Krausz Ferenc budapesti kutatóközpontjába, a Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központba látogatott Szentkirályi Alexandra, ahol zajlik a munka, hogy minél hamarabb megreformálják a betegségmegelőzés és egészségmegőrzés jövőjét – hangzott el a kormányszóvivő Facebookra feltöltött videójában szombaton.

"Más szavak eszünkbe se juthatnak, mint a köszönet és büszkeség" – Szentkirályi Alexandra Krausz Ferenc budapesti kutatóközpontjába látogatott
Fotó: MTI/Soós Lajos

Szentkirályi Alexandra kiemelte,

a héten közel harminc éve nem látott kettős sikert értek el magyar kutatók, akik közül Krausz Ferencet megosztott fizikai Nobel-díjjal jutalmazták.

Mint fogalmazott,

a professzor úr munkássága és embersége is példamutató lehet mindannyiunk számára: Mórról Budapesten keresztül is el lehet jutni a legnagyobbak közé. Más szavak eszünkbe se juthatnak, mint a köszönet és büszkeség.

Vastag László, a Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ, a CMF Hungary ügyvezetője a kormányszóvivőnek elmondta, hogy a díjkiosztót online nézték munkatársaival, és, ahogy fogalmazott, a bejelentéskor "felrobbant az iroda". Hozzátette, azonnal felhívta Krausz Ferencet, akivel akkor csak mintegy fél percet tudott beszélni.

Az ügyvezető a kormányszóvivőnek megmutatta Krausz Ferenc irodáját is, és elmondta, hogy havi egy, másfél hetet itthon tartózkodik. Szentkirályi Alexandra megjegyezte, hogy a professzor Magyarországon végezte az alapképzését és itt szerzett két diplomát.

Vastag László kiemelte, hogy Krausz Ferenc nagyon szereti Magyarországot, és szívesen tölti idejét itthon. Hozzátette, 2019-ben született döntés arról, hogy a Krausz professzor által vezetett Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központot végig kell vinni, ezt két kormányhatározat is megerősítette, a projektet a kormány 2019 óta 20,6 milliárd forinttal támogatta.

Hangsúlyozta azt is, hogy maroknyi emberrel kezdték a munkát, Krausz professzor azonban évtizeted távlatban foglalkozik az attoszekundumos fizikával, amelynek segítségével a kutatócsoport betegségmegelőzésben és egészségmegőrzésben tesz korszakalkotó felfedezéseket.

Vastag László elmondta még, hogy a CMF 2019-ben azt tűzte ki célul, hogy a validálás után a Hungary for Health – Health for Hungary projekt helyszíne Magyarország legyen. Szentkirályi Alexandra zárásként kiemelte, "ezért is éri meg a magyar felfedezésekbe fektetni!"

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Más szavak eszükbe se jutnak a mocskos maffiózóknak, hiszen amit a Nobel-díjasunk mond, azt megpróbálják elhallgatni, semmissé tenni!:

"Vannak Kiss tanár bácsijaink, Láng tanár bácsijaink, Vermes tanár bácsijaink. Hogy ők hogyan keletkeznek, ahhoz én már nem értek, de talán ezen a ponton szeretném megjegyezni, hogy rendkívüli aggodalommal figyelem a magyarországi tanári szakma jelenlegi megbecsültségét és itt a tévén keresztül is szeretnék apellálni a döntéshozókra, hogy tegyenek meg mindent, amit a lehetőségek megengednek annak érdekében, hogy ennek a szakmának a becsülete helyre álljon minél gyorsabban. Ugyanis, ha ez nem sikerül, és nem lesznek a jövőben Kiss tanár bácsijaink, Láng tanár bácsijaink és Vermes tanár bácsijaink, akkor egészen biztosan nem lesznek Nobel-díjaink. És ez még a legkisebb baj."
propeller.hu/itthon/3962670-nobel-dijas-krausz-ferenc-fontos-uzenetet-cimzett-kormanynak?all#c3765000

Nem jut eszükbe a maffiózóknak, hogy mit akar mondani Krausz...
Szemét maffia!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Köszönjük a ""köszönetet"", bár sok közötök nem volt és nincs is hozzá!
Béla333
Más szavak eszükbe se jutnak a mocskos maffiózóknak, hiszen amit a Nobel-díjasunk mond, azt megpróbálják elhallgatni, semmissé tenni!:

"Vannak Kiss tanár bácsijaink, Láng tanár bácsijaink, Vermes tanár bácsijaink. Hogy ők hogyan keletkeznek, ahhoz én már nem értek, de talán ezen a ponton szeretném megjegyezni, hogy rendkívüli aggodalommal figyelem a magyarországi tanári szakma jelenlegi megbecsültségét és itt a tévén keresztül is szeretnék apellálni a döntéshozókra, hogy tegyenek meg mindent, amit a lehetőségek megengednek annak érdekében, hogy ennek a szakmának a becsülete helyre álljon minél gyorsabban. Ugyanis, ha ez nem sikerül, és nem lesznek a jövőben Kiss tanár bácsijaink, Láng tanár bácsijaink és Vermes tanár bácsijaink, akkor egészen biztosan nem lesznek Nobel-díjaink. És ez még a legkisebb baj."
propeller.hu/itthon/3962670-nobel-dijas-krausz-ferenc-fontos-uzenetet-cimzett-kormanynak?all#c3765000

Nem jut eszükbe a maffiózóknak, hogy mit akar mondani Krausz...
Szemét maffia!
izéke
Nekem más szavak jutnak eszembe ha meglátom bárhol ezt a repedtsarkú nerribancot. Inkább menjen és elégítse ki az orosz bakákat a fronton ha már annyira odavan értük meg a baszásért,hogy zenei aláfestésnek is azt választja...otthon keveset kaphat
Sámannus
Húgyos picha. Úgy tudom, tőletek azt várja, hogy az oktatásba fektessetek be, mert az most a legfontosabb, nem a lopás.
lampa laz
Bangácska, és az átment a lyukas agyadon, h mit üzent nektek Krausz Ferenc az oktatással kapcsolatban?
madlaci66
Tipikus fidess. Semmi közük hozzá, de mennek sütkérezni a dicsfényben
jáger laszló
Csak jelezni szeretném,hogy az emberek 99,9!%nem is tudja,hogy mit is takar et a fizikai Nobel díj a valóságban.
Ez nem baj csak ezzel legyünk tisztában és nem kell hurráoptimizmusként +élni!!
Maradjunk a realitások talaján!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Nessy
Azt nem olvasta a drágám, amit Krausz üzent a kormánybak, az oktatás prioritásáról.
Nessy
@Sámannus: De csak Orbán szavait viszi, hozza! Kizárólag bigott híveknek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.