Magyarországon a jövőben magyar és kínai rendőrök közös szolgálatot látnak majd el.

Magyarországon a jövőben magyar és kínai rendőrök közös szolgálatot látnak majd el – legalábbis Pintér Sándor belügyminiszter a kínai közbiztonsági miniszterrel ebben egyezett meg.

Ne lepődjünk meg: lehet, hogy kínai rendőr szondáztat majd!

Fotó: pixabay

A két ország rendőrei a jövőben közösen láthatnak el járőrszolgálatot, ezzel is segítve a két ország állampolgárai és hatóságai közötti hatékonyabb kommunikációt, javítva a belbiztonságot és a közrendet.

Az együttműködési megállapodás célja a két ország idegenforgalmi területei biztonságának javítása a turisztikai csúcsidőszakokban, és általában a nagyobb tömegeket vonzó események alkalmával

– írta a Belügyminisztérium (BM) a Telexnek.

Az együttműködés nem egyedülálló, hiszen például magyar rendőrök támogatják a horvátokat a tengerparti turisztikai szezonban, és osztrák rendőrök is részt vesznek a Balatonnál végzett munkában. A résztvevő városokat, a rendőrök létszámát, a turisztikai csúcspontokat és helyszíneket a végrehajtó szervek alakítják ki a szolgálatszervezési szempontok figyelembevételével -írták továbbá.

Vannak, akik attól tartanak, hogy Kína a rendőrökkel Magyarországon is ellenőrizné az állampolgárait. Nem titok, hogy a Kínai Kommunista Párt világszerte kémkedik polgárai után - írja az Euronews.

Budapesten két ilyen rendőrségi szolgáltató központ működik: az egyik Józsefvárosban a másik Kőbányán. A Belügyminisztérium azt állítja, Magyarországon nem működnek kínai rendőrőrsök.

Forrás: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/ne-lepodjon-meg-ha-kinai-rendor-jarorokkel-talalkozik-az-utcan/

61 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Hogy kínai rendőrök dolgozzanak Magyarországon, ezt csak a hülyemagyar maffiahívők követelhették ki a hőn szeretett maffia vezetőktől. Késöbb majd biztos jönnek az orosz/fehérorosz rendőrök is segíteni...
A szuverenitásunkat fogják védeni Brüsszeltől meg a Sorostól...!!!
Csak így tovább hülyemagyaraok! Szavazzatok a maffiára továbbra is!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
izéke
@kereső: azért ügyesen elterelt titeket az eredeti témától ez a féreg,akarom mondani macska :)))))
izéke
@kereső: azért ügyesen elterelt titeket az eredeti témától ez a féreg,akarom mondani macska :)))))
Dr. Proktor
@Maccska: Használd a Wikipédiát hogyy megtudd mi a szuverenitás!
Biztos téveszted a szuvenírrel...
simmering73
@KisTehen: Ki olvasta fel neked, Bimbó? Mert te meg az értő olvasás olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.
TASzSz
@Maccska: Retteg! @Eladott Ország: nagyon be van szarva, amit a belinkelt baromságai alátámasztanak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.