A gáz világpiaci árának csökkenésével a rezsiemelés már csak arra jó, hogy Orbán Viktor még több pénzt facsarjon ki a magyarokból – írja Kálmán Olga. országgyűlési képviselő.
Fotó: Facebook/Orbán Viktor
A DK politikusa emlékeztet, májusban újra csökkent a gáz világpiaci ára, köbméterenként 190 forintra. Ez azt jelenti, hogy most már négyszer olcsóbb az ára a világpiacon, mint amennyiért a kormány eladja a magyaroknak.
Az Árnyékkormány szerint ebből is látszik, hogy az Orbán-kormány a rezsin nyerészkedik, ahelyett, hogy megfizethető áron adná el a gázt a lakosságnak
- fogalmaz Kálmán Olga.
Úgy véli, a hétszeres rezsiemelés kizárólag arra jó, hogy Orbán Viktor még több pénzt facsarjon ki a magyarokból, akiket már így is soha nem látott módon sújtanak az Európa-rekorder orbáni infláció okozta áremelések és az egymás után bejelentett megszorítások.
Amíg Orbán marad, addig a válság is marad. Eközben a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány felkészült arra, hogy a kormányváltás után letörje az orbáni inflációt, és ne az árak, hanem a bérek emelkedjenek
- kecsegtette a DK híveit Kálmán Olga.
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
szabadságharcnak elnevezett puszta hülyeségbe :)
Az "árnyékkormány" menjen a sunyiba! Híveket próbálnak szerezni.
Új hozzászólás