Ádám idén év elején etikai vizsgálatokat kezdeményezett, miután egy befolyásos családból származó hallgatója annak ellenére vizsgázhatott le az egyik tantárgyból, hogy előzőleg nem teljesítette a félév során előírt tantárgyi követelményeket.
Ádám Zoltán rendszerátmenetek közgazdaságtanát kutatja, pl. a Harvardon is. Forrás: Youtube
A vizsgálatok első fokon elmarasztaltak, másodfokon felmentettek három egyetemi vezetőt, köztük az akkori rektort, Takáts Elődöt.
A Corvinus a 444-nek adott válaszában így magyarázkodott az oktató kirúgásáról:
a Corvinus egyetem minden esetben a jogszabályok maximális betartására törekszik, világos, valós, okszerű és jogszerű döntéseket hoz.
Ezek után az általuk kirúgott oktató személyiségi jogaival takaróznak, amennyiben az egyes munkavállalókra vonatkozó foglakoztatási információk a hatályos jogszabályok értelmében személyes adatok, ezért ennél bővebb információt sajnos nem közölhetnek Ádám menesztéséről.
Ádám Zoltán mondvacsináltnak tartja kirúgásának indokait. Úgy gondolja, szerettek volna tőle megszabadulni azért, mert felhívta a figyelmet az egyetem vezetésének felelősségére. A Telexnek elmondta, hogy elbocsátását azzal indokolták, hogy Ádám szerintük nem működött együtt egy, az egyetem által az etikai eljárásokkal összefüggésben indított eljárás során. Ádám arról is beszélt, hogy az indoklásban emellett az is szerepelt, hogy az egyetem döntéshozói szerint Ádám „nem megfelelő hangnemet” használt egyes vezetőkkel szemben, és igyekezett „lejáratni” az egyetem vezetését az egyetemi nyilvánosság előtt.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A kivételezés erősíti a szabályt!!
Hát nincs ebben semmi rendkívüli uraim!!
Ez van ezt kell szeretni!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Ez van, de ezt nem kell szeretni, sőt, minden eszközzel fel kell lépni ellene. Az ilyen, és hasonló ügyeskedések lerombolják az egyetemi diploma hitelességét, illetve nevetség tárgyává teszik az intézményt.
De gondoljuk tovább egy kicsit a dolgot, akit családi és ismerősi kapcsolatok segítettek át a vizsgákon, milyen munkát fog (tud) végezni, amikor a megszerzett tudását kell(ene) alkalmazni?
Milyen hírünket kelti majd, ha esetleg kibotladozik egy külföldi egyetemre?
Szóval hibás alapállásból vontál le helytelen következtetést.
Ezek szerint s Corvinus vezérkara hülyét csinált magából ami nem lehet példa a többi egyetem számára
1et értünk!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
uploads.disquscdn.com/images/24b5492f4460bc43dc3b4c27bcbaca5bdbb709b3c79498c50682989d6d9895fc.jpg?w=800&h=1078
Új hozzászólás