kap. Az önkormányzat közigazgatási bíróságra megy, abban a reményben, hogy megállapítják a 25 milliárdnyi adó törvénytelenségét.

Karácsony azt ígérte, további „kintlévőségeket” is be fognak vasalni a kormányon. Ilyen a rezsitámogatás, amit sok más önkormányzat megkapott, a főváros viszont nem.

További hatmilliárd forint állami támogatás jár a Lánchíd felújításához, aminek a beruházás végén kell megérkeznie. A főváros 11 milliárd forintért előfinanszírozta az új trolibuszokat, amikre uniós forrást hagytak jóvá.

Karácsony szeretné, ha a kormány aktívan segítene ennek a beszerzésnek az elszámolásában. Emellett egy 16,6 milliárd forintos fejlesztési hitel felvételéhez is kellene a kormány engedélye.

A csomag másik része olyan intézkedéseket tartalmaz, amiket a főváros saját hatáskörben meg tud oldani. 15 milliárd forint működési kiadást például átütemeznek az utolsó negyedévre, mert csak szeptemberben érkezik meg az iparűzési adó, azzal addig nem tudnak tervezni.

Forrás: 444
Fotó: Youtube

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
@Horizont: Szeresse egy harapós ló!...
Qqberci
@Horizont: Szeresse egy harapós ló!...
Giovanni Alba
A címadásban megjelenik az újságíró egyéni véleménye. Szerintem amennyiben a tényszerűség lenne a lényeg, nem használná a "bliccelés" kifejezést akkor, amikor egy jogtalannak tartott sarc be nem fizetéséről van szó.
puszt
@Giovanni Alba: Ezek(sic!) már rég nem újságírók...
ómió
Csak nem "becsődöltünk", Mutyigeri efftárs!? A lopás-hazudozás mellett az megy nektek leginkább!
Csak Norisz és senki más
Ingatlanadó??? Mennyi ott? Mi vidéken rendesen fizetünk...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.