A pedagógusok előkészítés alatt lévő státusztörvénye ellen demonstráltak hétfőn Budapesten. A Széchenyi téri demonstráció után tüntetők egy része a Karmelita kolostor elé vonult.

BRFK: ezért kellett könnygázzal lefújni a tüntető diákokat
Fotó: részlet a 24.hu videójából

Orbán Viktor hivatalánál aztán a rendőrök megálljt parancsoltak a tömegnek, elhurcolták a helyszínről Hadházy Ákost és több ellenzéki politikust. Az elszántabb tüntetők pedig könnygázt kaptak az arcukba, ahogyan az a 24.hu felvételén is látható:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) este azt közölte a police.hu oldalon, hogy a Karmelita kolostornál be nem jelentett gyűlést tartottak. A rendezvény több résztvevője agresszívan lépett fel a rendőrökkel szemben, ellenük könnygázt vetettek be.

Hétfő reggel a Belügyminisztérium épülete előtt másokkal együtt Szabó Tímea, Szabó Rebeka, Tordai Bence és Berki Sándor, a Párbeszéd – Zöldek négy politikusa tartott demonstrációt.

Forrás: MTI, 24.hu, police.hu

97 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Bemutatta a "kétharmad" üdvöskéje, miként kellett volna vele szemben eljárni, amikor kordont bontott és zavargásokat szerveztetett 2006-ban. Megjegyzem akkor, ahogy marokra fogta a villáskulcsot, nem látszott szakmunkásnak a témában, de még a gyenge amatőr szintet sem ütötte meg...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gina
@Shikari: 2 alsó iskolád nincs buzi román proli és te adsz ötleteket, na ezért tart ez az ország itt ahol, mert ilyen rohadék bevándorló szemetek mint te is ugathatnak, téged meg a beteg haverjaid kellene börtönbe küldeni, a retkes OV cigányoddal együtt Ennyi, ,,
FLETÓ
@gina: 12-13 osztályuk van! Többségük belügyi szakközépben végzett: érettségi + szakma! 2021. szeptemberétől technikum!
Ez már itt nem a '80-as évek, amikor Kovács II. József törzsőrmester 43-45 évesen, egészségesen elmehet nyugdíjba - érdemei elismerése mellett, mert gumibottal éppen elverte a részeg hőzöngőt disco után!
Istenakinincsen
@FLETÓ: ma, 06:37 Ennyire ostoba nem lehetsz:))))...Szerinted másnak nem lehet ugyanaz, vagy hasonló véleménye rólad és a nagyvilágról te szerencsétlen marha!?! A hozzád hasonló barmok vannak inkább több NICK néven, te nem látsz a szemedtől?!?
gina
@Shikari: Telaviv ??csak ezt ismered román proli, te messze vagy tölem,, bunkó, ha ott lennék megirnám, de más állsmpolgár vagyok, amihet te életedben nem jutsz sarki kocsmaproli, hiába sirsz OV seggnya pincsije, ez ám a büszkeség hahahahhahahah
FLETÓ
@FLETÓ: Én @balos: -nak írtam, nem neked! Akkor most miért izgulsz???
:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.