A kormánypárti Vass György hathavi jutalmáról szavaznak a jövő héten Fóton. Nem érdekli Gulyás Gergely véleménye, Fót fideszes polgármestere akkor is elfogadja a jutalmat. Vass szerint Gulyásnak nem kellett volna beleszólnia ebbe, mert „ez nem a témája”, majd azt is felhozta, hogy más városok polgármesterei és a saját önkormányzatának alkalmazottai is kaptak jutalmat, ő pedig akkor miért nem kapna polgármesterként.

Tavaly novemberben országos botrány lett belőle, hogy az energiaválság közepén, amikor az önkormányzatok a túlélésért küzdöttek, Vass György hathavi jutalmat készült felvenni, amit már az előtte levő évben is felvett. A kérdés akkor a kormányinfón is felmerült, ahol a miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV kérdésére válaszolta azt, hogy: „ha az a kérdés, helyes-e ennyi jutalmat kiadni, akkor nem helyes, nem is értem, hogyan merülhet fel ilyen összegű prémium.” 

Ismét a város Pénzügyi, Jogi és Gazdasági Bizottsága elé került egy előterjesztés Fót fideszes polgármesterének, Vass Györgynek a hathavi jutalmáról

– írja a Magyar Narancs.

Alszom erre egyet, elgondolkodom rajta

– ezt válaszolta Vass, amikor tavaly novemberben arról kérdezték: felveszi-e a hathavi jutalmát? Az önkormányzatban akkor azt tervezték, hogy csaknem bruttó hatmillió forintos jutalmat szavaznak meg neki, csakhogy ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is helytelenítette egy kormányinfón. Végül Vass nem vette fel a jutalmat.

„Egy buznyákot sem érdemlek?” – Nem érdekli a fideszes polgármestert, hogy mit beszél Gulyás Gergely miniszter

Vass György, Fót polgármestere beszédet mond az 500. Ovi-Sport Pálya ünnepélyes átadásán a Fóti Boglárka Óvoda és Bölcsőde tagóvodájában 2022. december 6-án. Fotó: MTI/Kovács Anikó

A tegnapi bizottsági ülésen már tárgyalták az előterjesztést, melyet a hat fideszes bizottsági tag meg is szavazott. A képviselő-testület elé jövő hét csütörtökön kerül. A polgármester azt mondta, megnézték a zárszámadást, hogy mennyit ruháztak be saját erőből és mennyit pályáztak, és az jött ki, hogy tavaly év végén 4,1 milliárd forint plusszal fordult a város. Azt is elmondta, hogy nemcsak ő kap jutalmat, hanem például tavaly a polgármesteri hivatal munkatársai és az intézményvezetők is kéthavi jutalmat kaptak.

Egy buznyákot sem érdemlek? Ez nem az ő témája, ez a képviselő-testület témája

– reagált Vass György, amikor a Magyar Narancs arról faggatta, hogy ha több mint féléves csúszással is, de annak ellenére szavazhatják meg neki a jutalmat, hogy Gulyás Gergely ezt tavaly novemberben helytelenítette.

Amikor a lap emlékeztette, hogy korábban azt állította gondolkodik rajta, most így reagált:

Nem gondolkodom, a polgármester kollégáim sem gondolkodtak. Ha a munkáltatóm – a képviselő-testület – ezt felajánlja, nem fogok aszkétaként felállni, hogy »jajj, nekem nem kell!«. Ennek jó része úgy is fel lesz ajánlva, már tudom is hogy kiknek.”

„Az, hogy a miniszter mit beszél, engem nem érdekel. Azon egyszerű oknál fogva, mert nem ezt kellett volna mondania. Azt kellett volna mondania, hogy a képviselő-testület dönt ebben a témában” – mondta Vass György.

Forrás: Magyar Narancs, 444, 24.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Horizont: Fidesz vélemény: jogszerű, bár nem etikus !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toller Béla
A buznyák (a rohadt buznyák) és a hatmilla közötti különbséget egy Carusó sem énekelhetné ki ! Megy a fenébe, polgi úr ! De a gülügergőt itt ne hagyja, az Istenért ...
Néro2
„Egy buznyákot sem érdemlek?”
De.
Ha rá önthetem a koporsódra 5 forintosokban bayerzsótfikásan.
A franc abba a rohadt tolvaj alja fityma lény fajtátokba , hogy legyek várbeli desznyós .
Akkor szóljál baxmeg ha otthagyod a fityma trágyadombot amit csináltatok.
human
Szeritnem ezek a fideszesek már úgy gondolkodhatnak, ha Mészáros Lölö dubajozhat vészhelyzet alatt, akkor én miért ne tehetnék el pár milliót a közösből? Hisz én is Viktort szolgálom!
jáger laszló
1 buznyákot természetesen igen,ha a testület is úgy akarja!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
ómió
"Jutalmat" osztani, pedig, kizárólag Mutyigeri efftársnak "dukál"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.