Deutsch Tamás Facebook-oldalán harangozta be, hogy vasárnap este Bayer Zsolt vendége lesz a Hír Tv-ben. A beszélgetésben arról is szó lesz a műsor előzetese szerint, hogy Magyarország ellen szavazott a brüsszeli korrupciós botrány egyik gyanúsítottja, Marc Tarabella. A baloldali képviselő szerinte többek között korrupció miatt hazánk nem alkalmas a soros elnökség betöltésére. Deutsch Tamás ezúttal ezen akadt ki nagyon a Bayer show-ban.

Vasárnap este 21:10-től Bayer Zsolt barátom vendége leszek a HírTV-n. Szerintem érdemes lesz nézni. Ennyi

- harangozta be a műsort a fideszes politikus közösségi oldalán egy Bayer Zsolttal közös képpel, amin a műsorvezető kikötött cipőfűzővel állt a kamera elé.

A Bayer show előzetes szerint Deutsch Tamás a műsorban arról is beszélt, hogy Magyarország ellen szavazott a brüsszeli korrupciós botrány egyik gyanúsítottja, Marc Tarabella.

Deutsch Tamás akkorát tombolt a Bayer show-ban, mint még soha: "Korábban tetszett volna fölkelni, sokkal több tejet tetszett volna meginni!"

Az Európai Parlament hét frakciójából öt határozatot terjesztett be, amely felszólítja az Európai Tanácsot, hogy az uniós szerződések biztosította szankcionálási jogával élve fossza meg Magyarországot az EU rotációs elnökségének lehetőségétől. Hazánk 2024 második felében tölti be az uniós féléves elnöki tisztségét, ebben az időszakban vennék át hivatalukat az EP-választás után az új képviselők, akik az új bizottságot is megválasztják majd.

Marc Tarabellát azzal vádolják, hogy legalább 140 ezer eurót (48 millió forintot) fogadott el Antonio Panzeri egykori szocialista olasz európai parlamenti képviselőtől, hogy a testületben jobb színben tüntesse fel Katart

- írta meg korábban a Magyar Nemzet az ügy kapcsán. Marc Tarabella egyébként múlt héten tért vissza az Európai Parlamentbe, három hónappal azután, hogy a belga rendőrség letartóztatta az Európai Parlamentet megrázó korrupciós vádak miatt folyó nyomozás részeként.

Deutsch Tamás a Bayer show-ban arról is beszélt, hogy Brüsszel eltörölné a rezsicsökkentést.

Deutsch Tamás üzent Brüsszelnek:

csak azt tudom mondani, hogy korábban tetszett volna fölkelni, sokkal több tejet tetszett volna meginni, sokkal Popeye-esebb külső kéne, bárhogy is mesterkedik Brüsszel, a rezsicsökkentésből nem engedünk, meg fogjuk védeni a magyar családokat.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mirabilis
Kinek is köszönheti tompika, hogy átment az államvizsgán?
hogyan lehet valaki miniszter egyetemi diploma nélkül. A miniszter ugyanis elvileg szakpolitikus, így értenie és kell ahhoz, amit csinál. Korábban nem is volt ilyen, a rendszerváltás utáni kormányokban nem volt diploma nélküli miniszter. Kivéve az első Orbán-kormányt, amikor Deutsch Tamást kijelölték sportminiszternek, de ő is csak akkor foglalhatta el székét, amikor sokadik nekifutásra lediplomázott.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
izéke
Orbán mennyi pénzt is kapott a baltás elengedéséért,a metróvagonok oroszországi" felújításáért" stb stb nem véletlenül tollasodtak így meg a családtagjai. Mindet gyógyszerre költsék akik ellopták!
Peller Anikó
A dájcs a tejelő Popey a tenger ész.
Nessy
48 millió? Akkor már Völner is ügyesebb volt a 83 milliójával ! Vannak, akik milliárdos összeg alatt nem is tárgyalnak !
Mirabilis
Kinek is köszönheti tompika, hogy átment az államvizsgán?
hogyan lehet valaki miniszter egyetemi diploma nélkül. A miniszter ugyanis elvileg szakpolitikus, így értenie és kell ahhoz, amit csinál. Korábban nem is volt ilyen, a rendszerváltás utáni kormányokban nem volt diploma nélküli miniszter. Kivéve az első Orbán-kormányt, amikor Deutsch Tamást kijelölték sportminiszternek, de ő is csak akkor foglalhatta el székét, amikor sokadik nekifutásra lediplomázott.
Mirabilis
Elutasította az ELTE a Népszabadság arra vonatkozó kérését, hogy adják ki Deutsch Tamás fideszes képviselő A magyar médiatörvény Európában című szakdolgozatát. Az indoklás szerint azért, mert azt "nem kutatási célból" kérték az jságírók - írja a nol.hu.
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1999-ben írt diplomamunkát a lap többek között azért szerette volna megnézni, mert "rohammunkában" készült, hogy Deutsch elfoglalhassa sportminiszteri székét az első Orbán-kormányban - írják.
eduline.hu/felsooktatas/Nol_nem_adta_ki_Deutsch_Tamas_szakdolgozata_U9K15H
Mirabilis
A diplomabotrányok már korántsem ismeretlenek politikusaink körében. Deutsch Tamás 1998 helyett csupán 1999-től lehetett sportminiszter, miután lediplomázott az ELTE jogi karán, ahol 1986 és 1992 között megszerezte az abszolutóriumot, de a záróvizsgáig már nem jutott el.
Mirabilis
Sportminisztersége és érdekes diplomaszerzése
A Fidesz alapítójából előképzettség, közigazgatási tapasztalat, rutin és diploma nélkül lett ifjúsági és sportminiszter. Mivel csak 1999-ben diplomázott le, ezért addig kijelölt minisztere volt a tárcának, mivel a diplomája nem volt meg. Elég komikus és abszurd dolog, hogy kivárják, míg a miniszter-jelölt leteszi az államvizsgát a diplomához és utána avatják miniszterré. Ilyen kiváló szakember lenne jogi végzettséggel Deutsch, vagy csak az Orbánhoz fűződő jó viszony miatt várták be Tomit, hogy elfoglalhassa a helyét? A lényegen ez nem változtat. Deutsch 8 év politizálás után úgy érezte már minden adott a miniszterséghez: "1998 végén már nyolc éve voltam parlamenti képviselő. Szerintem a politikai tapasztalatom megvolt, ifjúságpolitikai és sportpolitikai téren pedig, úgy érzem, a kellő tájékozottságom." Valóban megvolt a tapasztalat ezen a téren Deutschnak vagy inkább maradt volna képviselő, álláshalmozó, aki minden bizottságban megtalálja a helyét? Lehet, hogy jobb lett volna, azonban nézzük mit alkotott minisztersége idején az ifjú playboy "sztár".
Mirabilis
A stadionrekonstrukció volt az első jelentős döntése Deutschnak és ezzel bizony elég nagy fába vágta a fejszéjét a fiatal politikus, hiszen több mint 30 stadion felújításáról volt szó. A döntés bár támogatandó és jó ötlet a megvalósítás nem teljesen sikerült a 4 év alatt. A 30 stadionból 15 volt, amit sikeredett felújítani. Sokan ehhez a projekthez kapcsolódóan jogosan támadják a nevéhez fűződő beléptető rendszert, ami hozzávetőlegesen négy és fél milliárdjába került a magyar adófizetőknek. A sportpályák biztonságát biztosítani hivatott kapuk állítólag hiánytalanul megvannak, valahol egy raktárban dekkolhatnak - állagukról nem érkezett jelentés. Ez a 4,5 milliárd bizony nem egy stadion felújítására lett volna elegendő. Deutsch idejében is voltak a Zuschlag ügyhöz hasonló ügyek a sportminisztériumban. A Zuschlag-ügyben kihallgatták Deutschot is, azonban ő nem tudott ilyen ügyekről beszámolni és elmondta, hogy az ő minisztersége alatt nem bírálta felül senki a támogatásokkal kapcsolatos szakmai döntéseket, illetve nem volt indokolatlan pénzosztás se baráti szervezeteknek. A bizonyíték a Népszabadság 2009. november 12-i számában jelent meg, amelyben Deutsch Tamás felülbírálja a civil szervezeteknek adott támogatásokat. Az akkori sportminiszter leszögezi: "a tanács március 19-i ülésének előterjesztése a fenti módosításokkal együtt képezi a pályázati forduló döntését". Miniszterként egyébként Deutschnak volt jogosultsága beleszólni a döntésekbe. A dokumentum botrányt robbantott ki, két okból: egyrészt, mert Deutsch Tamás a Zuschlag-üggyel kapcsolatos ügyészségi tanúmeghallgatásán azt állította, hogy "soha nem fordult elő", hogy a szakmai javaslattól eltérő döntést hozott volna. Másrészt, mert a levél 2002. április 24-én kelt, amikor Deutsch már csak ügyvezető miniszter volt. Az ex-miniszter a dokumentumban arról nem ír, hogy miért dönt a változtatás mellett. Ez a levél még később, 2002. május 23-án kelt, a címzettje pedig Földi László, a Mobilitás Nemzetközi Igazgatóság...
Clavigo
@Mirabilis: Ez az egyik legbutább senki a Kondából..
Mirabilis
@Istenakinincsen: Ja, ki nem tudja?
human
Akit érdekel, hogy az EP-ben ki miért ellenzi vagy támogatja a magyar kormány EU-s elnökségét annak ajánlom ezt:
"A Európai Parlament vitája a magyar uniós elnökségről"
www.youtube.com/watch?v=Ex23yGuEvyc
Istenakinincsen
@Mirabilis: Hátha valaki nem tudja, pl: @Pegero: vagy a többi fidesS-fan:))
gina
Sajnos te beteg gipsy..csecsemöként nem tejett ittál hanem kokaint, látszik is a sötét fejeden, skizofrén idióta
gina
@m73: Hagyd ö nem buzi csak egy arab. ennyi elég is !!!
Clavigo
@Pegero: Megint téged szopatnak,,Mahmúd ? Megszoktad,,megszeretted,,most már igényeled is ?
jáger laszló
Hát igen
Szopatásnak nagyon bejön
Már aki szereti,ha szopatják!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Sakk Matt
Tompika!
Popeye nem a tejtől, hanem a spenóttól izmos :P
kereső
"Marc Tarabellát azzal vádolják, hogy legalább 140 ezer eurót (48 millió forintot) fogadott el Antonio Panzeri egykori szocialista olasz európai parlamenti képviselőtől, hogy a testületben jobb színben tüntesse fel Katart"-ez a "kalasszkus" korrupció, amelynek ottan vannak következményei.
Amit a magyar állampárt csinál, az meg a törvényesitett országkifosztás, amelynek semmiféle következménye nincsen- mert egy ,morálisan leépült, szolga lelkú országban, hogyan is lehetne. Hogyan is lehetne, amikor "őfelsége ellenzéke" egymás nyakát tiporva igyekszik megfelelni az állampártnak, orbánnak.
ómió
Márpedig, ha valaki jól ismeri a korrupciót, az Tarabella efftárs, hiszen fő részese!
Mirabilis
@Istenakinincsen: júni 4 21:40 igen, erről írtam
telegdilaci
@Mirabilis:Viszont csak azután tudta megszerezni a Diplomát miután a Fidesz kormányra kerűlt,lehet kapott egy kis hátszeletTompika? ne hozzon szégyent a brancsra

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.