Elfogadhatatlannak nevezte a keresztégetést bárhol Magyarországon a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videójában; Menczer Tamás a Nagy-Szénás hegyen felgyújtott kereszt újbóli felállítása ügyében a "modernkori keresztényüldözés" elleni fellépésre szólított fel.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Menczer Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy az augusztusban felgyújtott kereszt esetében "a valláson messze túlmutató kérdésről van szó". Közlése szerint mindent megtesz azért, hogy a hegyen ismét kereszt álljon. A kormányhivatal ki is adta az ehhez szükséges engedélyeket, "azonban vannak emberek, akik nem akarják, hogy itt kereszt álljon" – fogalmazott.
Hozzátette: ilyen ember például Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója, aki szerint a keresztállítással kipusztítanák a leánykökörcsint, az árvalevelű lent és a borzas vértőt. A Nagykovácsi Természet- és Környezetvédő Egyesület sem akarja a kereszt felállítását, a szervezet elnöke, Vojczek Judit megtámadta a kormányhivatali engedélyt a bíróságon, így bírósági eljárás lesz az ügyben.
Az elnökasszony és csapata is azt állítja, hogy ha a keresztet újra felállítják, akkor kivégzik a nagy rókalepkét, a fűrészlábú szöcskét, és elpusztítják a kövér daravirágot – mondta a fideszes politikus.
Menczer Tamás kifejtette, fontos ügynek gondolja a környezetvédelmet, azonban nyilvánvaló, hogy itt nem a környezet védelméről van szó.
"Amit Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója és Vojczek Judit elnökasszony csinál, az a modernkori keresztényüldözés". "Én harcolni fogok ez ellen"
– mondta, hozzátéve: mindenki, akinek fontos a kereszt felállítása, számíthat rá. Szerinte "komoly küzdelemre kell készülni", ezért az emberek támogatását kérte az ügyben.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nagyon tévedsz!!
Én keresztény vagyok és nem üldöz senki!!
Sajnálom! Neked lehet ,hogy üldözési mániád van!!??
Fordulj máris orvoshoz!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
tomi, ti csak ócska bugris ördögök, nem keresztények !
Új hozzászólás