2022. áprilisi 3-a óta a legalacsonyabb a Fidesz–KDNP-támogatottsága – állapította meg az IDEA Intézet.
Fotó: MTI/Beliczay László
A közvélemény-kutatás szerint
a teljes népességben az augusztusi méréshez hasonlóan továbbra is alacsonyabb a kormányzó párt támogatottsága, mint az év korábbi szakaszaiban.
Az augusztus 28. és szeptember 8. között végzett felmérés szerint a felnőttek 27 százaléka szavazna egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson a Fidesz-KDNP-re, a teljes népességen belül pedig 45 százalékon áll Orbán Viktor pártja. A 2022-es áprilisi választások óta ez a Fidesz legalacsonyabb mért népszerűsége.
Ezzel együtt, ha 2023 szeptemberében parlamenti választásokat tartanának Magyarországon, a Fidesz-KDNP győzelmét továbbra sem veszélyezti a töredezett ellenzék. A második legerősebb pártra, a Demokratikus Koalícióra a teljes népesség 11, a biztos szavazó pártot választók 19 százaléka szavazna. Ezen kívül még a Mi Hazánk, a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt lépi még át az 5 százalékos parlamenti küszöböt.
Egyetlen olyan ellenzéki párt sincs tehát, amely a nyár folyamán hibahatárt meghaladó módon tudta volna növelni saját szavazótáborát, így a Fidesz és az ellenzék közötti támogatottsági olló alig-alig csökkent, és különösen nem is koncentrálódott – derül ki az IDEA Intézet felméréséből.
13 évnyi reakcióidő kevés volt ahhoz a fidesznek, hogy már féktávolságon belül van a szakadék?
...nem lesznek büszkék a kormányosra sem az utasok, sem a hozzátartozók.