Napjainkra már nincsenek illúzióink Európával kapcsolatban, ám európai eszményeinket ma sem vagyunk hajlandóak feladni, mert eszmények nélkül nem lehet, illúziókban pedig nem érdemes élni – jelentette ki Kövér László szombaton a Zala megyei Pördeföldén.

Kövér László: "Leszámoltunk a korábbi kommunista illúziókkal, hogy az állam megoldja helyettünk az életünket"
Fotó: Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Jézus szíve kápolna felszentelésének 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a Zala vármegyei Pördeföldén 2023. július 15-én. MTI/Vasvári Tamás

Az Országgyűlés elnöke a kistelepülésen épült Jézus szíve kápolna felszentelésének harmincadik évfordulóján beszélt arról, hogy rengeteg áldozat és kemény munka árán "tapasztalhattuk meg, hogy a magyar állam eszményéből miként tudunk lépésről lépésre haladva valóságot teremteni".

Kövér László: "Leszámoltunk a korábbi kommunista illúziókkal, hogy az állam megoldja helyettünk az életünket"
Fotó: Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek (b3) érkezik a Jézus szíve kápolna felszentelésének 30. évfordulója alkalmából bemutatott ünnepi misére a Zala vármegyei Pördeföldén 2023. július 15-én. MTI/Vasvári Tamás

Leszámoltunk a korábbi kommunista illúziókkal, hogy az állam megoldja helyettünk az életünket, de soha nem adjuk fel a magyar embereket szolgáló állam eszményét

- mondta.

A parlament elnöke méltatta az alig ötven lelkes település lakóinak több évszázados erőfeszítéseit, akik "átéltek sok jót, és túléltek sok rosszat, még harminc esztendeig tartó háborúkat is". Pördefölde történetében "tükröződik az elmúlt ezredévi magyar megmaradás története, azé a megmaradásé, amelyet az égi és az e világi eszményeinkhez a legnehezebb körülmények között is fennálló ragaszkodás segített".

Kövér László úgy fogalmazott:

keresztény emberként örök égi eszmény Jézus Krisztus, európaiként e világi eszmény "a mindenkinek szabadságot, biztonságot, jólétet és méltányosságot nyújtó Európa". "Ez az eszményünk talán mindig akkor élt bennünk a legerősebben, amikor ki akartak szakítani bennünket a mi eszményi Európánkból"

- mondta, ahogyan ez történt a hazával és a nemzettel szerinte a huszadik század második felében, a kommunizmus több mint négy évtizede alatt.

A magyarok e világi eszménye a független és igazságos magyar állam, amely képes szolgálni és megóvni a nemzetet, segíteni a szülőföldön boldogulást és gyarapodást szerte a Kárpát-medencében.

E világi eszmények megőrzéséhez, "a ránk leselkedő gonosz legyőzéséhez mindig égi eszményünk, Jézus adott erőt" – mondta.

Kövér László kifejtette:

Pördeföldén "megsüvegelendő kőkemény kétkezi munkával keresik a kenyerüket", mégis – vagy éppen ezért – mindig fontos volt számukra a templom. Templomot építettek akkor is, ha nem volt nagy a közösség és ha nem is volt saját plébániájuk, vagy újjáépítették, ha elpusztult.

Az országgyűlés elnöke szerint az egykori kápolnaépítők és a mai emlékezők, azaz Pördefölde mai, mintegy ötven fős közössége Jézus szavaival azt üzenik az ötszáz milliós európai közösségnek: "ne félj, csak higgy!" Ma nincs ennél fontosabb üzenet, hogy Európa az európai emberekké maradhasson.

A pördeföldei Jézus szíve kápolna felszentelésének harmincadik évfordulóján Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek – a település szülötte – celebrált ünnepi misét. Az istentiszteletet követően Kövér László és Horváth Józsefné polgármester (független) közösen avatta fel az évfordulóra készült fa emlékművet a templom kertjében.

Forrás: MTI

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

drrotf
Csak egy kérdés Kövér Laca úrhoz:Ha ez a kormány leszámolt azzal az illúzióval, hogy moinden kérdést, problémát az állam old meg, akkor 2010 óta miért ez a piszok nagy központosítás a hatalomgyakorlásában,az oktatásban , a kultúrában abban ,hogy minden eddig olyan kérdést amelyek az önkormányzatokhoz vagy társadalmi szervezetekhez tartoztak a kormány magához von és az általa megbízhatónak tartott , a témához egyáltalán nem értő,farnyalót nevezi ki szinte haláláig vezetőnek!Ha erre elfogadható választ tud adni, amely megfelel a demokrácia szabályainak akkor azt nagyon megköszönném!Ha mégsem tud erre elfogadható választ adni, akkor pedig levonom a konzekvenciát, azt hogy félrevezetik az embereket, de az is lehet hogy hazudnak!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Pedig a NERtársakét mégis az állam oldja meg! Legalább is a (köz)pénze!
Havanagi
Veled is le kell majd számolni,ha eljön az igazság pillanata.
Qqberci
"illúziókban pedig nem érdemes élni"

A NER el fogja lopni azt is, amid még megmaradt!...
drrotf
Csak egy kérdés Kövér Laca úrhoz:Ha ez a kormány leszámolt azzal az illúzióval, hogy moinden kérdést, problémát az állam old meg, akkor 2010 óta miért ez a piszok nagy központosítás a hatalomgyakorlásában,az oktatásban , a kultúrában abban ,hogy minden eddig olyan kérdést amelyek az önkormányzatokhoz vagy társadalmi szervezetekhez tartoztak a kormány magához von és az általa megbízhatónak tartott , a témához egyáltalán nem értő,farnyalót nevezi ki szinte haláláig vezetőnek!Ha erre elfogadható választ tud adni, amely megfelel a demokrácia szabályainak akkor azt nagyon megköszönném!Ha mégsem tud erre elfogadható választ adni, akkor pedig levonom a konzekvenciát, azt hogy félrevezetik az embereket, de az is lehet hogy hazudnak!
Néro2
Kövér László: "Leszámoltunk a korábbi kommunista illúziókkal, hogy az állam megoldja helyettünk az életünket"
Ezt a cinikus görényt.
Ti nem leszámoltatok vele hanem megvalósítottátok régi elvtársaitokkal.
Magatoknak.
Mikor lesz már vége ezeknek az alja lényeknek ?
Nessy
Ezt a kenetteljes, farizeus szónoklatot! Olyan messze van attól, amit pártunk és kormányunk valójában csinál, mint Makó Jeruzsálemtől!
Néro2
@Nessy: Messzebb. Valahol az univerzum végén.
Péter2
Ez ám a kommunista duma amit kövér elejtett ! A kommunista beidegződés , " kutyából nem lesz "
Sziszifusz
"... illúziókban pedig nem érdemes élni. "

Az orbáni, jóléti állam illúziójának vége. Magyarország a csőd szélén botladozik . Következnek a nem megszorító intézkedés hegyek.
Hogyan tovább ?
Aktuálissá vált Kövér László, köteles felszólításának végrehajtása ???
NEM !!!
A megoldás: Az alkalmatlan, felelőtlen, korrupt kormány lemondása.
Egy tisztességes emberekből álló, szakértői kormány felállítása.
.
jáger laszló
A volt kommunista Kövér magában már leszámolt a kommunista multjával!
Így g lesz a komcsi kutyából fidexes szalonna!!!??
Hát ilyen is van,de nem általános!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Néro2
@Péter2: Az se rossz ha medveszar lesz belőle.
Űsi Erdélyében.
Mikor sétálgat az ottani saját geciendáján.
Edebácsi
Kövér (és Orbán) állama éppen hogy táplálja azokat a kommunista illuziókat, hogy az állam mindent megold.
Az igaz, hogy valójában nem oldott meg semmit. Látszik is az európai statisztikákban!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.