A magyar lakosság megtakarítási állománya brutális csökkenést mutat. Hitelt szinte csak megélhetésre veszünk fel.

Hatalmas baj közeleg: teljesen elfogyott a pénzünk, csak megélhetésre vesz fel hitelt a magyar

Orbánnak kiváló hír: jól haladnak a nincstelen szavazóbázisuk bővítésével. Forrás: Pixabay

Egyedül csak a leggazdagabbak megtakarítása növekszik a magas infláció idején – szép lassan feléljük a jövőt – írja az új Index, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikáit elemezve.

A bankokra bízott betétösszeg mindössze 20 milliárd forinttal nőtt tavaly márciushoz képest, ám ha az idei első negyedév utolsó hónapjában a bankokban lekötött 386 milliárd forintot ahhoz hasonlítjuk, hogy tavaly szeptemberben – akkor még bőven 8 százalék alatti kamaton – még 515 milliárdot kötöttek le a háztartások, látható, hogy beesett az állomány.

A látra szóló lakossági betétek állománya a tavaly februári választás előtti osztogatás aka. szja-visszatérítés óta esik. egy év alatt a lakossági számlák értékének 15%-a, azaz 1386 milliárd forint tűnt el a számlákról.

Az MNB adatai szerint 2019 első negyedévét követően tavaly fordult elő először, hogy csökkent a lakosságnál lévő készpénzállomány. A trend év elején is folytatódott: a tavaly decemberi 8411 milliárd forinthoz képest március végére már csak 8142 milliárd forint maradt a rendszerben.

Mivel a készpénzállomány 75 százalékát rendszerint a lakossághoz köti az MNB, az állomány 269 milliárdos negyedéves csökkenésével számolva arra a következtetésre juthatunk, hogy akár 200 milliárd forintot meghaladó lehet az az összeg, ami elillant a megtakarításokból: ekkora esésre eddig nem volt példa, Orbánék tehát büszkék lehetnek magukra.

A tipikusan NER-okosságnak, másképpen szólva sima offshore biznisznek tekinthető, befektetési alapok által kezelt vagyon „szerencsére” hatalmas ütemben nőtt a válság ellenére is.

A Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége szerint az alapokban kezelt vagyon egy év alatt harmadával, 7534 milliárd forintról idén március végéig 10 057 milliárd forintra nőtt.

A biztosítások terén sem derűs a helyzet. Az életbiztosítások díjbevétele mindössze 1 százalékkal nőtt az elmúlt évben, ami – azon túl, hogy a 14,5 százalékos inflációt figyelembe véve jelentős hátraarc – a jegybanki statisztikák szerint az elmúlt 5 év leggyengébb adata. Ennél is szomorúbb, hogy közel 35 ezer életbiztosítási kötvény tűnt el egyetlen év alatt.

2023 márciusában 41,6 milliárd forint lakáshitelt vettek fel a családok, ami alig harmada a 2022-ben folyósított összegnek. Az év első három hónapjában folyósított 115,5 milliárd forintnál a magyar bankszektor történetében 9 olyan hónapot találunk, amikor egyetlen hónapban több lakáshitelt vettek fel az emberek, mint most egy negyedév alatt. Az év első három hónapjában alig több mint 12 ezer lakáshitel-szerződés köttetett.

A személyi kölcsönök esetében a folyósított hitelállomány éves összevetésben 8. hónapja mutat visszaesést; ilyen hosszú negatív sorra „békeidőben” 2011 óta nem volt példa. Az egy szerződésre jutó átlagos összeg messze alatta marad a tavaly 2,3-2,5 millió forintnak – márciusban átlagosan 2,13 millió forintot igényeltek az ügyfelek. Ez arra is figyelmeztethet, hogy a jelenlegi kamatok mellett hitelfelvételre kényszerülők nem komolyabb beruházásra, hanem a mindennapok finanszírozására vettek fel személyi kölcsönt. 2013 óta először esett meg az is, hogy a folyószámla hitelkeretek kihasználtsága öt hónapon keresztül folyamatosan nőtt.

A különböző felmérések szerint az emberek 40 százalékának semmiféle megtakarítása nincs, azaz felélni sem tudja a tartalékait. A vagyon eloszlása rendkívüli koncentrációt mutat. Magyarországon a pénzügyi eszközök értékének 62 százaléka a háztartások 10 százalékának tulajdonában van. Ez az igen vagyonos 400 ezer háztartás a teljes lakossági vagyon 48,5 százalékát tulajdonolja – ez pedig a dél-amerikai banánköztársaságokra jellemző arány, nem egy Európai Uniós államra

Forrás: Index
Fotó: Pixabay

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
0rbánék és nem a háború vagy gyurcsány,soros stb. hazug kitaláció, faragott nyomortanyát magyarországból, módszeresen az utóbbi 13 évben!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
0rbánék és nem a háború vagy gyurcsány,soros stb. hazug kitaláció, faragott nyomortanyát magyarországból, módszeresen az utóbbi 13 évben!
Peller Anikó
@csak úgy...: majd jönnek ezek a hímringyó románok és elmegyalázzák.
Macskaszem
Megélhetésre hitelt? Hát ez szar ügy.
De ami még annál is szarabb, hogy még most is a fidesz nyerne.
jáger laszló
Csak az állam vesz fel hitelt én nem!!
Nem vagyok hülye,csak normális!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
csak úgy....
@Peller Anikó: és ki a tököm hisz nekik, ezek tények!
index fidesz kezekben, csak nem ferdítenek,- talán még szépítettek is a szomorú valóságon...
Nessy
Éljen, vivát, hurrá! Előre megyünk! Ja, a nyomorba! Lényeg, hogy hazánk nagyjainak, és a haverjaiknak nincsenek anyagi gondjaik!
Macskaszem
@KisTehen: Csak nálunk működnek, és sehol máshol, te kretén? Háromszora a magyar infláció az európai átlagnak.
Béla333
Nem baj ez!
Sőt! A hülyemagyar maffiahívőknek pont az tetszik, ami itt van! Ezért szavaznak ezekre újra és újra!
vacsi
Miért, mire kellene hitelt felvenni? Nagyanyám azt mondta, soha, semmire; addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! Én megfogadtam, és elégedett vagyok a helyzetemmel: megélek a nyugdíjamból, nincs tartozásom, stb.
pacal
""A háború és az elhibázott szankciós politika Európa-szerte példátlan inflációhoz vezetett." - harsogja a goebbelsi propagandagépezet és az itt is működő fizetett troll csicskák, ugye @KisKretén: amikor pl. felböfögőd az aktuális mantrát, hogy "a brüsszeli szankciók működnek"

"A létező valóság ezzel szemben az, hogy a magyar infláció messze a legmagasabb az Európai Unióban. A háború és a szankciók sehol máshol nem okoztak, nem is okozhattak a magyart megközelítő áremelkedést.

Hollandiában, Belgiumban, Dániában, Portugáliában vagy Franciaországban alig 5%-os az éves inflációs ráta. A magyarnak mindössze ötöde.
Spanyolországban, Görögországban vagy Svájcban ennél is alacsonyabb. Mindössze 2-4%.
Ausztriában, Szlovéniában és az EU egészében 8-9%.
Az eurózónában alig 7."

b1.hvgblog.hu/2023/05/10/egesz-europaban-peldatlan-inflacio/
Eladott Ország
@vacsi: ma, 16:30 ♣ Közel 600 ezren kapnak Magyarországon 100 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat, abból nyújtózkodhatsz, ha a rezsit és a gyógyszereidet kifizetted és még nem ettél semmit. Tragédia, ahová juttatta ez a bűnöző, szélhámos román cigány geci és politikai prostituált, kleptokrata bandája az országot!
csak úgy....
@KisTehen: b+ faxán fölment a cukrod! :)
bocc,te egy rakás buta szánalom!
ómió
De, hát, amig az efftársak "el vannak különítve" a költségvetéstől, addig "hatalmas baj" nem lehet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.