Kína felemelkedéséről és az Unió hanyatlásáról beszélt Orbán Viktor Tusványoson, no meg előkerültek a szokásos nemzetvédő mantrái is.

Hihetetlen trollkodással reagált a DK Orbán Viktor tusványosi beszédére
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Az ellenzéki reakciók is szállingóznak már, a legviccesebb válasz a DK-tól érkezett:

Kellemes nyári időjárást és időtöltést kívánunk mindenkinek!

- üzente a párt sajtóirodája.

"Kiábrándító beszéd volt"

A Párbeszéd komolyabban vette magát, az Országos Sajtószolgálathoz az alábbi közleményt juttatták el:

Ismét végtelenül kiábrándító beszédet tartott a fideszes kormányfő. A feladat az lett volna, hogy felelős vezetőként választ adjon az országunk és világunk jövőjét meghatározó legfontosabb problémákra, az ökológiai- és klímaválságra, valamint az ezzel összefüggésben álló krízisekre, mint a magyarok megélhetési válsága. De megoldások helyett Orbán Viktor egyetlen dolgot mutatott be: hogy nincs érvényes gondolata a jövőnkről.

A Fidesz-elnök irányt próbált szabni a politikai cselekvés számára, de ez a politika nem a jövő megnyeréséről, hanem a pillanat uralásáról szól. Egy felelős kormányfő ez alkalommal az igazságos zöld fordulatról, a szolidáris gazdaság és a fenntartható társadalom felé vezető út feladatairól beszélt volna.

Ehelyett Orbán a kényszeres feszültségkeltést és provokációt folytatta, amely talán rövid távon szolgálhatja a Fidesz hatalompolitikai céljait, de egyértelműen rombolja az európai Magyarország hosszú távú sikerének esélyét. Az egyes társadalmi csoportok elleni hangulatkeltés és uszítás pedig nemcsak emberileg és erkölcsileg vállalhatatlan, de a legfőbb akadálya egy szolidáris, a válságoknak ellenálló társadalom kialakításának.

Nem hallottunk szembenézést a mögöttünk álló közel másfél évtized fideszes kudarcaival sem: a legfontosabb közszolgáltatások, az oktatás, egészségügy és a szociális ellátórendszer néhol lassú elsorvasztásával, néhol gyors ütemű szétverésével, a demokrácia felszámolásával és ezzel összefüggésben a politika alá rendelt gazdaság – a regionális vetélytársaktól való – mind látványosabb lemaradásával, Magyarország természeti kincseinek elvesztegetésével és környezeti állapotának folyamatos, intenzív romlásával.

És miközben a fideszes projekt legfeljebb hatalompolitikailag sikeres, de társadalmilag, gazdaságilag és környezeti szempontból teljes kudarc, Orbán Viktor úgy tesz, mintha arra lenne hivatott, hogy Európa és a világ problémáit is komoly hatalmi tényezőként kezelje – de csak annyira fontos, mint egy tüske a köröm alatt.

Orbán az általa vezetett Magyarországot önhittségében hídnak látja Kelet és Nyugat között, miközben Keletről nézve a fideszes miniszterelnök legfeljebb "hasznos hülye", a keleti geopolitikai terjeszkedés szolgálóleánya, Nyugatról nézve pedig politikai pária, az Európa gazdasági perifériájára csúszó ország korrupt és opportunista vezetője.

A Párbeszéd – ZÖLDEK szerint a magyarok érdeke egy igazságos és szolidáris, biztonságos és zöld Magyarország lenne, de Orbán Viktor és a Fidesz politikája eddig, és a mai beszéd alapján ezután is csak távolabb visz minket ettől. Vagyis: haladunk tovább teljes gázzal előre a történelem zsákutcájában. Köszönjük, Viktor!

- olvasható a Párbeszéd közleményében.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
@Philip Marlowe: na ne röhögtess...orbán semmit nem tud magától csinálni a lopáson kívül...a csapatát sajnálom kissé,mert minden beszédét le kell butítani, hogy a mongolidióta hordátok valamicskét értsen belőle...a komplett fidesz vezérkar nem tud egy összetett mondatot megalkotni...éppen ezért ha mind felfordulnátok, a kutya se venné észre a hiányotokat 20-as IQ felett-...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jáger laszló
Alkotmányról beszélt folyton a vezérünk,miközben alkotmány már nincsen ,csak alaptörvény!!
Keverte a szezont a fazonnal!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Qqberci
@jáger laszló: Tulajdonképp Tákolmányt akart mondani...
Pálinkás Pál
@Philip Marlowe: na ne röhögtess...orbán semmit nem tud magától csinálni a lopáson kívül...a csapatát sajnálom kissé,mert minden beszédét le kell butítani, hogy a mongolidióta hordátok valamicskét értsen belőle...a komplett fidesz vezérkar nem tud egy összetett mondatot megalkotni...éppen ezért ha mind felfordulnátok, a kutya se venné észre a hiányotokat 20-as IQ felett-...
teuton
@Philip Marlowe: Tenyleg olyan analfabeta vagy, hogy azt hiszed, a potrohos kolostormalac maga irja a beszedeit??? Hallottad mar valaha valahol szabadon beszelni??? Meg a parlamentben is papirrol olvassa fel az azonnali kerdesekre a valaszokat. Amik persze nem valaszok, csak elöre leirt mantrak.
kulabombaafityiszre
Egy megfáradt kissé szenilis diktátor unalomig hangoztatott gyüjteményét hallottuk.
Innen már csak lefelé van neki az útja.
Karvaly
Orbán a király hajrá nincs még egy ilyen politikus az egész univerzumban meg a holdon!
Szotyi,disznó,sör legyen hajrá Orbán!
Yoda69
Jó sok mindent osszezagyvalt ez a felkegyelelmu, dehat a fidiotaknak ez kell. Azért a posvanyos fenypontja mégiscsak csakjano kijelentése volt hogy most már a koreaiak rokanai is vagyunk. Vajon tud még keletebre menni ez a kretén? Mert ha tovább megy akkor már az USA jön.
NKF
Mi a fa@t akar a Párbeszéd ?Egy semmi párt ,milyen alapon és kinek a nevében nyilatkoznak?
A kis köcsögök.
Aki Én
@Philip Marlowe: hogy te a képességeiddel, hogy látod az egy dolog, de a tényeken nem változtat.
Aki Én
orbán egy veszélyesen súlyos beteg alak.
kulabombaafityiszre
@Philip Marlowe: ma, 17:33
Nekem nincs haverom.Pont.
Mindegy ki,csak demokráciát akarjon,meg egyszerü hétköznapi dolgokkal is foglalkozzon ami a kisembert is érinti,nem úgy mint gazdád aki a kiemberek adójából,hízott akkorára mint a ház,miközben kijár posványosra a hülye baromságait mondogatni.ti meg egy ilyen gyagyást éljeneztek a nagyívü gondolatiért miközben rég a dilnyósok közt lenne a helye.Bár titeket elnézve amiket írtók ott van.
teuton
@Philip Marlowe: BARKI az ellenzekböl alkalmasabb lenne az orszag vezetesere, mert nem lopna maganak es a sleppnek. Azonkivül az Unioban BARKI jobban elfogadott lenne es nem kiközösitett paria... Mondj 1 europai vezetöt aki szabad akaratabol szoba all vele, akkor, ha nem muszaj!
szegény hazám
@jáger laszló: Lacika, ha neked ez a disznó vezéred, én hányok tőled. Tudod, barátilag ennyi!!!
szegény hazám
@Philip Marlowe: Szerencsétlen!!! Gyurcsány a betonba verte, felmosta vele a stúdiót, mosogató rongyot csinált belőle. Vitára azóta sem mer kiállni. Akkor miről beszélt te szellemi fogyatékos.!!!
Pálinkás Pál
@Philip Marlowe: orbánnal egyszintű ellenzéki politikust nehéz találni...mert még a leghitványabb is nagyságrendekkel veri a csúti korcsot...de számomra az lesz az igazi, aki kijelenti, hogy ha kell,akár erőszakkal is eltünteti a NER-t...és nem kellene velük a böriket terhelni...
Pálinkás Pál
@Maccska: nos...mivel a posványosi jelenlévők összesen nem érik el a 70 IQ pontot...szerinted..? egyébként nekem bőven 100 felett...
jáger laszló
Semmi tévedés
Horthy, Szálasi, Rákosi is volt már az ország szeretett/nem szeretett vezére
Mondjuk nem az enyém,de ezek történelmi tények nem lehet tagadni
csak ennyi
barátilag
J.L.
Pálinkás Pál
@Maccska: te vagy a troll, meg a diannás kispajtásaid...ómió,..shikari...,őrnagyúr, meg a többi gyengeelméjű..! miért nem a prosti srácok, meg a f@szpajtások cikkeinél kommenteltek..?..ott veregethetnétek egymás vállát...nagyjából az a ti színvonalatok...
ómió
Naná! Az efftársi "narratíva" mindig a valóság ellenkezőjét hazudja meg!
Aki Én
@Maccska: Konkrétan? Semmivel!
Egy beteg, hazudozó hazaáruló tolvajjal semmiben nem értek egyet.
Illetve de egy valamiben.
Hogy ti ostoba fajankók vagytok. Csak én nem használlak ki.
telegdilaci
@Pálinkás Pál:Ez a kretén nem tudom mit keres Tusványoson, ez a beszéd nem volt több mint egy futóbolond,handabandázásánál,azt hiszi ezzel a folyamatos fröcsögésével megváltja a világot,ezt a Bazári majom tábort is gondolom a Magyar Emberek pénzéból fizették hogy keverjék a X@RT!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.