Augusztusban említette meg a fideszes Tranzit fesztiválon Bedő Dávid, a Momentum parlamenti képviselője, hogy az apja Svédországban született, így ő is félig svéd.

A svéd lett az új zsidó a magyar parlamentben

Nem férnek a bőrükbe ezek a svédek. Forrás: MKKP

Először a megafonos propagandista Deák Dániel dobta be, hogy Bedő bizonyára ezért érvel a parlamentben a svéd NATO-csatlakozás mellett. Szerdára pedig a Fidesszel mindig nagyon barátságos Mi Hazánk képviselője, Novák Előd is Bedő svéd mivoltát emlegette – írja a 444.

Novák azt állítja, dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy Bedő Dávid svéd állampolgársággal is rendelkezik. Novák kifogásolta, hogy a momentumos ezt nem említette meg az önéletrajzában, csak azt, hogy „Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolába járt, illetve alapfokú svéd nyelvismeretét említi”.

A Mi Hazánk követeli, hogy az országgyűlési képviselőknek és családtagjainak az esetleges egyéb állampolgárságáról nyilatkozniuk kelljen. Tizenegy évvel ezelőtt még a Jobbik is ezt akarta elérni. Gyöngyösi Márton 2012-ban azt mondta:

pont itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.

Forrás: 444
Fotó: MKKP

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

izéke
Mi is van kgbélával aki valóban kémkedett az oroszoknak? Vagy ő már tabu lett orbánéknak? Amúgy min változtat az,hogy ő svéd állampolgár is az apja által? Talán lebukott,hogy hazát árul? Vagy nem választották volna meg az emberek ha tudják ezt is? Tele van az egész kupleráj izé parlament és minisztérium román magyar állampolgárokkal akikről az emberek nem is tudják,hogy azok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
izéke
Mi is van kgbélával aki valóban kémkedett az oroszoknak? Vagy ő már tabu lett orbánéknak? Amúgy min változtat az,hogy ő svéd állampolgár is az apja által? Talán lebukott,hogy hazát árul? Vagy nem választották volna meg az emberek ha tudják ezt is? Tele van az egész kupleráj izé parlament és minisztérium román magyar állampolgárokkal akikről az emberek nem is tudják,hogy azok.
csak úgy....
elöd a buzizászló tolvaj jobb ha kussol..
csak úgy....
@KisTehen: ezek a fidnyák propagandisták nagyon buták :)
csak úgy....
@KisTehen: ...még hazudni sem tudnak hihetöen!
justhpeter
...és mi van akkor, ha valai svéd állampolgár is ?
namihami
Na, most akadt egy svéd is! De az is tény, hogy fideszes cigány még mindig több van!
kereső
Fel kell oszlatni ezt a "parlamentnek" nevezett kuplerájt, ahol egy náci is szóhoz juthat, sőt..."zsidózhat", ahol a náci párt képviselője a "dolgozó szobájában" egy tömeggyilkos, antiszemita szobrát avathatja fel. Köpedelem...
namihami
@utánam a vízözön: (többször)
Biztos az, hogy egyáltalán létezett? Mert hiteles TÉNY(!!!) nincs róla, csupán egy, az emberek évszázados, évezredes kordában tartására szolgáló vallás és hitrendszer épült rá a 4. században! Ugyanis addig még nem volt kereszténység, csupán követők!
Nagy Konstantin (kizárólag a hatalma megerősítése céljára) tette a 4. században államvallássá a kereszténységet és azt is csak gondosan megválogatott szempontok szerint! Roppant furcsa, hogy sorra kerülnek elő olyan apokrif iratok, amik ennek a hitnek részben vagy alapjaiban mondanak ellent! Vajon hány napig maradna ""kereszténység"" a világon, ha a vatikáni páncélok hozzáférhetővé vál/HAT/nának?!?! Persze, Vatikán ezt valahogy mindig elfelejti!
A hazai ""keresztényekről"" pedig már szó se essék! A mai háziegyházak az aktuális 30 ezüstért ""maguk feszítenék meg az ellenzéki Jézusokat"" !
simmering73
@KisTehen: Ma van az állatok világnapja, te állat. Köszöntelek.
namihami
@utánam a vízözön: 17.41: Akkor te egy frankó szellem vagy, aki képes a 20. század technológiáját is használni!
Egyébként se nem kérek, se nem várok bocsánatot! A hit jogod, amit én elismerek!
balos
@utánam a vízözön: A kétezer éves üldöztetés már semmi ezekhez a nemzethy gecikhez képest!Hiszen most 2023 van!A földet benépesítő kétlábon ténfergő egyedek még mindig a mannát várják az égből,de a fennvaló,azt adja amit mi magunk teszünk a bolygónkkal!A szarért szar a fizetség!Amibe szép lassan bele döglünk!
namihami
@utánam a vízözön: 18.04:
1. Csak a pontosság kedvéért, de a számítástechnika és benne a PC, az bizony 20. századi technika! Az alapjai még a '80-as '90-es években lettek lerakva (pl a DOS) ! Legfeljebb fejlődik, igaz azt folyamatosan!
2. Mint írtam, a hit szuverén! Ahogy az is hit, hogy jóember (ombre) csak hívő lehet? Ugye, azért mégsem?
Menőmanó
Csesszék meg, nem az derült ki, hogy megölte az anyját, nem pedofilkodott, nem lop közpénzt mint a fidkányok.
Ennél sokkal nagyobb a bűne: svéd állampolgár. A magyar mellett. Ez elképesztő.
Kérjetek rá életfogytiglant idióták.
Peller Anikó
@Román: Magyarkodjál még egy kicsit, annyira hiányzol.

Valahol.
csak úgy....
@Shikari: ki bátja a magyarokat te buta cigánygyerek? :)
Aki Én
@Shikari: @ómió: @Őrnagyagyás király: Engem speciel a román-cigányotok jobban zavar. @Shikari: @ómió:
balos
@utánam a vízözön: Ott vár a Cunami?Amit Ő küldött a selejtjére!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.