A magyar gazdaság kilátásai jók, két válságot leküzdve erőteljes növekedést fogunk felmutatni a jövő évben – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a felvidéki Gombaszögön, ahol részt vett a Gombaszögi Nyári Tábor egyik panelbeszélgetésén szombaton.
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Pénzügyminisztérium alapításának 175. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a minisztérium pénztárcsarnokában 2023. július 10-én. MTI/Mónus Márton
A Szűk esztendők jönnek? nevet viselő fórumon a magyar pénzügyminiszter szlovák hivatali partnerével, Horvát Mihállyal, az ügyvezető szlovák kormány pénzügyminiszterével beszélgetett. A két szakpolitikus a járvány utáni időszak, valamint az energiaválság összefüggéseiben kialakult gazdasági bizonytalanságról, továbbá ehhez kötődően országaik kilátásairól beszélt.
A magyar pénzügyminiszter a jövőbeni kilátásokról szólva azt mondta:
jó hír, hogy a magyar gazdaság kilátásai jók, s arra a jövő évben növekedés vár, ugyanakkor rossz hír, hogy az Európai Unió (EU) kilátásai nem túl biztatóak.
Rámutatott: míg az EU tekintetében folyamatos gazdasági térvesztés várható, a magyar gazdaság tekintetében jó kilátások vannak, azért is, mert Magyarországon olyan gazdasági növekedés van jelen, amely sok ágazaton alapul.
Kifejtette: 2021-ben a pandémia után 7,1 százalékos növekedés volt, tavaly 4,6 százalékos, ami meghaladta az EU átlagát, s bár az idei év nem lesz könnyű, "jó, ha megússzuk a recessziót" , de jövőre ismét egy 4 százalékos gazdasági növekedésre lehet számítani.
A magyar pénzügyminiszter a kilátásokat ismertetve rámutatott: "nagyon feszes a munkaerőpiac", azaz alacsony, 4 százalék körüli a munkanélküliségi ráta.
Aki akar és tud dolgozni, az tud dolgozni, nem jelent problémát elhelyezkedni a gazdaságban
- emelte ki Varga Mihály. Hozzátette:
Magyarország egy munka alapú gazdaságot épít, s a kormány nem hisz az alapjövedelemben és a szociális segélyezésben sem.
A politikus elmondta: ugyancsak jó, hogy Magyarországon magas a beruházási ráta, ez a GDP 28 százalékát teszi ki, ami a legmagasabb szám az unióban, s azt jelzi, hogy a következő időszakban is jók a kilátások. Varga Mihály ugyancsak jó hírnek nevezte, hogy magas szinten vannak a külföldi beruházások.
Kifejtette: az elmúlt 3 évben már nem Nyugat-Európából és az Amerikai Egyesült Államokból jött a legtöbb tőke, hanem Kínából és Dél-Koreából. Megjegyezte: a jelenség miatt ugyan van egy politikai vita Brüsszellel, de egy 6 és fél milliárd eurós, 8 ezer munkahelyet teremtő beruházást nem elfogadni "hülyeség lenne."
A gazdaság jó kilátásait erősítő tényezőket sorolva a pénzügyminiszter azt mondta: az ország exportteljesítménye nagyon jó, míg a lakosságszám tekintetében Magyarország a 94. helyen van a világ országainak sorában, az export-mutatót tekintve a 34. helyen áll.
Rámutatott: az energiaárak ugyan tavaly az egekbe szöktek, de most kompenzáció figyelhető meg, s egyidejűleg az infláció és kamatok is csökkenni kezdtek.
Hozzáfűzte: az Országgyűlés már elfogadta a jövő évi költségvetést, s ez olyan büdzsé, amely a költségvetési deficitet és az államadósság szintjét is csökkenti majd.
23 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Varga optimista ,mert ez a beosztásával jár!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Szép a kilátás, csak sosem ér oda.
Hofi
Új hozzászólás