Jámbor András múlt héten halálos fenyegetést kapott. Szerinte a titkosszolgálat és Kocsis Máté személyes frusztrációja is benne lehet abban, ami történik. „A Fideszben nem szeretik a veszteseket, márpedig Kocsis Máté egy vesztes” – álltja Jámbor, aki azt is elmondta, hogy Kocsis Máté lepedofilozta a parlamentben. A politikus azt is megerősítette, hogy indulnak szikrás jelöltek a 2024-es önkormányzati választáson.

Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a 444-nek adott interjút. Az ellenzéki képviselő a közelmúltban arról számolt be, hogy halálosan megfenyegették, és ez szerinte kapcsolódik ahhoz a lejáratókampányhoz, amit a Fidesz és médiája ellene és a Szikra közössége ellen folytat. Kocsis Máté reakciójában kifejtette, hogy Jámbornak nem kéne ezen csodálkozni, továbbá a Fidesz frakcióvezetője azt is felhozta, hogy a Szikra Mozgalom egyik tagjának lakásán pedofil tartalmakat találtak.

Jámbor András keményen nekiment Kocsis Máténak: "A Fideszben nem annyira szeretik a veszteseket, márpedig Kocsis Máté vesztes"

Jámbor András, a Párbeszéd képviselője felszólal az ellenzéki frakciók kezdeményezésére napirendre tűzött Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről című politikai vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. november 2-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Jámbor az interjúban elmondta, nem feltétlenül személyes ügy Kocsis ellene folytatott harca: a 2019-es önkormányzati választáson elszenvedett vereséggel a képviselő szerint 40-50 ember egzisztenciája szűnt meg a kerületben, akik mind szorosan Kocsishoz kötődnek.

Nehéz nem látni személyes indíttatást azok után, hogy 2019 óta minden lehetséges választást elveszített itt, Józsefvárosban és Ferencvárosban. Az önkormányzatin Pikó András verte a jobbkezét, Sára Botondot. Kocsis ezután már el sem mert indulni egyéniben, és tavaly akkorát győztünk a 6. számú választókerületben, hogy az még bennünket is meglepett. Miután a választókerület legellenzékibb részét, a Palotanegyedet korábban leválasztották, nem voltak nagy reményeink, mégis 4 százalékkal nyertünk Józsefvárosban, Ferencvárosban pedig még többel. A Fideszben nem annyira szeretik a veszteseket, márpedig Kocsis Máté vesztes.

– mondta Jámbor, hozzátéve, hogy a kormánypárti politikus azt a minimális gesztust sem tette meg, sem ő, sem Sára Botond, hogy gratuláljon a győzelmemhez.

Kocsissal sosem beszéltünk egymással. Két hete szembejött a Parlament folyosóján, mondta, hogy szervusz, én, hogy szia, aztán mikor mellém ért, halkan, a fogai között azt mondta, hogy »pedofil« – és azzal haladt tovább. Ez volt Kocsissal az egyetlen személyes interakcióm, mióta képviselő vagyok

– nyilatkozta Jámbor András.

A szikrás Dobos Krisztinát érintő házkutatás során a rendőrség pedofil tartalmakat talált egy férfi laptopján. Be is idézték, de kihallgatása előtt a férfi öngyilkos lett. Jámbor elmondása szerint a férfinak nem volt köze a Szikrához: nem járt a gyűlésekre, nem vett részt akciókban. Az ügyben szikrásokat nem hallgattak ki.

Az a putyinista Express nevű osztrák lap kezdett cikkezni erről, aminek a főszerkesztője Orbánhoz jár a Karmelitába iránymutatásért. Ők a Metropolra hivatkozva írták, hogy az átkutatott lakásban is készülhettek felvételek. A Metropol meg az Expressre hivatkozva ugyanezt. A rendőrség ellenben konzekvensen azt mondja a közleményeiben, hogy birtoklás és nem készítés miatt nyomoznak az ügyben. Berakták a cikkbe az arcomat, a szememet kitakarták. Bármit leírnak, azt kivéve, hogy a magyar rendőrség szerint a Szikrának egyik esethez sincs semmi köze

- mondta Jámbor.

A politikus azt is megerősítette, hogy indulnak szikrás jelöltek a 2024-es önkormányzati választáson.

Forrás: 444.hu, 24.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
@izéke: Kitől, kitől... Hát a postás minek van?...
Revans
@durbincs:maga 1 genetikai hulladék+1 ratyirambó söpredék GECI:))
ómió
Márpedig ez a "jámbor" Jámbor "igen győztes típus"! Mind az antifás mocsokban, mind a pedofíliában!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.