A Twitteren is terjedő értesülések szerint megpróbálják majd megállítani őket.
Szerdán Tver régióban lezuhant a feltételezhetőleg Jevgenyij Prigozsint is szállító repülőgép. A fedélzeten összesen 10 személy tartózkodott, a jármű kevesebb mint fél órája volt a levegőben, amikor végzetes lövést mértek rá Moszkva közelében.
Orosz források már korábban is megerősítették, hogy arra az esetre, ha Prigozsin meghalna PMC "Wagner" kidolgozott egy akciótervet, amelyet azonnal elindítanak
A mechanizmus automatikusan bevezetésre kerül, hogy miből áll, azt egyelőre nem tudni, de a Kreml-közeli Readovka forrása szerint mindenesetre "nagyon rossz hír" lesz az oroszok számára.
Prigozsin mellett a Wagner-csoport egyik parancsnoka, Dmitrij Utkin is a fedélzeten volt.
Egy, a zsoldosokhoz közel álló Telegram-csatornán arról írtak, hogy amennyiben beigazolódik a Wagner-vezér halála megszervezik a második „Igazság Menetet”, és elindulnak Moszkva felé.
A The Kyiv Independent friss információi szerint a Wagner zsoldosai már Oroszország felé tartanak. Az interneten terjedő felvételek alapján már Afrikában számolják fel a táborokat, és különböző vezető pozícióban lévő tábornokok már arra készülnek, hogy az életük árán is Oroszország ellen mennek.
És bár a zsoldosfőnök repülőgép-szerencsétlenségben bekövetkezett halálhírét követően a pontos események részletei továbbra is homályosak, az világos, hogy a Wagnert a zsoldosszervezetet, amelyet Prigozsin épített lényegében először felnégyelték, majd drámai módon lefejezték.
Két hónapja Prigozsin magánhadserege, a Wagner lényegében akadálytalanul szállhatta meg Oroszország 11. legnagyobb városát, a doni Rosztovot és haladhatott át a 14. legnagyobb Voronyezsen is, hogy aztán kétszáz kilométerre megközelítse a fővárost, Moszkvát.
Egy-két degenerált nyugdíjba küldése helyett inkább meghúzta a polgárháború ravaszát
– közölte a Wagner Telegram-csatornáján akkor a vezér, miután Putyin beszédében az árulók megbüntetésére szólított fel.
Néhány áruló életét 25 ezer hős fölé helyezte. Hogy ki a gonosz ebben a konfliktusban, az már nyilvánvaló. A győzelem a Wagneré lesz
– jelentették ki a zsoldosok.
Mivel Wagner kiemelkedő szerepét az ukrajnai orosz katonai műveletekben már erősen megnyirbálták a Putyint és a Kremlt kínos helyzetbe hozó moszkvai bevonulása után, úgy tűnt, hogy Prigozsin megpróbálja visszaszerezni azt a befolyást, amelyet a Kreml megbízásából Afrikában folytatott művelete révén szerzett.
Fehérorosz források szerint a csoport tagjai szerda este felszámolták táboraikat és az ország elhagyására készülnek. A Belorusz különleges szolgálatok az értesülések szerint megpróbálják majd megállítani a konvojokat a határon.
Wagner afrikai birodalmának nagy része, amely dezinformációs műveleteket, homályos kereskedelmi érdekeltségeket és zsoldosmunkát ötvözött, azokra a gátlástalan kapcsolatokra támaszkodott, amelyeket Prigozsin és közeli társai az évek során kiépítettek.
Miután Putyin a feltételezések szerint meggyilkolta Prigozsint és Utkint, az Orosz Önkéntes Testület, egy kizárólag orosz katonai egység, amely Ukrajna győzelméért és Oroszország szabadságáért harcol, és amelyet egykori orosz szpecnaz-operátorok irányítanak, felajánlotta Wagner zsoldosainak, hogy csatlakozzanak hozzájuk, és együtt vonuljanak Moszkva ellen.
After Putin assassinated Prigozhin & Utkin, the Russian Volunteer Corps, an all-Russian military unit fighting for victory for Ukraine and freedom for Russia, commanded by former Russian spetsnaz operators, have offered Wagner mercenaries to join them and march on Moscow together pic.twitter.com/FAC9xdzcQh
— Igor Sushko (@igorsushko) August 24, 2023
Ahogy Sean Bell a katonai elemzőként dolgozó volt légi altábornagy, a Sky Newsnak júniusban, Wagner Moszkvába való bevonulását követően előrelátóan megjegyezte:
Prigozsin nélkül Wagner semmi.
Ha a Wagner-csoport elveszti Jevgenyij Prigozsin, akkor nehéz elképzelni, hogyan fog fennmaradni. Ez a végét jelenti annak, ahogyan mi ismerjük.
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A Wagner egy véreskezű banda. Akik őket imádják feltehetően minimum nacionalisták vagy durvább. Ha ilyenek váltják putyint, akkor nem puhulni fog a rendszer, hanem még durvább lesz. Putyint jobb lenne, ha a demokratikus ellenzéki szavazótábor buktatná meg. Vagy akár még egy mérsékeltebb nacionalista kormány is szóba jöhet.
Ha a Wagnerek a sajat bevallasuk szerint (!) 25ezer embert vesztettek, akkor mennyit veszthettek az oroszok? Mert ök allitolag eddig több ukrant öltek meg, mint Ukrajna egesz lakossaga es több ukran fegyvert/technikat semmisitettek meg, mint egesz Europaban van, de a SAJAT vesztesegeikröl hallgatnak...
R. Wagner
Ennyi máris elég!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás