Több mint fél éves késésben van az ösztöndíjak kiírásával a Belügyminisztérium a Magyar Rezidens Szövetség szerint.

Pintértől várják a pénzüket a rezidens orvosok: Van, aki 200 ezerrel kevesebbet kap, mint ami járna

Kép: MTI/Hegedüs Róbert 

Egyre több megkeresés érkezik a Magyar Rezidens Szövetséghez az első éves orvosoktól, mert egyesek akár nettó kétszázezer forinttal kevesebb juttatást kapnak, mint amennyire számítottak – írja a 24.hu a szervezet közleménye után.

A rezidens orvosok alacsony bérét ösztöndíjakkal pótolják ki

– derül ki a közleményből. Ezek az ösztöndíjak a korábbi orvosbér-emelések során épültek be a fizetési rendszerbe.

A szövetség szerint a 2022-ben munkába álló fiatal orvosok számára még ki sem írták az ösztöndíjakat, holott ez a korábbi években már januárban megtörtént. A szervezetnél úgy tudják:

A késés fő oka, hogy a hatályos költségvetésben megállapított keret nem elegendő az ösztöndíjakhoz, így kormánydöntés szükséges a módosításhoz.

A szövetség elnöke jelezte, a héten ismét a Belügyminisztériumhoz fordultak és azt kérték, sürgősen írják ki a tavaly munkába álló rezidensek ösztöndíját.

Forrás: 24.hu

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Nem lehet, kell a pénc puskákra, nameg stadionokra, hirdetésekre, felcsútra, lecsútra ecetre.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Nem lehet, kell a pénc puskákra, nameg stadionokra, hirdetésekre, felcsútra, lecsútra ecetre.
human
Hé! Bajszos Kata!
Kérj szépen bocsánatot a Ruandaiaktól és magyarázd el, hogy most inkább itthon van szükség arra a 18 milliárdra!
jesz
Pintértől kérhetik, várhatják...nem szólt nekik senki, hogy nem szavatartó?
justhpeter
Eleve nem kellett volna megbízni a kormányban. Főleg amikor mozog a szájuk. Akkor biztos, hogy hazudnak.
Nessy
Most sem ért rá dönteni a kormány három nap alatt. Különben is Kövér most ígért a határon túliaknak több pénzt. Meg kell az akugyárakhoz az állami hozzájárulás.
gina
Hát elég hülye az aki ettöl a kiszáradt alkesz pedofiltól pénzt vár...
Ezodabasz
A gecinek és társainak már rég börtönben kellene lenniük! Ez helyett röhögve lopnak tovább.
percsi
Ide már orvos sem kell!
Egyébként Brüsszel feladata az orvosok bérrendezése is.
A saját bérük megemelésének időpontját nem a Brüsszeltől érkező pénzhez igazították, vajon miért? Azért, mert nekik a Magyarország kormánya az első, a magyar nép az utolsó! A csúcsról lehet nagyot esni!
jáger laszló
Ami késik nem múlik
Csak ennyi
barátilag
J.L.
szegény hazám
Nem elég szőke még sanyi bácsi, ezért pénz nuku!
szegény hazám
Nyomás nyugatra ez már nem a Ti hazátok. Ez a malacok országa, ahol a birkák békésen legelnek, ahol a malacnak nyájasan bégetnek.
verőce21
Jah, a rezidensek most nem kapnak nettó 800-at, némelyik csak nettó 600-at...! :)
justhpeter
@verőce21: Az a jó, hogy csak ritkán tudod mit beszélsz. Főleg, hogy nem is veszed észre.
ittott
@verőce21: egy áruházi pénztáros kap annyit szakmunkásképző után. az orvos 8+4+6+3 évig tanul, és életekről dönt. Bunkónak jó lenni ugyi?
jáger laszló
Már a rezidensek is brüsszeli pénzre várnak!!??
csak kérdezem,
barátilag J.L.
Néro2
Áprilisban hol voltatok kiáltatok , hogy takarodjon a Fidesz?
Ezt kértétek ti is minél kevesebb bért és minél több M1-es örömódát a Magyarország szárnyalásáról.
Teljesült mind kettő akkor mi a baj ?
Naugye.
ómió
Nyugi, efftársak! A brüsszeli "tezsvíreitek" ezt még nem lophatták el!
csak úgy....
@ómió: az értelmed és az éleslátásod verseng egy kisvakondokéval!
ómió
@csak úgy...: Agyatlan bolsi ánuszlakóként "így látod"!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.