A mostanra fekete zsákkal becsomagolt oszlopoknak csak a havi üzemeltetési költsége másfél millió forint volt – írja a Népszava.
Kép: YouTube
A narancssárga oszlopokról a 112-es segélyhívó számot lehetett hívni, de az első, Deák téri oszlop 2015-ös átadáskor Tarlós István, akkori főpolgármester arról beszélt, hogy 186 oszlopot terveznek állítani, amelyek wifi szórásra és panorámaképek készítésére is alkalmasak lesznek.
Jelen társadalmi körülmények között nem találkozott a lakossági igényekkel“ az a 132 darab segélyhívó oszlop, amelyet 2015-16-ban állítottak fel a főváros forgalmas csomópontjaiban, ezért ezeket leszerelik
– közölte a lap megkeresésére a Fővárosi Önkormányzat.
A főváros közlése szerint az oszlopok tervezése és felállítása
316 millió forintba (2015-ös árakon), üzemeltetésük pedig havi másfél millióba került.
Az oszlopokban a Yettel (akkori nevén Telenor) mobilszolgáltató SIM-kártyái működtek, egészen ez év július 31-éig.
A Népszava megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatal azt közölte, hogy 2022-ben mindössze 48 valós segélykérés érkezett az oszlopokról, ezért a városvezetés nem kívánta sem meghosszabbítani sem újra kötni az üzemeltetési szerződést.
Keresték Tarlós István korábbi főpolgármestert aki jelenleg Orbán Viktor kormányfő tanácsadója ,hogy milyen információ vannak az oszlopok kihasználtságáról, egyetért-e a leszerelésükkel, illetve érez-e felelősséget a végső soron kidobott több több százmillió forint miatt, de a kérdésekre nem reagált.
Nem tudod véletlenül, hogy a lélegeztetőgépek beszerzési papírjait, miért kellett bedarálni?
Tudom, nem nagy ügy, potom 17 milliárd veszett csak oda...