Felmondott Hadas Kriszta, az ATV Heti Napló című műsorának riportere.
Fotó: YouTube
A Prima Primissima-díjas újságíró az nlc.hu-nak adott interjút, amelyben többek között arról is beszélt, hogy a mai Magyarországon nagyon nehéz a médiában, főleg a televízióban közügyekről beszélni.
Hadas Kriszta eredetileg egy évre szerződött az ATV-hez, Török Réka szülési szabadsága alatt ugrott be. Ebből aztán végül két év lett.
Most azonban muszáj volt meghoznom ezt a döntést, mert nagyon sokat vett ki belőlem ez az életmód
- mondta Hadas. A riporteri munka mellet a tévés szakember tanított a Metropolitan Egyetemen és egyéb projektjei is voltak.
Egy idő után ez már annyira sok volt, hogy pánikrohamaim lettek. . Sokan szeretik azt mutatni, nekik minden könnyen megy, de nekem nincs okom eltitkolni, hogy én egy már-már kórosan teljesítménycentrikus, szorongó ember vagyok.
- mondta, majd arról is beszélt, hogy 32 évnyi szakmai tapasztalattal és egy Prima Primissimával a háta mögött sem tud semmit rutinból megoldani.
Hogy nagy szavakat használjak: egy kicsit minden munkámba belehalok.
Arra a kérdésre, hogy volt-e olyan konkrét pillanat, amikor úgy érezte besokalt, Hadas felidézte egy idei riportját, amit a státusztörvény hatására felmondott tanárokról forgatott.
Olyan nagy volt a félelem az emberekben, hogy az elképesztő. Még az új munkahelyeiken is, amiknek semmi közük nem volt az oktatáshoz, legyen az egy biztosítótársaság vagy egy magáncég. Nem akartak beengedni, hogy megmutassam a kollégát munka közben, mert rettegtek, hogy a politikába keverednek
- fejtette ki a riporter, aki szerint „hihetetlen méretűre duzzadt az öncenzúra az emberek fejében”.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás