A Magyar Honvédség volt vezérkari főnöke Hajdú Péter Frizbi című műsorában elmondta, hogy vérdíjat tűztek ki a fejére a Közel-Keleten.

Ruszin-Szendi Romulusz volt magyar vezérkari főnök elmondta, hogy a Közel-Keleten többször is feszült helyzetbe keveredett. Elmondása szerint vérdíjat tűztek ki a fejére, de mégis golyóálló mellény nélkül ment tárgyalni.

Vérdíjat tűztek ki a volt magyar vezérkari főnök fejére, Ruszin-Szendi Romulusz mégis golyóálló mellény nélkül ment tárgyalni

Ruszin-Szendi Romulusz. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A Magyar Honvédség volt vezérkari főnöke Hajdú Péter Frizbi című műsorában vendégeskedett, ahol elárulta, hogy iraki és afganisztáni szolgálata alatt többször is feszült volt a helyzet.

Ott sokkal többen kerestek az ellenállók közül, hogy esetleg hazavigyék a fejem. Akkor minden ilyen szintű parancsnoknak vérdíj volt a fején. Örökre hálás leszek azoknak a srácoknak, akik akkor védtek

– mondta Ruszin-Szendi Romulusz Afganisztánról. Elmondása szerint amikor a helyi rendőrfőnökkel vagy a kormányzóval tárgyalt, csak egy pisztoly volt nála, míg golyóálló mellény nem, ezzel jelezve a bizalmát az elöljárók felé. Hozzátette, hogy

az őt védő egyenruhások viszont „talpig vasban” álltak körülötte.

A beszélgetés teljes egészében Hajdú Péter műsorának legújabb adásában lesz látható.

Forrás: Index

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Nagyon bátorok ez a Szendi, még a celebkedéshez is van mersze. Jut eszembe: küldték, vagy önként toboroz?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
@Nyírfa: nekem is hasonló jutott eszembe, h egy hajdú frizbibe hogy mehet el egy ilyen magasrangú komolynak tartott katona. Ennyire nem lett volna szabad neki lealacsonyodnia.
human
Úgy emlékszem ez a fószer volt az aki arrólb beszélt, hogy az afganisztáni kivonuláskor egy katonai gépen bombát találtak. Érdekes mód ezt más NATO katonai vezető nem erősítette meg. Nagy mesemondó az ipse.
balos
Mert a golyó is elkerüli a büdös bogarat!
Nyírfa
@lampa laz: 12.25

Húsz év múlva, amikor már történelem lesz az az időszak, beszélgethet egy Fridi- vagy egy Vitray-szintű koponyával, ha van a nyilvánosságra tartozó mondanivalója.
Gyanús ez a látogatás.
jáger laszló
Mese habbal
Nem tűztek itt ki semmit esetleg1 zászlót!!??..
csak ennyi
barátilag
J.L.
fideszes gyökér
Ha most katona lennék, akkor hanyatt-homlok menekülnék megadni magam ennek-annak.
Nemzeti büszkeségből.

Rohadjatok meg mindahányan, Surmópártiak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.