"Árulónak és Fidesz-kollaboránsnak fognak kikiáltani” – Ujhelyi István nem titkolta tovább a véleményét, de nem fél a következményektől

Az ellenzéki politikus olyan dolgot vállalt fel nyíltan, amit manapság igazán nem szokás.

Fotó: MTI/Kovács Attila

A mai nyílt levelem után a kormánypárti oldal főállású hergelői – a lényeg megismerése és megértése nélkül – menetrendszerűen köpködni fognak, az ellenzéki érzelmű tábor egy része pedig árulónak és Fidesz-kollaboránsnak fog kikiáltani. Pedig egyik sem vagyok. Épp arra a végtelenül szomorú helyzetre akarom felhívni a figyelmet, hogy milyen nemzetromboló dolog mindent fekete-fehér mátrixban szemlélni – írja vasárnapi hírelevelében Ujhelyi István.

Az elmúlt évtized „politikai uszulásának” eredményeként szinte mindenhez aszerint viszonyulunk, hogy melyik szekértábort sejtjük mögötte. Magyar sajátosság, hogy nálunk mindennek van pártállása, még az időjárásnak is. Ha a nemzeti fociválogatott kapusa kiáll a szivárvány-családok mellett, akkor már az addig istenített sportteljesítménye is egycsapásra megkérdőjeleződik a fideszes buborékokban. Azok a kormánypártiak, akik felszabadult pillanataikban büszkén éneklik üvöltve az „István, a király” legendás dalszövegeit, közben tehetségtelen libsinek tartják a szövegíró Bródy Jánost, miután volt mersze elénekelni a hatalomról, hogy „ezek ugyanazok”. De ne legyünk igazságtalanok, mondhatjuk ugyanezt fordítva is: az ellenzéki buborékban Borbás Marcsinak még a receptjeit is utálni kell, csak mert felvállalta kormánypártiságát, ahogyan Vidnyánszky Attila rendezéseit is magabiztosan kritizáljuk, de a Nemzetibe azért nem ülünk be, amióta nem Alföldi Róbert vezeti

- fejtegeti a politikus.

Nyilván minden sértettség és minden rossz íz mögött sok igazság van, a dafke kultúránk egy része pedig bizonyosan még jogos és megkerülhetetlen is. Jó lenne viszont néha – a szükségszerű és indokolt ellenféli pozíció fel nem adása mellett – felülemelkedni a szekértábor indukálta viszonyulásokon. Itt van például az atlétikai világbajnokság, amely a mai napon ér véget Budapesten. Én végtelenül büszke vagyok arra, hogy ilyen színvonalon és ilyen sikerrel zárul ez a világesemény és amikor csak tehettem, a tévéképernyő előtt együtt izgultam a magyar atlétákért, együtt örültem velük, amikor megdöntötték saját, egyéni rekordjaikat. Igen, kifejezett büszkeséggel tölt el, hogy Budapesten rendezték meg az atlétikai világbajnokságot és végtelenül elszomorít, hogy ebből sem sikerült egy valódi, nemzetegyesítő ünnepet csinálni. Persze, hosszan lehetne arról elmélkedni, hogy ki kezdte az egész politikai acsarkodást (igen, a Fidesz osztotta tudatosan egymásnak feszülő szekértáborokra a nemzetünket) és hogy kinek lenne inkább több dolga és lehetősége javítani ezen a helyzeten (igen, a Fidesznek, mint a hatalom kontroll nélküli birtokosának lenne dolga először érdemi gesztusokat gyakorolni), de az nem fog előrébb vinni. Meg kellene tanulnunk túllépni saját egónkon és nem a rövid távú politikai haszonszerzésnek alárendelni minden megnyilatkozásunkat.

Igen, továbbra is azt gondolom, hogy Németh Balázs aktív főszereplője és alakítója volt korábban annak, hogy megcsúfolják a közszolgálatiságot és hogy hamis hírekkel, tudatosan elferdített és manipulált információkkal szolgálják a Fidesz érdekeit a közpénzből fenntartott közmédiában. Ez elévülhetetlen bűne és személy szerint nem is fogom sem megbocsátani, sem elfelejteni neki.

Arról is vitatkozhatunk, hogy vajon a szakmai felkészültsége repítette-e az atlétikai világbajnokságot lebonyolító cég vezérigazgatói székébe vagy a kormánypárti kapcsolatai, de annak ellenére, hogy nem ismerem az elmúlt időszakban végzett munkájának minden apró részletét – és itt jön a lényeg –, meg kell emeljem a kalapom a szervezők előtt a világbajnokság lebonyolítása miatt. Amit egyszerű nézőként láttam és tapasztaltam, az profi, méltó és közös hazánk jóhírét erősítő teljesítmény volt. Nem fáj kimondani. Miért is fájna?