Az európai vezetők nem szívlelik, hogy hozzájuk képest a magyar miniszterelnök szembe megy az autópályán – derül ki a konzervatív horvát kormányfő nyilatkozatából – írja az Economx.
Miután Orbán Viktor miniszterelnök Kínában tárgyalt, nem tudott részt venni a keddi rendkívüli uniós videókonferencián, amit az Európai Tanács elnöke, Charles Michel az izraeli–palesztin konfliktus konfliktus okán hívott össze.
A beszámolókból kiderült, hogy nem mentek el szó nélkül Orbán Viktor hiányzása mellett.
A konzervatív horvát kormányfő újságíróknak azt mondta, hogy
az európai vezetők óvták Orbán Viktor magyar miniszterelnököt attól, hogy meleg kapcsolatokat ápoljon Moszkvával.
Andrej Plenkovic azt fejtegette, hogy Orbán leginkább politikai, gazdasági és energetikai érdekek miatt tartja fenn a kapcsolatokat Oroszországgal, ezért is egyeztet folyamatosan Moszkvával a földgázárról.
Tehát úgy döntött, hogy valami mást csinál, mint amit mindannyian csinálunk
– mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ezt többször szóvá tették már neki, de továbbra is ezt teszi. Plenkovic Orbán Viktorral kapcsolatos nyilatkozatát egyébként nemcsak a horvát média idézi, de a horvát kormány hivatalos honlapján is szemlézik.
Tisztességtelen dolog oroszbarátsággal vádolni Magyarországot, hazánkat senki nem oktathatja ki a történelemről, a szabadságról, a magyarok pontosan tudják, hogy milyen elnyomás alatt élni, szemben azokkal, akik ezt nem tapasztalták meg
– erről beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a lengyelországi Karpaczban, egy szeptemberi gazdasági fórumon.
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás