Lukács László György, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezetője tavaly december 19-én fordult írásbeli kérdéssel az Orbán-kormányhoz, válasz pedig csak január 11-én érkezett – írja az Alfahír.

Terelnek Orbánék: Nem válaszolnak arra, honnan és hány ázsiai vendégmunkást hívnak be

A Jobbik-Konzervatívok szilárd álláspontja, hogy nincs hazánkban szükség olcsó ázsiai migránsmunkásokra, mert mint azt a 100-as járat példája is mutatja, ők elveszik a magyar emberek munkáját

– tette egyértelművé Lukács.

Ennek nyomán a parlament honlapján elérhető iromány szerint a jobbikos politikus Lázár János építési és közlekedési miniszternek címzett kérdése úgy szólt:

Lesz-e a Volánbuszokon vagy MÁV szerelvényeken olcsó ázsiai migránsmunkás munkavállaló?

Lukács László arra is kíváncsi volt, ha ez így lesz, hány főt terveznek felvenni, és mely országokból.

Erre aztán a miniszter helyett Ágh Péter államtitkár válaszolt, bár a megszokott módon kurtán, a felelősséget elkenve és áthárítva:

Ha pedig csupán a hangulatkeltés volt az írásbeli kérdésének a célja, abban az esetben szeretném megnyugtatni, hogy a MÁV-Volán Csoport nem tervezi vendégmunkások alkalmazását sem a vasúti, sem pedig a buszos közlekedésben

– felelte írásbeli válaszában a fideszes politikus.

Lukács László képviselőtársával, Dudás Róberttel együtt egy másik írásbeli kérdést is feltett, amire 15-én, tegnap jött válasz a Fidesz-kormánytól. Az ellenzéki politikusok azt vetették fel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek:

Hány fő ázsiai vendégmunkást kívánnak betelepíteni a jövő évtől hazánkba? És miért nem kapnak megfelelő védelmet a magyar munkavállalók az ázsiai vendégmunkásokkal szemben?

A tárcavezető helyett Fónagy János államtitkár ragadott tollat, akinek összevont válaszában azt ismételte el:

A kormány minden eszközzel azon dolgozik, hogy megvédje a magyar munkavállalók munkahelyeit és megőrizze a munkaalapú társadalmat.

Mindez alapján nagyon úgy tűnik, a fideszes kormánytagok a sablonválaszokat és az ígéreteket előszeretettel használják továbbra is, legyen szó bármilyen kérdésről.

Forrás: Alfahír

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Vendégmunkásokat százat, meg ezeret...! - és a haza fényre derül...!
rücsü41
Ha tudnák , akkor biztos megmondanák a számot.De ha megmondanák, akkor most megnyugodnánk, hogy csak annyi ázsiai munkás jön be az országba amennyit mondanak ?Ugyan már soha nem sikerült az utóbbi időben egyetlen szám,ot sem eltalálni a kormánynak amit mondott, most akkor miben bízzunk, hogy most igazat mondanak, vagy meg van a kiszámolás igazi módja, és most nem fognak tévedni?
kereső
Nem teljesen mindegy? De.Lényeg, hogy adjunk állami támogatást a byd, nek meg a többinek- milliárdokat, munkahelyek létesitésére.
Péter2
"A Jobbik-Konzervatívok szilárd álláspontja, hogy nincs hazánkban szükség olcsó ázsiai migránsmunkásokra, mert mint azt a 100-as járat példája is mutatja, ők elveszik a magyar emberek munkáját " Baloldaliként 100% támogatom , és egyetértek a jobbik álláspontjával . Meg kell fizetni a magyar munkavállalót , élhetővé kell tenni az országot akkor sehol sem lesz emberhiány !
Sámannus
Kínai hadsereget is ide vezényelhetik ezek retardált hazaárulók.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.