A kormány a Napelemszövetség elnöke szerint ellehetetleníti a megtérülést a havi elszámolással.
Csak vegye már meg valaki az orosz gázt! Forrás: Pixabay
Kiss Ernő szerint a meglévő rendszerek esetén a mostani kormányzati bejelentés visszamenőleg lehetetleníti el a megtérülést.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter bejelentette, hogy míg a korábban telepítők élvezhetik az éves szaldószámolást, január 1-jétől viszont a feltelepítéstől számítva tíz éven keresztül havi szaldóelszámolás várható.
A havi elszámolási rendszerre való átváltás miatt nem fog megtérülni azoknak a beruházása, akik 8-10 éves megtérüléssel számolva telepítettek maguknak napelemes rendszert – nyilatkozta az RTL-nek Kiss Ernő.
Eddig, akiknek tavaly október 31-ig sikerült beadniuk az igénylésüket, élvezhették az éves elszámolás előnyét, vagyis télen, amikor lényegesen kevesebbet termel a napelem-rendszer, de a fűtés miatt nagyobb a fogyasztás, kivehettek annyi energiát a rendszerből, amennyit betápláltak. Szilágyi László a szövetség alelnöke emlékeztetett arra, hogy korábban korrekt volt a kormány részéről az az eredeti ígéret, hogy a korábban feltelepítők bent maradhatnak az éves szaldó elszámolásban.
Nincsen olyan uniós rendelkezés, ami tiltaná azt, hogy visszamenőleg ne lehetne megadni ezt a szaldós éves elszámolást
– hívta fel a figyelmet Szilágyi László. Szerinte a kormányzati lépés inkorrekt és etikátlan – idázi a 24.hu.
48 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Üres a kassza.
Mármint az államkassza, de nem a NER lovagok és lovagináké.
csak ennyi
barátilag
J.L.
Fogjunk össze, és vigyük át a túlsó partra a jogállamiságot, a demokráciát, a szabadságot, és hagyjuk múlttá válni mindazt, amit itt és most Orbán Viktor is fémjelez!
itt, szerencsénkre nem egy 0rbánhoz hasonló fazon a miniszterelnök, ez itt gondolkodi is tud !
Dobrev Klára! Kérlek, állj a sarkadra, és lépj elő! Ennek az országnak vezetőre van szüksége! Már tegnap is késő lett volna, nem tűr további halasztást! Gyere, és jöjjön veled minden demokrata, alig várjuk, hogy csatlakozhassunk! Éljen a Szabadság, éljen a Magyar Köztársaság!
Tegnap a híradóban hallottam napelemesek elkeseredett nyilatkozatait...A NER ül a gályán, de a gálya a vízen úszik, és a víz az úr! A víz az úr!
Akinek pénze volt erre, sőt állami támogatással !!! az most kussoljon!
De már mióta!
huszárok is lesznek hamarosan és bujdosó kurucok...
Kifejtenéd?
Akkor pontosítok:
2023. Labanc=NER
2023. Kuruc= ellenzék
Én tudom a helyem! Meg azt is, hogy NER-labancból soha nem lesz osztrák szalonna.
Még, még, még...! :)
Igaza van a kormánynak! Csak így tovább! HAJRÁ FIDESZ !!!
de te a kommunista-náci gyökereidet nem tudod levetkőzni...!
Remélem, nem gond, hogy nem vagy mérce. De, ha probléma, segítek feldolgozni.
Elvándoroltál Magyarországról '89-ben, mert becsődölt a kommunista uralom, rohantál a náci bajtársaidhoz Németországba...?
mivel fingod sincs rólam, ezért kínodban kitalálsz dolgokat ..., ettöl is lettél elmebeteg!
Valamit most már tenni kell. Tudom, hogy mozgósíthatóak vagyunk, volt már az elmúlt években 100 ezres tüntetés, de nem is a tüntetést hiányolom, hanem az azon túlmenő akciókat. A megmozdulásról nem kell hazamenni, mint aki jól végezte a dolgát, le lehet állítani a közlekedést napokra, vagy, ameddig szükséges stb.
Valamiért fél ezektől a módszerektől az ellenzék, talán attól tartanak, hogy a kormány rájuk (ránk) engedi a katonaságot, hogy tömeges letartóztatásokkal járnának a megmozdulások, hogy kijárási tilalmat rendel el Orbán.
De nem kell engedelmeskedni, mert nincs az a törvény, amely előírja, hogy egy despota szabályai szerint kell játszani. Csak egyszer tartsunk ki, hogy megtapasztaljuk a saját erőnket.
És: még tagjai vagyunk az EU-nak és a NATO-nak, amely, akárhogy is, de fék Orbánék számára: nem vagyunk egyedül!
Mint ácsorogni fölösleges tüntetéseken...!
a kormánynak, azt most is jól megcsinálták, az energia korszerűsítésbe fektetők egy nagy részét sikerült átvágniuk a palánkon!
Te most tartasz a ,,félévenkénti" áremeléseknél?
Jesszusom, de aggasztóan buta suttyó vagy...
@ómió: @verőce21: Ti ketten egy hiteles, erőteljes csapat :)
Új hozzászólás