Az újbudai önkormányzatnak hatmillió forintos szerződése van a bűncselekménnyel érintett férfi által vezetett betéti társasággal.

Az elmúlt szombat óta teleplakátolja az országot Gyurcsány Ferenc és pártja, melyen a pedofíliával hozza össze Orbán Viktort és a kormánypártokat. Ehhez képest bombaként robbant a hír, miszerint a Demokratikus Koalíció szintén érintett lehet egy közelmúltban nyilvánosságra került pedofil-botrányban.

Ott is plakátol Gyurcsány? Egy pedofillal áll szerződéses viszonyban egy DK-s önkormányzat

Egyelőre sehol egy DK-s plakát az újbudai önkormányzatnál     Fotó: RTL.hu

A fővárosi XI. kerület baloldali vezetésű önkormányzata egy olyan férfi cégével áll szerződéses kapcsolatban, akit egy újbudai óvodában elkövetett súlyos pedofil bűncselekménnyel gyanúsít a rendőrség – jelentette be a KDNP országgyűlési frakcióvezetője.

Simicskó István úgy fogalmazott: egy visszataszító, gyermekek sérelmére elkövetett súlyos bűncselekményre derült fény az elmúlt napokban, amelyet – a gyanú szerint – egy újbudai óvodában követett el egy ott pedagógiai asszisztensként dolgozó férfi, akit azóta a bíróság már le is tartóztatott.

Egy dokumentum igazolja, hogy az önkormányzatnak hatmillió forintos szerződése van a bűncselekménnyel érintett férfi által vezetett betéti társasággal. Simicskó István szerint az ügyben László Imre polgármester, DK-s politikus felelőssége is felvetődik. Hozzátette: ha tudott a pedofíliáról, akkor azonnal le kell mondania.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
14 éve kormányoz a fidesz, hogy -hogy nincs még sitten ez a pedó ha tudnak róla?
mióta nyomozó hatóság a polgármester vagy a polgármesteri hivatal ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
terlasz
Szeretnék elkenni az ürüléküket, de gyenge próbálkozás.
terlasz
@FLETÓ: Befolyásos bizony, miatta lesznek pedofilok az emberek. ;)
szegfue
@Pusztai: tegnap 15:04 Jóvanna beismerem: felvettem a nyúlcipőt:))
szegfue
@Philip Marlowe: tegnap 15:00 Remélem kicsit jobb a közérzeted, hogy megint mocskolhatsz valaki -- most éppen engem. De nem érdekes, én igy is "szeretlek", hiszen ez Nálad egy gyógyithatatlan betegség. Azért vigyázz az egészségedre, hogy sokáig megmaradj nekem/nekünk ilyen kirobbanó formában!!
Aki Én
@Philip Marlowe: Te hogy a faszba vagy ennyire buta?
Hogy büdös suttyó, azt most hagyjuk is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.