Ahogyan arról mi is beszámoltunk, orosz fogságba esett, ukrán oldalon harcoló kárpátaljai katonákat szállítottak Magyarországra. A történtek nagy port kavartak a nemzetközi politikában is. Az ukránok szerint a magyar kormány képviselői többször is ellentmondásosan nyilatkoztak a Magyarországra szállított hadifoglyokról. Korábban Semjén Zsolt kvázi magánakciójaként büszkélkedett a történtekkel. Szijjártó Péter most azonban beismerte, hogy a magyar kormány tudtával érkezett Magyarországra 11 kárpátaljai hadifogoly.

Az Oroszországból Magyarországra érkezett ukrajnai hadifoglyok ügye miatt Budapest és Kijev között már eddig is folyt a nyilatkozatháború. Az ukrán külügy szerint a magyarok elzárják a konzultól az ide hozott hadifoglyokat. Gulyás Gergely erre reagálva közölte, hogy: „nem vagyunk rendőrállam, ezek az emberek szabadon mozoghatnak, nem ellenőrizzük őket”. Az adok-kapok azonban folytatódott, és az ukrán külügyminiszter konkrétan Orbán Viktor magyar kormányfőnek üzent nem éppen kedves hangnemben. Dmitro Kuleba szerint Orbán érdekei miatt szállították át az ukrán hadifoglyokat Magyarországra.

A külügyminiszter a Pravdának azt mondta, szerinte a magyar miniszterelnöknek

meg kellett mutatnia a magyarországi és határon túli magyaroknak, hogy ő az egyetlen „védelmezőjük”.

Legutóbb a Szabad Európa ukrán kiadásának nyilatkozott az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának képviselője, aki azt mondta, ők már a hivatalos nyilatkozatok előtt tudtak az ukrán hadifoglyok Magyarországra szállítását célzó orosz különleges műveletről – írta meg a Mandiner. Andrij Jusov szerint Kijev kérte ennek az információnak a megerősítését vagy cáfolatát, de Budapest tagadta a művelet tényét.

Azt is elmondta, bizonyítékaik vannak arra, hogy

a magyarok keresték meg az oroszokat,

egy 13 fős listát adtak át nekik. S úgy fogalmazott, a magyar kormány képviselői most is ellentmondásosan nyilatkoznak a Magyarországra szállított hadifoglyokról.

Szeretném ismét világossá tenni, hogy az Orosz Ortodox Egyház és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat között volt kapcsolatfelvétel, ennek eredményeként érkezett Magyarországra tizenegy volt hadifogoly. Mi ezt nem elleneztük természetesen, miért elleneztük volna?

- nyilatkozta az ATV-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. 

Ez némileg szembemegy azzal a korábbi hivatalos állásponttal, melyben a magyar kormány tagadta, hogy köze lett volna a fogolycseréhez. Mi több, Szijjártó Péter a minap még felháborodott az ukrán külügyminiszternek a magyar kormány előzetes tudását feltételező nyilatkozatán – fogalmaz az ügyben a 444.hu.

Az Orosz Ortodox Egyház június 8-án jelentette be, hogy több ukrán hadifoglyot is átadott Magyarországnak. Másnap Semjén Zsolt erősítette meg 11 Kárpátalján született hadifogoly Magyarországra szállítását, ő később kvázi magánakciójaként büszkélkedett a történtekkel.

Szijjártó Péter beismerte azt, amit eddig az Orbán-kormány következetesen tagadott – Így történt az ukrán fogolycsere –  Az Európai Bizottság is kiakadt Orbánékra

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Fotó: MTI/Kovács Attila

Az orosz-ukrán háborúban amúgy rendszeresek a fogolycserék, ezeket azonban a szokásjognak megfelelően az ukrán és az orosz fél bonyolítja semleges szereplő, a Nemzetközi Vörös Kereszt felügyeletével. Ez utóbbi amúgy a háborús jog szerint jogosult a hadifoglyok körülményeinek ellenőrzésére is, de ennek a feltételnek valójában csak az ukránok felelnek meg – az oroszok még csak a fogolytáborok közelébe se engedik a Vörös Kereszt megfigyelőit. Talán ezért is lehet, hogy a jellemzően csontsoványan hazatérő ukrán hadifoglyok bántalmazásról, éheztetésről, kínzásokról és kivégzésekről számolnak be. Továbbá Oroszország önkényesen bizonyos ukrán hadifoglyokat terroristává minősített, és a háborús joggal szemben bíróság elé is állított.

Az ukrán külügyminisztérium vádjai szerint a 11 ukrán állampolgár nem mozoghatott szabadon Magyarországon, és rokonaikkal is csak felügyelet mellett kommunikálhattak. Kedden a budapesti ukrán nagykövetség bejelentette, hogy három hadifogoly térhetett eddig haza Ukrajnába, de a többi nyolchoz még nem sikerült hozzáférniük. Szijjártó Péter most az ATV-nek azt állította, hogy a szabadult foglyok "szabadon mozognak, azt csinálnak, amit akarnak", azt viszont nem árulta el, hogy hol tartózkodnak.

Végkép nem kell, hogy szállítsuk őket sehova. Ha kapcsolatba akarnak lépni az ukrán hatóságokkal, akkor kapcsolatba lépnek, ha meg nem akarnak, akkor meg nem lépnek kapcsolatba [...] hogy melyikük hova megy, vagy hová nem megy, arról nekem nincs információm, és nem is kell, hogy legyen

– mondta.

Az ukrán hadseregben az elérhető információk szerint négyszáznál több kárpátaljai magyar szolgál. Az ukrán kormány a háború kitörésekor lezárta a határokat a hadra fogható lakosság előtt, de a zöldhatáron át azért érkeztek, akik a frontszolgálat elől menekültek – teszi hozzá a 444.hu.

Megszólalt az Európai Bizottság is, magyarázatot fog kérni az Orbán-kormánytól a kárpátaljai hadifoglyok miatt

Az Európai Bizottság tájékoztatást fog kérni a magyarországi hatóságoktól az ukrajnai hadifoglyokról

— közölte a testület szerda déli sajtótájékoztatóján Peter Stano külügyi szóvivő a Népszava cikke szerint.

Peter Stano elmondta,

ami Magyarországot illeti, a magyar hatóságok feladata, hogy magyarázatot adjanak a részletekre és részvételükre az Oroszország által hadifogolyként fogva tartott ukrán állampolgárok szabadon bocsátásában. A magyar hatóságok feladata számot adni arról is, hogyan konzultáltak az ukrán hatóságokkal ebben az ügyben.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@KisTehen: egy önszopogató elmebeteg szervilis faxt miért zavarjak ? :)
- rád már a shikarik sem vevök, akik valóban tudnak és szeretnek szopni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gina
Buzi szöcske hazudik, ez kell a sok narancs baromnak, és ezek a "Békegalambok", a legnagyobb háborús szemetek a zsiros disznóval az élen
csak úgy....
@KisTehen: @Csizmás Kond: legalább ti, elmebetegek tartsatok össze! :)
nélkületek 0rbánnak is szaru menne, szarabbu mint most nektek...,ti ridegtartásban lévö ,szabadon kószáló elmebetegek! - mert a genya gyurcsány,bezárattad a lipotot...
jáger laszló
A még talpon lévő 8 ukrán,magyar, orosz nem hadifogollyal + mi lesz!!??
Az ő státuszuk,akkor mostantól hontalanok!!
csak kérdezem
barátilag
J.,L.
balos
Gondolom az itteni "muszka felszopók",majd kémet faragnak belőlük és úgy adják vissza a HAZÁJUKNAK őket!A fideSSes "álszentsegg" köteles megfelelni az orosz elvárásoknak!
kereső
@KisTehen: @KisTehen: @KisTehen: Most saját szavaidat forditod magad ellen- kifacsarva az előző mondatokat, és úgy állitod be, mintha én mondtam volna. Ruszki ésszel gondolkodol barom, én meg magyar vagyok- józan paraszti ésszel. Egyébként amit ide böfögtél- három "hozzászólásban", annak tényleg se füle-se farka, és semmi de semmi köze nincs a RTL-es videóhoz, és cikkhez. Te akarod bemagyarázni, hogy azért van még mindig!!! különleges hadmúvelet Ukrajnában az orosz által, mert a nyugat fegyvert szállit a védekezéshez. Mi vollt 2014-ben, és 2022 február 24.-én a helyzet? Nem voltak nayugati fegyverek, nem voltak nyugaton kiképzett katonák- és haza takarodott a ruszki? Nem- éppen arra készült 2022. februárjában, hogy a "nyugat félrenéz", mint tette azt 2014-ben Merkel vezetésével- és nyugodtan, és kényelmesen elfoglalhatja Ukrajnát- vissza "tériti" a helyes útra, a nagy orosz birodalom kebelébe.
Most vinnyogtok- mert ugyi Kijev mellől a nagyon kis létszámú (40 ezer fő) ukrán hadsereg önerőből elhajtott benneteket a 3,14csába, ami meggyőzte a "nyugatot", hogy ha támogatja Ukrajnát- akkor nem tengerbe hordják a vizet.
El lesztek picsázva, olyan végzetesen- hogy lemondhattok a "nagy orosz birodalom" álmáról.
Takarodj Moszkvába vissza, te orbánista , putyin ügynök- undorodom még a fajtádtól is, és megvetlek- mert imitálva a magyar nyelvet kiszolgálod a terrorista agresszort. Vidd a pereputtyodat is- Magyarországnak nincs szüksége orosz nácikra, van nekünk magunké is. Ja, ha már elhúzod beled, vidd magaddal orbánt is, hogy ez az ország ismét Magyarország legyen, és ne orbanisztán=alsó moszkva.
Ruszkik haza!!!- ne csak Ukrajnából, hanem Magyarországról is.
ómió
Hát, "annyira tagadja", hogy már napok óta ezt hallani!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.