Hirtelen nagy nyomás nehezedik az uniós vezetőkre.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Charles Michel, az európai uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke vasárnap bejelentette, hogy indul a júniusban tartandó európai parlamenti választásokon.
Úgy döntöttem, hogy indulok a 2024-es európai parlamenti választásokon
- erősítette meg a korábbi belga miniszterelnök a De Standaard, a Le Soir és a La Libre belga lapoknak adott interjújában.
A Európai Tanács jelenlegi elnöke a Reformer Mozgalom (MR) vallon párt listájának élén fog állni.
Döntése azt is jelenti, hogy az uniós testület éléről lemond, amennyiben megválasztják. Michel úgy nyilatkozott, hogy amennyiben megválasztják, 2019 decemberétől viselt jelenlegi tisztségét július közepéig, az új uniós parlament beiktatásáig fogja betölteni. Utódjáról az uniós tagállamok vezetői döntenek minősített többségi szavazássál. Az elnök megbízatása 2,5 évre szól, és egyszer megújítható.
Ha megválasztják, akkor július közepén foglalhatja el a helyét az Európai Parlamentben – ez pedig azt is jelenti, hogy megüresedik az EiT vezető posztja. Ezzel párhuzamosan pedig Magyarország veszi át ugyancsak júliusban az EU Tanácsának soros elnökségét. Márpedig megválasztott elnök hiányában az aktuálisan elnöklő ország szervezi és vezeti a Tanács üléseit – ebben a forgatókönyvben Orbán Viktor magyar miniszterelnök
- számol be a Portfolio.hu.
A Politico szerint ezt a forgatókönyvet a többi 26 uniós tagállam vezetői kétségbeesetten szeretnének elkerülni, többek között Magyarország és a közöttük fennálló viták, például Ukrajna támogatása miatt.
47 hozzászólásarrow_drop_down_circle
" Ehhez nem kell más, csak annyi, hogy az EP felmondja- obstruálja az együttmúködést az ET-vel. "
Kerestem, milyen jogai, és ezáltal lehetőségei vannak az EP-nek, de nincs időm bányászkodni.
Amit felvetettél az EP és az ET kapcsolatában, ugyan járható út, de többen elleneznék.
Azt sajnálom, hogy a svédek nem álltak bele a halasztás vitájába. Ha nem ragaszkodnának az ez évi NATO-csatlakozáshoz, szétszednék a magyar kormányt. Nem tetszik a megalkuvásuk.
Így van. El kell dönteni, hogy a demokrácia mint érték , felülírható-e. Ha igen, akkor az EU is csak egy a hatalmi játszmák szereplői közül. Ha nem, akkor Magyarország nem lehet soros elnök.
Egyszerű mint az egyszeregy.
Én is! :)
El nem tudom mondnai, mennyire gyakorolnak rám rossz hatást a csalódások.
Németország már beindult!
hungarianpress.hu/erosen-novekszik-a-fagyhalalban-elhunytak-szama-magyarorszagon/
A kérdés az, hogy az EP-nek milyen hatáskörei vannak. Ha a képviselők többsége meg is szavazza a magyar elnökség halasztását a fennálló jogállamisági eljárásokra hivatkozva, az jelent-e kötelező érvényt az ET-re, vagy csak ajánlásként kell figyelembe venniük, ha egyáltalán napirendre tűzik a kormányfők.
Az EP sakkban tudja tartani az EB-t, de meg tudja-e tenni ugyanezt az ET-vel?
Mondanál példát arra, hogy mi módon tudná felmondani az együttműködést?
A lengyel PiS is a demokráciát tűzte a zászlajára, amióta nem ők vannak kormányon. :)
És még csak nem is szégyellik magukat, ellentmondást sem találnak a saját viselkedésükben. Nem is keresik. Még csak az kéne: szembesülni.
Ez ellopja az egészet, ami meg nem mozdítható azt tönkreteszi.
Ráadásul különbékét köt az oroszokkal...
O1G tönkre fogja tenni az egész Uniót, ahogy Havel már régen megjósolta...!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Na majd +látjuk!!??csak ennyi
barátilag
J.L.
Lattmann Tamás nemzetközi szakjogász
Az EP módosíthatja vagy elutasíthatja a jogszabályokat a kodifikációs eljárás alá tartozó területeken, amelyek az uniós törvényhozás háromnegyedére terjednek ki. A fennmaradó területeken egyetértési vagy tanácskozási joga van. Az előbbi azt jelenti, hogy megvétózhatja az előterjesztést, de nem módosíthatja, az utóbbi pedig azt, hogy véleményt nyilváníthat. Az EP felügyeli az EU költségvetését, amit mindig el kell fogadnia.
Az Európai Bizottság elnökét az Európai Tanács választja, de a Parlamentnek jóvá kell hagynia. A többi biztost az elnök választja ki, de őket is jóvá kell hagynia a Parlamentnek. Az elnöktől eltérően a biztosokról nem személyenként, hanem testületileg döntenek, a teljes testületet egyszerre kell elfogadniuk."-
azaz, ga az EP "felmondja" ezt az együttmúködést, akkor az ET nem önálló hatáskör hiján nem tehet semmit.
Gyanitom- olvasva Lattmann Tamáást, ez az "opció"- az Eu elfoglalása orbán módra már előre le kivánja osztani a szerepeket, és kitalál hozzá egy nem létező jogi helyzetet, amit majd "szokásjogként" ad elő varga juci. És ez azzal lenne egyenlő, mintha putyin irányitaná az uniót. Kérdés- az Eu-nak van-e még immunrendszere, és észre veszi-e a csapdát. Különben jön a haveli jóslat második fele.
Köszönöm!
Jól értem? A parlament mind a bizottság, mind a tanács felé obstrukcióval élhet?
Ez a helyzet rátereli a figyelmet az unió működésének szervezeti felépítésére, amivel illik tisztában lennünk. Részemről a tanács kapta eddig a legkevesebbet, mintha nem is lenne, a parlament viszont a legtöbbet. Talán, mert úgy érzem, hogy valójában ők a demokrácia őrzői.
,,Hány ország leggazdagabb embere analfabéta?
Várjá’, folytatom.
Hány ország kormányfője diagnosztizált elmebeteg?
Hány országban hiszik el, hogy „Brüsszel” folyósítja a tanárok fizetését?
Hány országban fizeti ki a költségvetés a miniszterelnök vejének csalás miatti büntetését?
Hány országban beszélhet következmények nélkül a miniszterelnök a „fajkeveredés” elkerüléséről?
Hány országban nem kell bírói engedély ahhoz, hogy bárkit bármikor bármilyen titkosszolgálati eszközökkel megfigyeljenek?
– milliókat papírzacskóban, a minisztérium kapujában elfogadó államtitkárt és megvesztegetőjét, akik szerencsétlen, fizetőképtelen emberek tönkrement életének roncsain gazdagodnak meg, és még nekik áll feljebb, ha lefoglalják a Porschét? Hány országban lehet első számú Európai Parlamenti jelölt az ezt felügyelő miniszter?
Hány országban hoznak létre a Gestapóra feltűnően hasonlító szervezet, amely „szuverenitást védi”, miközben az ország már régen önként feladta szuverenitásának egy részét az EU-nak (és azóta is abból él), és teljes szuverenitását Moszkvának és Pekingnek (és elitje ebből kapaszkodott fel az uborkafára)?
Hány országban ilyen iszonyúan buta és primitív a gazdasági-poltikai elit?
Hány országban nem felelős egy igazgató az intézményében történt súlyos balesetért, amelyet ő maga okozott?
Hány országban egyenlő a közmédia a pártmédiával?"
Pár éve írtam:
"Abban az országban ahol a hatalmon lévő pártnak alaptörvénye a lopni, csalni, hazudni, a Nemzeti Elhülyítés Rendszere pedig dübörög, mit várhatunk az állami vezetőktől?
...Abban az országban ahol a miniszterÁlnok falusi budijának sarkába 10 mrd közpénzért stadiont és futballakadémiát építenek ...
...Abban az országban ahol a miniszterÁlnok magáról mondja hogy hazaáruló és semmi nem történik?
...OV 2010 Felcsút: "Ha valaki a az emberek vagyonát, azaz a közvagyont saját örömére herdálja el, az saját hazáját árulja el!"
i.imgur.com/ymQGoJE.jpg
...Abban az országban ahol a népet képviselők a Parlamentben felesküsznek arra, hogy az őket megválasztók érdekét fogják védeni, képviselni, de 5 perc múlva már azon dolgoznak hogyan lehet közvagyont magánvagyonná konvertálni és minél hosszabb ideig hatalomban, a speiz kulcs közelében maradni, és ezért képesek esküjüket megszegni,..
...Abban az országban ahol az állami vezetőknek állampolgári jog hülyének lenni, hatalmas károkat okozni és ezért dicséret jár milliós fizetéseket osztogatnak maguknak, miközben az ország egyre több tagja mélyszegénységben, soha nem látott gyermekéhezés mellett még többszáz milliárdért stadionokat építenek a falábuaknak mert ez a miniszterÁlnok hobbija,
...Abban az országban ahol 40 új adó adóemelés után lehet azt hazudni adót csökkentettünk, ahol választási igéretben megígérte a jövendő miniszterelnök
- nem lehet egykulcsos adó mert igazságtalan,
- megvédjük a manyupot!
- létrehoznak 1 millió új munkahelyet és ennek az ellenkezői valósulnak meg...
- az egészségügyi dolgozók fizetését nyugati szinvonalra hozzuk,...
De nem ígérte az alkotmány átírását-megszüntetését, választási törvényekbe a csalást beépítik, saját magánhadsereget építenek ki, az állami felépítményt szétverik, iskolatárs, rokon kerül minden fontos pozícióba,
...Abban az országban ahol a miniszterelnök azt hazudja sosem hazudott aztán bevallja pávatáncos és sose azt nézzék...
...Abban az országban ahol a miniszterelnök azt hazudja sosem hazudott aztán bevallja pávatáncos és sose azt nézzék mit mond hanem mit tesz, és napi szinten hazudik, ő tartja hazudozás világcsúcsát 5 perc alatt 7 vaskos hazugsággal, ...
...Abban az országban ahol egy székháztolvaj 20 éve játszhatja kisded játékait, felépíthet egy fideszegyházat aminek ő a pápája, hazug álnacionalista lózungokkal meghülyíthet 2 millió embert akik azt hiszik többségben vannak, de a valódi többség meg kussol?
...Abban az országban ahol naponta belehazudják a pofánkba hogy a reformok működnek, mikor semmilyen reformot nem csináltak, sőt az elődök reformjait is lenullázták?
...Abban az országban ahol az eu-s támogatások felével nő a GDP és a másik felét ellopják, elherdálják, elégetik, és azt hazudják száguld a gazdaság, miközben USD-ben számolva 2010 óta 10%-ot esett,
... Abban az országban ahol kijelentheti egy elmebeteg állami vezető az egészségügy világszinvonalu és kiderül, EU-ban utolsó helyen állunk az eü szolgáltatásban, sőt évente 32 ezer ember az eü hiányossága miatt hal meg ezért kijelenthetjük: ezek gyilkosok!
...Abban az országban ...
...Abban az országban ahol a fentieket és még sok egyéb gazemberséget megtesznek az ország polgárainak kárára, többségének akarata ellenére, kérdem:
- ezt meddig lehet következmények nélkül elkövetni?"
O1G marad továbbra is simán magyar ME!!
Különben sem favorizálják különösen az EU-ban!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Egyszerűbb lenne Orbánt kávéhuszárnak nevezni, semmint miniszterelnöknek.
Gyorsan fel is fogom jelenteni a függetlenségi hatóságnál
Új hozzászólás